A túlvilági életben is fontos volt viselni. A Halottak Könyvének 158. fejezete szerint azért kellett a halott nyakára helyezni, hogy a túlvilágon az istenektől ő kérje a halott feloldozását kötelékeiből. A gallérral az isten jelképesen átölelte őt. Az így életet nyert személynek ezen felül feltehetően még a halál utáni termékenységet is biztosította.
A listi műhely maradványai alapján rekonstruálták a készítési technológiát: Nyéllel ellátott homokos, növényi rostokkal teli agyagmagot formáztak, majd ezt kb. 1000 oC-ra hevített folyékony masszába mártották. Ott gyorsan megforgatták, és közben rátapadt az üvegpaszta. Utána folyamatos mozgatás közben kiemelték. Ha más színű üveggel díszíteni akarták a felületet, színes üvegpaszta pálcikákat olvasztottak a kívánt mintában a felületre, és ezt fémtűk vagy fésű segítségével formázták. Újra melegítve, sima kövön végiggörgetve tették a felületet egyenletessé, majd rögzítették a füleket, és kialakították a lábakat és peremeket. Miután minden megszilárdult és kihült, kikaparták a magot. Mindehhez más műhelyekben előkészített üvegeket használtak. Piramessze (mai Qantir) 2005-ben felfedezett műhelye éppen az ilyen alapanyagul szolgáló üvegpaszta tömbök előállításába segített betekinteni. Az üvegpaszta csak a Ptolemaiosz korban tűnt újra fel, amikor Naukratiszban és Alexandriában a kisázsiai műhelyeket követve görög stílusban dolgoztak. Római újítás az öntött üvegedény és a millefiori. Az üvegfúvás technológiája is csak a Kr.u. 1. sz második felében jutott el Alexandriába. Ekkor azonban már valódi üveget használtak.
Az obszidián természetes üveg. A homokba becsapó villám szintén előidézhet természetes üvegképződményeket. Az egyiptomi „Dakhla-üveget" pedig, amilyenből például Tutanhamon egyik skarabeusza készült, meteorit becsapódás hozta létre 100-200ezer évvel ezelőtt.
Kultuszközpontja Butóban volt, és Alsó-Egyiptom védőisteneként tisztelték. Elképzelésük szerint szeméből lángot lövellt viselője védelmében. A köpőkobra mérgét, mint neve is mutatja, ellenfelére köpte, égési sebeket okozva a bőrön. Valószínűleg ez a jelenség vezetett a lángot okádó ureuszkígyó képzet kialakulásához. Egyes mítoszvariánsok szerint Ré napisten jobb szeme is ureusz lett, miután hazatért a távoli Núbiából.
Az egyiptomi mitológiában több más ureusz-istenséget is ismertek. Ilyen volt például Mereszger és Renenutet istennő. Írásjelként az ureusz jelölhette az isten szót.
„Az utak megnyitója" feltehetően felső-egyiptomi eredetű sakál alakú isten, akinek tisztelete már az Óbirodalom korában országszerte elterjedt. Bár a 3. dinasztia korától találjuk meg az írott forrásokban, úgy tűnik, vizuálisan már a Narmer palettán utaltak rá.
Upuaut a királykultusz egyik fontos istensége volt, akinek standardra helyezett alakját a király mellett ábrázolták. A sakált ilyenkor rendszerint egy ágaskodó ureusz előzi meg, és egy kerekded jel, melyről feltételezik, hogy a királyi placentát ábrázolja. Ebben a formában tűnik fel a halotti bárka orrán is.
Az isten ősi jelentőségét jelzi, hogy alakja Szehemhet fáraó előtt is „megnyitotta az utat" sinai félszigeti expedícióján. Egyes elképzelések szerint valamikor az őskorban magát a fáraót szimbolizálta.
Jellemzően álló, sakál formájában ábrázolták, testtartásával különböztetve meg Anubisztól. Szent állata az aranysakál, vagy sakálfarkas (Canis aureus lupaster) fajhoz tartozott. Ritka, amikor az isten képe emberi alakot ölt, mint a hibiszi templomban. Ilyenkor katonaként jelenik meg, kezében buzogánnyal és íjjal, de sakál feje van.
Isteni apjaként Anubiszra vagy Széthre tekintettek. Azonosították Szedi („farokhoz tartozó") istennel, és a Piramsiszövegek „ő Ré, aki felment a horizontról" megállapítása alapján Rével, míg „Izisz fiaként" Hórusszal. Állati alakja Anubiszhoz kapcsolta, míg az „aki az eget és földet elválasztotta" jelzője Suval.
Egyik mítoszvaiáns szerint a butói Uadzset szentélyben született. Női párjaként néha Uputautot említik.
Fő kultuszhelye Lükopolisz / Assziut volt, ahol Ozirisz fiának tartották, de egy időben Abüdoszban is fontos szerepet kapott, ahol Hentiimentiuval együtt tisztelték. Később szerepét Anubisz vette át, ám a sírok őrzőjeként továbbra is tisztelték. A 12. dinasztia korában ismét a temető védnökeként megkapta az „Abüdosz ura" és a „temető ura" címet. Assziuti temploma ismeretlen, mivel a modern város pontosan a régire épült rá. Kultuszát ismerjük még Quban, el-Hargarsza, Memphisz, Szaisz városából.