Az ókori egyiptomi társadalomban is fejlett hierarchikus rend volt. A legkevesebb joggal rendelkező rétegbe a hem-szolgák tartoztak, akiket sokszor rabszolgának fordítanak. Tény, hogy a birtok részeként kezelték őket, vagyis azzal együtt kerültek új urukhoz, és onnan csak akkor költözhettek el, ha uruk erre engedélyt adott, és meghatározott feladatokat kellett elvégezniük ellátmányuk fejében. Kezdetben a templomokban és a királyi közigazgatáshoz tartozó egységekben voltak csak jelen, de az Óbirodalom végére már magánemberek birtokába is kerültek. A foglyokat automatikusan hem-szolgaként kezelték a zsákmány hivatalos elosztásától számítva. Bizonyos idő után azonban, éppúgy, mint az adósság miatt hem-szolgává vált családokat, felszabadították. Voltak, akik a szegénység elől menekültek ebbe a statusba. Az élet bármely területén szolgálhattak: öltöztetőtől földművesig, bányásztól aranyművesig bármilyen mesterséget űzhettek. Az egyiptomiak erkölcsi kötelességüknek tartották, hogy tisztességesen bánjanak velük, ellenkező esetben a Halottak Könyve 125. fejezete szerint nem nyerhettek örök életet. Adott esetben családtagként is kezelhették őket, az öröklést is beleértve.
Hogy a hem-szolga név eredetileg csak az adott személyhez vagy intézményhez való kötöttséget jelezte, jól mutatja a főpapok óegyiptomi neve, mely tükörfordításban az "isten hem-szolgája" (Nevüket görögül a prófétész szóval adták vissza.), vagy a fáraó megnevezése, a hemef ("az ő hem-szolgája"), mely eredetileg talán a mindenek felett uralkodó Napistenre vonatkozott.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

 

Az egyiptomiak, amikor lejegyeztek valamit, rendszerint folyóírást alkalmaztak, melyben a jeleket gyakran kötötték is egymáshoz. Az egyes korokra jellemző volt, hogy milyen elrendezésben rögzítették őket. A középbirodalmi szövegek például rendszerint függőleges oszlopokban sorakoznak, míg az Újbirodalom kora előszeretettel alkalmazta a jobbról balra irányuló sorokat. Kivételek azonban mindig voltak. Tekintve, hogy ez kézírás, az egyes jeleknek igen sok alakja lehetett. Mégis megállapítható, hogy bizonyos korszakokban mely formákat tartották ideálisnak, hogyan igyekeztek megformálni őket. Sokat árulnak el erről az írnok-tanulók eldobált osztrakonjai. A hivatalos iratokat is először így szövegezték meg, csak utána írták át a hieroglif írással. Tanúskodnak erről olyan elírások, hibák is, melyek csak azt feltételezve érthetőek meg, hogy az előrajzoló elnézett egy hieratikus jelet, és így egy másikkal azonosítva, annak hieroglif megfelelőjét rajzolta elő.
Maga a név Hérodotosztól származik, és „papi írást" jelent. A Kr.e. 5. században ugyanis alkalmazása már csak a papi gyakorlatban élt, és a vallásos szövegek rögzítésére szolgált.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

 

A Hórusz-táblák az Újbirodalom korában tűntek fel. Kezdetben még a „megmentő", vagyis Sed istent ábrázolták a sztélé lapján, amint győzedelmeskedik ellenségei felett. Őt váltotta fel a gyermek Hórusz, görögösen Harpokratész alakja. Két karját törzse mellett tartva kígyókat, skorpiót és más veszedelmes állatokat fogott kezében, mint az oroszlán vagy az antilop. Az ártó lények legyőzője volt a krokodil esetében is, amit lábai alatt ábrázoltak. Megszelídítette, eltaposta. Gyermeki voltát kiemelte csupasz teste és feje jobb oldalán az ifjúságfürt. Részben ez indokolta Bész isten jelenlétét is, aki az istengyermek fölött, maszk formában látható. A jelenetet gyakran szegélyezték standardok, és a szabadon maradt területeken lehettek további ábrázolások is. Varázsszövegek azonban mindig voltak. Jellemzően még a sztéléformájú lap oldalára és hátára is felvésték őket.
A vésett kőtábla a közepén álló figura alapján kapta mai nevét. Ez volt az a személy, aki az ókori egyiptomiak elképzelése szerint a varázsigéken keresztül hatékonnyá tette a vizet, melyet végigcsurgattak rajta. Mivel pedig azok is kifejezetten a veszélyes állatok okozta sérülés és mérgezés elhárítását szolgálták, különösen kígyó marásakor és skorpió szúrásakor, a sztélé a mérettől függően éppúgy lehetett gyógyító amulett, mint monumentális sztélé, akár egy szanatórium udvarán. A tábla a felirat szavainak az erején túl képekkel is védelmezett, és a hozzájuk kapcsolódó mitológikus tartalommal. A krokodil legyőzésével például nemcsak az állat fizikai legyőzése történt meg, hanem a mögötte álló, benne megtestesülő Széth isten is a tábla használójának a hatalmába került. Az analógiás mágia szabályai szerint Hórusz különösen alkalmas volt erre a szerepre, hiszen mire felcseperedett, számos betegséget és bajt átvészelt, tehát kitapasztalta már, hogyan lehet úrrá lenni a gonosz által keltett bántalmakon.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

 

A horgászok többnyire a partról horgásztak, de előfordul, hogy csónakkal beeveztek és úgy vetették ki a horgot. A maihoz hasonló horgot használtak, jellemzően egy irányba begörbítve, és szakállal ellátva, hogy ne tudjon véletlenül kiakadni. A fáraók korából csak szimplát ismerünk, ugyanakkor vannak olyan festmények, melyeken több horgot is ráakasztottak egy horgászbotra. Az ábrázolások alapján a csali hús és hal egyaránt lehetett, de ez utóbbi esetben ügyeltek, hogy a kifogni kívánt haltól eltérő fajtájú legyen. Ezzel a technikával a falánk klariasz és Sydontis Schall hal könnyen elkapható volt.

 

© Győry Hedvig