Álmoskönyv
 
Az ókori egyiptomiak az álmot (rswt) az alvás alatti éber állapotként értelmezték. Szimbólikusan alkalmazták a múlékonyság kifejezésére, sőt a földi élet egészére is.
Lehetett spontán és szándékosan is előidézhették a szent helyen eltöltött éjszakával (incubatio). Ilyenkor az élő ember találkozhatott a halottakkal és az istenekkel. A szájmegnyitás szertartásában például a szem-pap bejelentette, hogy álmában találkozott a mumifikált személlyel. Az álom során a túlvilági személyek elmondhatták kívánságaikat, vagy elárulhattak valamit, - akár jövőbeli eseményt is. Az álmok egy másik csoportját egy jelenet vagy történet alkotja, melynek hőse gyakran maga az álmodó személy. Ennek az értelmezése már nem mindig volt magától értetődő.
Az incubatio helyein álomfejtő papok működtek, a városokban és falvakban papok és varázslók értelmezték az álmot. Ebben szakkönyvek is segítették őket. A ramesszida korból maradt fenn a legkorábbi álmot magyarázó könyv (ChesterBeatty III. papirusz, recto 1-11.). Az eleje hiányzik, így nem tudjuk korabeli címét. Nyelvezete alapján feltételezhetően egy Középbirodalom korában lejegyzett mű másolata. A legtöbb álmoskönyv a késői korokból származik, és démotikus írással jegyezték le.
Az álmoskönyvekben az álmokat csoportosították. Egyik esetben először a jó álmokat sorolják fel, utána a rosszakat, máskor az álmok témáik szerint követik egymást. Jellemzően táblázatba rendezték, mleynek szerkezete a következő: "Ha az ember álmában látja magát, amint" + álom leírása + jó/ rossz minősítés + jelentés megadása.
 
© Győry Hedvig