Ténylegesen viselt szandálokat az 1. dinasztia korától találni a sírleletek között, és a Középbirodalom korában modell formában is előfordulnak. Bőrből, fából, papiruszrostból, különböző fűfélékből (pl. halfafű, nád, sás) és más növényi rostokból (pl. datolya és dum pálma) készítették. Az eleinte egyszerű, fehér vagy fekete darabokat az Újbirodalom idején ornamentális vagy figurális díszítéssel látták el. A késői korban a halottaknak gyakran kartonázsból készítettek a teljes lábfejet befedő burkot, amelyre szandált festettek. Ezt szívesen díszítettek a talp részen a legyőzött ellenség megkötözött alakjával.
Az Óbirodalom idején még csak az előkelőknek jutott osztályrészül a lábbeli viselése, de az Első Átmeneti Kor itt is változásokat eredményezett: Ipuver már arról panaszkodik, hogy „akinek még szandálja sem volt, most gazdagság ura". A Középbirodalom korában mindenesetre már a katonáknál és halotti mellékletek között teljes természetességgel szerepel, és az Újbirodalom korában a munkásoknak sem okozott gondot akár több párt is készenlétben tartani. Természetesen a sokféle szandál értéke nagyon különböző lehetett. Nagy értéknek számított például az ezüst szandál, amelyet az uralkodó adott ajándékba a papoknak az Újbirodalom korában. Különleges alkalmakkor, a körmeneteken viselték.
Bármennyire is meglepő, de igen sokféle szandált viseltek az ókori egyiptomiak. Szerkezetileg alapvetően két típust lehet megkülönböztetni. Egyiknél a lábfejet két pánt tartotta meg, melyek a nagylábujj és a szomszédos ujj közül indultak, majd kétoldalt a talp alatt lettek rögzítve. Egyes esetekben hozzájuk kapcsolva hátrafelé is indult pánt, mely a boka felett futott körbe.
A másik típusnál a két említett lábujj közül csak egy pánt indult, mely a lábfej tetején két oldalról indított pánttal vagy szíjakkal lett összedolgozva. Tutanhamon híres foglyokkal díszített szandálja is ebbe a típusba tartozik, és Sesonk trónörököst ábrázoló szobrunk is ilyent visel. Itt is készült sarokpántos változat. A pántok az egyszerű szalag és a festéssel vagy fonattal díszített, vagy akár applikációkkal kiegészített formában egyaránt készültek. Még az is előfordult, hogy gyöngyből szőtték.
A talpforma alapján szintén két típust lehet megkülönböztetni, a lábujjaknál hegyes és a lekerekített fajtát. Zártabb lábbelit, félcipőt, is ismertek, melynek oldalán teljesen körbefutó, a talppal összedolgozott pánt haladt az elől felkunkorodó talpcsúcsig. Itt keresztpánt tartotta meg a lábfejen. Szintén az Újbirodalom korától zárt cipőkről is tudunk, melynek egyik fajtája úgy tűnik, a harcikocsizók felszereléséhez tartozott.
A Ptolemaiosz kortól egyre erősödő hellén majd római hatásra a többi korabeli lábbeli is meghonosodott aztán, így ismerünk caligát (innen Caligula császár neve), és olyan félcipőt is, amilyent az egyiptomi kiállítás Abdallah Nirqiben talált leleteit bemutató tárlóban lehet látni.
Az egyiptomi mitológia szerint Szobek istennek, a „viz urának" volt köszönhető a bőség és a termékenység, a Nílus kiáradását elősegítő tevékenysége miatt. Másrészt a krokodiltól kölcsönzött félelmetes tulajdonságaival védelmezte az isteneket és embereket. Ezért ábrázoltatta például magát III. Amenhotep fáraó (18. dinasztia) Szobek isten társaságában. A fáraó hadseregének a védelmezője is volt. Ebben a szerepében fején ureusszal jelent meg. Máskor a Napisten és Ozirisz ellenségének tartották. Ilyen környezetben öltötte fel krokodil alakját Széth isten, akit az edfui templom falán Hórusz isten ebben a formájában döfött le. Ennek ellenére Szobek-Ré formában a Napistennel azonosították, és ilyenkor krokodil fején napkoronggal ábrázolták. Szintén egybeolvadhatott Amonnal, Minnel, Honszuval és Hórusszal. Sólyomfejes krokodil alakban, fején a kettős koronával jelentítették meg ebben az aspektusban. Pozitív szerepében az erő és hatalom megtestesitője volt, aki szimbolizálhatta az idő múlását és a Nilus áradását. Aki a bajt okozta, orvosolni is tudta, és így papjai révén gyógyító istenként is működött.
Megtalálható a túlvilági istenek között is, és lakhelye ott „Bahu ura" címe alapján a Keleti hegyen lehetett. Előfordul, hogy a napbárkán ő az, aki ledöfi Apophisz kigyót.
Fő kultuszhelyei a Fájum oázis központjában, Arszinoé/Krokodilopoliszban (ma: Medinet el Fayoum) és Kom Ombóban voltak. Mindkét helyen nyüzsögtek a krokodilok. Arszinoé város neve ezért is lett „Krokodilváros". Nagy hírnek örvendett itt az a templomi tó, melyben a szent krokodilokat tartották. A látogatók rendszeresen elvitték nekik ételmaradékaikat, melyekkel gondozó-papjaik annyira megtömték őket, hogy a szájuk kinyitását is ők végezték. Egyes szent állatok fejére még fülbevaló karikát is illesztettek. Hasonló megbecsülésben volt részük Szoknopaiou Nészoszban, ahol a „tó ura" címet viselték. De Szobek volt „Tebtünisz ura" is, Umm el-Baragátban – a szintén fajumbeli Tebtüniszben. A kultuszközpontok környékén a Késői Kortól állattemetőket is létesítettek, ahol nagy mennyiségben temették el a legkülönbözőbb korú mumifikált krokodilokat. Sőt, krokodilmúmiát vagy tojást emberi sírokban is találtak.
Egy másik késői kori jelenség az istenek párba vagy családba sorolása. Így lett felesége „Szobektet, a nagy úrnő", aki valójában neve nőneművé alakított formája. Medinet el-Fajumban az aratás istennőjét, Renenutetet tartották feleségének, Kom Ombóban Hathor és Honszu alkotott vele családot. Ünnepét Khoiak 4. napján ülték.
Szintén késői történet szól egy olyan esetről, melyben a négy Hórusz-fiút hálóval fogságba ejtette, amikor a Nílus vizén egy lótuszbimbóban kiemelkedtek.