Az ókori egyiptomiak még a Malopterus electricust is a rablóharcsákhoz kapcsolták, mely az elektromos áramot fejleszteni képes harcsák családjának (Malapteruridae) két nemzetsége közül az, amelyiknek 3 pár bajsza van, és nincs hátuszonya, a többi uszony pedig lekerekített. Mérete meghaladhatja az egy métert, 50 cm hosszú egyede 350 V áramot tud kisütni, és ez a tulajdonsága reflexszé fejleszthető. Lapos testét fekete pöttyös pikkelymentes bőr borítja. Közvetlen alatta halad áramkeltő izma (elektroplax), mely bármelyik részén képes kisülni (max. 350-450 V). Lassú folyású vizekben, a part mentén szeret tartózkodni. Éjszaka aktív, területét agresszíven védi. Az országegyesítő Narmer nevében őt találjuk: „A nar-harcsa beteg/fájdalmas. (A másik nemzetséget 2002-ben írták először le, csak Kongóból ismert, és max. 17 cm nagyra nő.)

A rabló-és elektroharcsák őskori Egyiptomban betöltött fontos szerepére utal az ásatásokon előkerült sok maradvány.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

A csőrösszájú halfélék (Mormyridae) családjába tartozó Mormyrus nemzetség fajaiból több is rendszeresen megtalálható óegyiptomi alkotásokon, ill. csontjai a leletek között. Afrikában őshonos édesvízi hal, melyet néha elefánthalnak szoktak mondani fejkiképzése miatt. Feltehetően a bioelektromos jelzések vétele miatt, agya szokatlanul nagyméretű. Intelligens halnak tartják. Különleges a belső fülszerkezete. Puhatestűekkel táplálkozik. Egyes fajok szájrésze húsos kitüremkedéssel jellegzetes formát ölt, és valószínűleg szenzorokkal rendelkeznek. A hal testének vékony bőrrétegében elektro-receptorokhoz vezető pórusok vannak. A zavaros, mély vízben elektromos teret hoz létre a tájékozódás megkönnyítése érdekében. (Sok helyen tévesen csukának szokták nevezni. )
Az Egyiptomban élő fajok jellegzetes szájformájuk miatt a görögöktől a „kalapácshal”, oxyrhynhosz nevet kapták. Három fajuk ismert az ókori Egyiptomból: az óbirodalmi masztabák nagy elefánthala a Mormyrus Cachieve Linné (arab kaszif), melyet ma a különösen veszélyeztetett fajok között tartunk számon, és a Mormyrus niloticus meg a Mormyrus kannune Forskal (arab kannumah és mizzah). Az ókori egyiptomiak az wxat, mDd és a XAt szót használták rájuk. Ez utóbbi szó a "holttestet" is jelentette. Az elefánthal fogyasztása az ókori Egyiptomban, legalábbis a szaiszi kortól tilos volt a papoknak, de mivel a halotti áldozatok ábrázolásain korábban sem fordul elő, ez a tilalom a fáraókor egészére igaz lehet. A köznép viszont szívesen fogyasztotta, eltekintve a kultuszhelyek lakóitól.
A elefánthal (Aelianus szerint) a halott Ozirisz sebéből jött létre, Plutarkhosz szerint Ozirisz phalloszát falta fel (De Iside 18). Más mítoszok istennővel hozták kapcsolatba. Kultikus tiszteletben a szaiszi kortól részesült, amikor egy női istenséggel került szoros kapcsolatba – fejére Hathor koronát erősítettek, és szánra helyezve ábrázolták, ami egy elefánthal alakos kultuszszobor előképre utal. Sztrabón említ is egy neki szentelt el-bahnaszai templomot. Tisztelete Közép-Egyiptomban lehetett a legelterjedtebb, ahol a mai el-Bahnasza városát görög néven Oxürhünkhosznak nevezték, sőt az egész 19. felső-egyiptomi nomosz is erről a halról kapta a nevét. Városát úgy tűnik, a szaiszi korban alapították. (Óegyiptomi neve Pemdzse volt.) Vele szemben, a Nílus jobb partján található Künopolisz, a „kutyák városa”. A két város Plutarkhosz szerint harcban állt egymással, mivel ott megették az elefánthalat. Erre az oxürhünkhosziak a kutyát. A rómaiak állították helyre közöttük a békét. Ezen a vidéken került elő a legtöbb bronz elefánthal szobor – fogadalmi ajándékok voltak.

