Az egyiptomi kultúrában soha nem volt olyan iskola, mint amilyenbe ma járunk. Kezdetben a mesterek csak egy-egy tanítványt fogadtak maguk mellé, aki a tanításért cserébe tulajdonképpen a mester szolgája volt. A Középbirodalom korában jelentősen megnőtt az igény a képzett írnokokra, és szokássá vált a csoportos oktatás, mely rendszerint valamely igazgatási intézmény vagy templom köré csoportosult. Ez utóbbi is jelentős gazdasági tevékenységet végzett, de a vallási gyakorlat is sok írástudó tevékenységét megkívánta. Itt már időszakosan kijelölt tanítók oktatták a rájuk bízott 5-12 éves gyermekeket. Azt a helyet, ahol tanítottak, „a tanítás helyének" (at szeba) nevezték. Rendszerint a szabadban volt.
Mivel nagyjából mindenütt ugyanaz volt az igény: jó hivatalnokok vagy papok képzése, akik biztonságosan tudnak írni, olvasni és számolni, jó a memóriájuk, ugyanakkor a korszak etikai normáit életelemüknek tartják, a tananyag is közel állt egymáshoz. Legkésőbb a 18. dinasztia korára a tanulni való szövegmintákat egy Kemit „teljes, tökéletes" nevű könyvben gyűjtötték össze. Legalábbis Thébában és Memphiszben ezt használták. A könyveket, melyek többnyire papirusztekercsek voltak, az „Élet Házában" tartották. A királyi Palota iskolájában a sportra (úszás, harci sportok) is nagy hangsúlyt fektettek. Az oktatás módszere igen egyszerű volt: másolás, diktálás, memoriter, feladatok megoldása. Mindez olyan szövegekkel, amelyekkel hivatali munkájuk során majd találkoznak a tanoncok. Az iratok egy része valóban élő akta volt. Voltak nevelési célú történetek, intelmek, és a templomi iskolákban vallási szövegek is. A buzdítás mellett az ütés, béklyó vagy elzárás volt a nevelési eszköz. A reménytelen eseteket elküldték, vagy maguktól mentek el.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

Izisz istennő neve az 5. dinasztia idejétől található meg a forrásokban, de az egyiptomi pantheonban csak az Újbirodalom korától töltött be jelentős szerepet. Tisztelete azonban annyira kiteljesedett, hogy a római korban már a birodalom valamennyi tartományában ismerték, és kultusza szinte mindenütt elterjedt. Legtovább a philéi templomban tisztelték, melyet a Kr. u. 5. században zártak csak be. Kultuszhelyei gyakran gyógyítóhelyek is voltak, ahol papjai különböző betegségeket kezeltek ráolvasásokkal és receptekkel. Szentélyeiből számos testrészt ábrázoló fogadalmi ajándék is előkerült. Apuleiusz "Aranyszamár" c. könyvének 11. fejezete római kori szertartásait élénk színekkel festi le.
Az ősistenek, Geb és Nut lányaként az év végi 4. napon jött a világra, majd a 2 nappal korábban született testvére, Ozirisz felesége lett. Közös gyermekük, Hórusz azután fogant, hogy sikerült varázserejével Oziriszt újraélesztenie, akit Széth ölt meg. Húgával, Nephthüsszel siratták. Egyik elképzelés szerint könnyeik okozták a Nílus évenkénti árádását. Széth is testvére volt, éppen ezért egyszer még fiával, Hórusszal szemben is megsegítette. Számos történet maradt fenn azzal kapcsolatban is, hogyan rejtette el, és óvta meg fiát a leselkedő veszélyektől, míg erős ifjúvá serdült. Egyik jellemző formája a szoptató Izisz (Isis lactans) szobrok erre utalnak.
Nevének jelentése "A trónhoz tartozó", ábrázolásában is visszatükröződik, ugyanis fején éppen az üres trón jelét viselte koronaként. Mindig sudár nő alakjában jelenítették meg, amint bal lábbal kilép, vagy trónuson ülve szoptatja gyermekét. Ez utóbbi ábrázolásokon azonban gyakorta kiszorította trón-koronáját Hathor istennő tehénszarvakon nyugvó napkorongos koronája. A két istennőt már az Újbirodalom korában azonosították, és ettől kezdve ábrázolásuk is összeolvadhatott. A közös alak mellett azonban ezután is tisztelték őket önálló formájukban. Más istenpárosításokról is tudunk. Igy például Izisz Szelket skorpió istennővel azonosulva a "skorpiók úrnője" lett, és Szóthisszal egybeolvadva az áradást hozta, de egyúttal a halottak újjáéledését és a termékenységet is biztosította. A görög istennők közül Aphroditéval és Démétérrel vált eggyé.
Tevékenysége igen széleskörű volt, mint jelzői is mutatják. Ő volt például az, "aki a szülést adja", "az ég úrnője", "az istenek anyja", "a nagy varázslatú", "a szikomór úrnője". Jelentős szerepet töltött be a halotti kultuszban: pártfogása alatt állt Imszet, a mumifikált májat őrző Hórusz fiú. A királynők is számíthattak támogatására, sőt az Újbirodalom korától a királyok anyatejét szopták – Hórusszal azonosulva gyermekei voltak. Kedvelt hangszere a szisztrum és a menit volt, de szerette a tamburin hangját is hallgatni.

