A napjainkban oly népszerű fürjtojást tojó madár (Coturnix coturnix Linnaeus 1758) a tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe, és a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozik. Tollazatában az agyagbarna szín dominál. Az enyhén dombos és sík vidékeket kedveli. Költöző madár, mely tavasszal és ősszel Egyiptomban is nagy tömegben jelenik meg. Kedvenc táplálékai a magvak, bogyók, zsenge hajtások és kis mértékben a rovarok. A hím valamivel kisebb, mint a tojó, melynek testhossza 16-18 cm között van, és kifejlett példányának súlya valamivel meghaladja az 1 kg-ot. A kotló 8-16 tojásán 16-17 napig ül, évente 3-4 alkalommal. Fészkét a földbe mélyeszti.

A kakas hajnali énekét a “pity-palaty” / pit-it szavakkal lehet valamelyest visszaadni, és nem kizárt, hogy óegyiptomi neve, a paret (part) a pitypalattyozás nyomán született meg. A tojó prübrü-prübrü hangokat hallat, felröppenésekor pedig halk „krak-krak”-ra emlékeztető hangot. Könnyen szelídíthető, gyakran él az ember környezetében.

A tengeri repülés után Egyiptomba kimerülten érkező madarakat az ókortól a 20. századig nagy mennyiségben fogták be hálóikkal. (A Bibliában is említik: Exodus 16:1-13. 1920-ban, a hivatalos statisztika szerint 3 millió Európából érkező fürjet fogtak és exportáltak étkezési célra.) A módszert délebbre is rendszeresen alkalmazták a gabonatáblákban letelepedő madarak elejtésére. Szívesen fogyasztották frissen kisütve, de sózva és szárítva is, ahogy a kamrából előhozták a szűkösebb időkre eltett húst. A halotti lakomák kedvelt étele volt: éppúgy megtalálták az 1. dinasztia sírjaiban, mint a 18. dinasztia korában. Említik az istenáldozatok között, és a fáraó látogatásának megünneplésekor. Annyira közismert volt, hogy a szarvasvipera színét hozzá hasonlítva adták meg. Népszerűségének köszönhető az is, hogy megtalálható az egy hangot jelölő hieroglifák között, a waw („u, w”) hangot jelöli.

 

 

 

© Győry Hedvig