A környéken mumifikált elefánthal temetőt is találtak. Rablóásatásokból olyan kisbronzok is ismertek, melyeken az elefánthal előtt térdelő alakot mintáztak meg. Néhány példányra dedikációt véstek, mely Toeriszhez szólt. A nomosz egyébként nagy mennyiségű papiruszai azonban nem említenek elefánthal formájú istenséget.

Szobra elszórtan máshol is került elő, és a perzsa kori el-Hibiszi templom katalógusából tudjuk, hogy egy núbiai településen (Szen) Hathornak volt elefánthal formájú kultuszszobra. Görög papiruszokból az is kiderült, hogy a Fajúmban is neveztek el róla egy települést, de ennek hollétét egyelőre homály fedi. Mumifikált mormüroszt még Abüdoszban temettek. Plutarkhosz szerint ilyen célra nem volt szabad horoggal elkapni őket.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

Az év utolsó öt napját az ókori Egyiptomban "az év feletti napoknak" hívták, és úgy tartották, hogy Szahmet / Basztet istennő ilyenkor küldi szét a világba halállal fenyegető nyilait hírnökei, kóbor szellemei és késes démonai segítségével. Ez az időszak a Nílus áradásával esett egybe, így minden valószínűség szerint a sok súlyos megbetegedést és annak gyors terjedését az áradással kialakult új helyzet idézhette elő. Az ide sorolt betegségeket néha nevükön is nevezték. Ebből tudjuk, hogy "mindenféle gonosz láz" formájában jelentkeztek, és leginkább a szívet sújtották. A konkrét betegségnevek között rendszerint a hait, dened és deheret neveket sorolták fel. Minthogy a korabeli orvosi szakszavak a maiaktól tartalmukban is eltérnek, még a szimptómák újbirodalmi leírásai alapján sem biztos az azonosításuk. Elsősorban a tífusz, hastífusz, malária, Dengue, vagy sárgaláz jöhet számításba.Orvosi-mágikus receptek ráolvasásai alapján azt is tudjuk, hogy elképzelésük szerint a fertőzés kiterjedhetett az élelmiszerekre, a berendezésre és magára a házra is. Van olyan ráolvasás, mely szerint a légy révén jutott az emberi szervezetbe.

Ezek ellen az "év járványai" (jadet renpet) ellen a papok különféle rítusok végeztek a temlomokban, míg az egyének a védekezést tisztító szertartásokkal, ráolvasással és amulettek viselésével kísérelték meg, amelyeket adott esetben orvossággal együtt alkalmaztak. Egyesek fenyítéssel igyekeztek erőt venni Szehmet istennőn, akár oly módon is, hogy a mágikus szertartások során sarjával, Hórusszal azonosultak, vagy védencévé váltak, mivel még a legelvetemültebb gonosz sem támad saját gyermeke ellen, máskor nyíltan vagy burkoltan úgy állították be az istennő tettét, a betegség okozását, mintha azzal az atyjaként tisztelt Ré napisten ellen lépne fel.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

Egyiptom éghajlati adottságai miatt csak három évszakot különböztettek meg: akhet / „áradás", peret / „sarjadás" és semu / „szárazság", melyek 4-4 hónapig tartottak. Az év kezdetét a Nílus kiáradásától számították. Ezt 5 „év feletti nap" előzte meg, melyen a mítosz szerint Ozirisz, Hórusz, Széth, Izisz és Nephthüsz született meg. A hónapokat az évszakokon belül számozták a keltezéskor, de a hétköznapokban kialakult az a rendszer is, hogy egy-egy fontosabb ünnepről nevezték el őket. Később ez a rendszer lett a kopt hónapnevek alapja.

 

© Győry Hedvig