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

„Ipu, a nagy" minden valószínűség szerint az Első Átmeneti Korban kialakult helyzet negatív jelenségeit írja le ebben a műben, amikor az országban uralkodó felfordulást mutatja be. Részletesen elmondja, mi is történt Alsó-Egyiptomban, majd a rend helyreállítására és az istenek tiszteletére buzdít. Végül kétségbeesetten kér magyarázatot, hogyan engedhette ezt meg a Napisten az Óbirodalom fenséges kora után, melyet szintén jellemez néhány mondat erejéig. Talán mindezt Őfelségének, a királynak mondta el a „nagy Ipu" (Ipuver), ahogyan a fennmaradt részlet végén megnevezik a beszélőt, hogy a korábbi békés állapotok (a maat) helyreállítására sarkallja. A töredék egy újabb rémség elmondása közben szakad meg. Itt azonban hősünk már a rablóknak veti a szemére egy kisgyermek elragadását.
Sajnos nem tudjuk, milyen kontextusba illett bele ez a töredék, így eredeti célja ismeretlen számunkra – ahogy szerzője is. Mégis bizton állítható, hogy tanulság volt mindenkinek annak megismerése, hogy milyen káoszt idéz elő, ha az alattvalók az uralkodó ellen fordulnak, és elszabadul a rablás.
A mű eleje és vége hiányzik, így keletkezésének idejére is klasszikus egyiptomi nyelvezete és tartalma alapján lehetett következtetni. A részlet teljes magyar fordítását Kákosy László az Antik Tanulmányok c. folyóiratban adta közre (1957, 323-334. oldal).

 

© Győry Hedvig

 

 

 

 

 

 

Imhotepet jellemzően széken ülő, kopasz férfiként ábrázolták, jelezve méltóságteljes foglalkozását és papi voltát. A hagyományoknak megfelelően szoknyát visel, lábán néha a szandált is megörökítették. Ölében viszont mindig ott van a papirusztekercs, melyre egykor tudományát feljegyezte. Bronz szobrait a szaiszi kortól (26. dinasztia) készítették. Egy egészen korai, finoman megmunkált példányt a Szépművészeti Múzeum is őriz. Található azonban a gyűjteményben mészkő szobrocskája, sőt még amulett formában is.

„Aki békében jön", vagyis Imhotep (görögösen Imouthész) a görögök szemében Asklépiosszal volt azonos, mivel gyógyító istenként tisztelték az ókori egyiptomiak. Sokan felkeresték memphiszi, deir el-bahribeli és philéi „szanatóriumát", vagyis azt a templomot, ahol papjai, vagy templomi álmok közvetítésével gyógyító tevékenységet végzett. Deir el-Medinében, Hathor templomának pedig a Ptolemaiosz korban "vendégistene" volt. Egy nevezetes esetetet részletesen meg is örökítettek: a (XII.) Ptolemaiosz Aulétész és a híres (VII.) Kleopátra korában élt Taiemhotep/Taimuthész neki köszönte fia fogantatását, akit ezután Imhotepnek nevezett el. Saját, férje (Paseri-en-Ptah/Pszentaisz) és fia sztéléje is fennmaradt, onnan ismerjük történetüket. Fogadalmi ajándékként gyakran kapott Imhotep íbisz madár múmiákat vagy a beteg testrészek agyag makettjét.

Az egyiptomi hagyomány az első orvosi szakkönyv megírását is neki tulajdonította. Ismerték egy intelmét is. Egyik sem maradt azonban fenn, legalábbis nincs névvel idézve az ismert szövegek között. Mi is megtekinthetjük azonban építészeti remekét, Dzsószer fáraó lépcsős piramis-együttesét, mely az első ilyen jellegű épület Egyiptomban,
Imhotep azon kevesek közé tartozott, akik valóban éltek egykoron, sőt történetileg jól megfogható személyiség volt. Sírját azonban mind a mai napig nem sikerült megtalálni, bár tudjuk, hogy Szakkarában épült, és sokáig szent helynek tekintették az egyiptomiak. A főrangú ember említése Dzsószer fáraó (3. dinasztia) uralkodásától egészen Huni fáraó (3. dinasztia) koráig előfordul az emlékeken. Címeit pontosan ismerjük, mivel a lépcsős piramis kerületén a fáraó szobrának a talapzatán fennmaradtak. Legmagasabb rangja „a király másodika" szokatlanul hangzik a mai fülnek, de tartalmában ma is kétségtelenül kifejezi rendkívüli közelségét az uralkodóhoz. A tisztség későbbi megnevezése alapján vezírnek szokták fordítani. Hivatali címei között szerepel a „szobrászok és vésnökök elöljárója" cím is, mely piramisépítő tevékenységéhez kapcsolódik. Nem csak Dzsószer piramis együttesét építette ugyanis meg, hanem szinte biztos, hogy utódja, Szehemhet fáraó hasonló, de befejezetlenül maradt együttesének a munkáit is ő vezette. Egy másik címe, "a látók nagyja" a héliopoliszi főpapi cím volt, mely csillagászati ismeretekről árulkodik. Gazdasági szerepére utal az "alsó-egyiptomi király pecsétőre" és "a nagy ház fejedelme" címek, míg a repat / "herceg" megnevezés magasrangú születéséről tanuskodik.

Felmerült, hogy apja egy Kanofer nevű építész, anyja talán a mendészi Khereduankh volt, de ez nem több feltételezésnél. Érdekes azonban, hogy a szaiszi korban, amikor istentisztelete kialakult, Khereduankhnak is készült néhány szobra. Jellemzően Imhotep isten Ptah fia volt, és ezért Szahmet istennőt tekintették az anyjának.

 

Játék:

Ha ki akarod próbálni, mire emlékszel, rakd helyes sorrendbe a "Start Game!" kiírásra kattintva megjelenő szavakat. Ha elkészültél, a zöld négyzetekre kattintva azt is megtudod, mi a közös a sorokban. (Ha sokat késlekedsz, a szavak maguktól a helyükre mennek.)

 

© Győry Hedvig