Apophis kígyó
 
Az ókori egyiptomiak elképzelése szerint Ré napistennek minden éjjel fel kellett vennie a harcot a sötétséget és káoszt megszemélyesítő óriáskígyóval, akit a görög források Apophisz néven neveznek meg. Óegyiptomi szövegekben Ipep (Ipp) formában szokott előfordulni. Rendkívüli hatalmát jól mutatja, hogy minden éjjel újra és újra teljes erejében pompázva bukkant fel, holott pusztulása az előző éjjel egyértelmű volt. Ezzel a jelenséggel áll kapcsolatban „az újjászületés kígyója" neve. A küzdelem alapjául olyan természeti jelenségek szolgáltak, mint a felhősödés, a Hold- vagy a Napfogyatkozás. Elképzelésük szerint ilyenkor Apophisz kerekedett átmenetileg felül. A templomokban imák segítették a Napistent, bárkáján kísérői. Apophisznak is voltak azonban társai. Lázadóknak tekintették őket, akik a maat ("rend, igazság, harmónia") megszűntetésére törekedtek. „Követői", különböző isteni erővel rendelkező lények, rendszerint múmia alakú démonok voltak, névszerint például Szebak és Nak. Rájuk emlékezve nevezték a Késői Korban a keleti sivatagból betörő ellenséges csapatokat "Apophisz fiainak". Ekkoriban már Széth egyik alakjának is tartották, aki éjszaka az Ozirisszá vált halottak életére tört. Ozirisz kíséretében ők is a napbárkán utaztak minden éjjel. Így a Halottak Könyve több fejezete tartalmaz Apophisz ellen szóló varázsigéket. Eredetileg azonban Széth is keményen harcolt Apophisz ellen. Hosszan tekergő, sárga-fekete mintás kígyóként ábrázolták, kaotikus hatalmától félve rendszerint azt a pillanatot örökítve meg, amikor éppen legyőzik. Egyes megállapítások szerint 16 méternél is hosszabbnak tartották, ezért lehetett neve „a világ körülölelője". VI. Ramszesz sírjában, a Királyok Völgyében (KV9) kivételesen teste felett 12 fejjel ábrázolták, így jelezték a halála után kis időre belőle kiszabadult áldozatokat. Néhány késői templom reliefjén, Denderában, Luxorban és Philében „Apóphisz szemét" szimbolikusan, labda formában faragták ki, melyet a király egy pálcával ütött el.
Nevét legkorábban a középbirodalmi Koporsószövegek említik. Már ekkor a Napisten esküdt ellensége volt. Gyakori jelzői is ezt tükrözik: „Ré ellensége", „gonosz gyík". Szárazon és vízen egyaránt közlekedett, az örök sötétség birodalmában lakott, ezért is tudta éjszakánként a Nap útját állni, és a napfelkeltét, ezzel az élet körforgását, a maat (egyiptomi világrend) fennállását folyamatosan veszélyeztetni. Apóphisz az éjszaka folyamán lesben állt, hogy felfalja a napbárkát, vagy az égi folyó vizét nyelje el. A leshely megjelölése változó: a Bakhu horizonthegy mellett, vagy a Nap útjának a 7. órájában, vagy távolabb, a 10. régióban. Legyőzte őt Ré, és "Geb isten gyermekei", vagyis a napbárka utasai. Egyik változat szerint Szelket skorpió istennő ráolvasásokat felhasználva ragadta meg farkánál fogva, vagy Su isten kényszerítette meghátrálásra varázsigéi segítségével. Mahesz istennek is lehetett hatalma felette, és Izisz, Neit, és Szelket a Kapuk Könyve szerint varázshálójával ejtette foglyul, majd a négy Hórusz-fiú és Geb darabolta fel. De Szehmet is előfordul ellenfeleként. Fenyegetésként más istenek is számításba jöttek: „Szívedet Mafdet tépte ki, a skorpió istennő kötözött meg, Maat sebesített meg." (HK 39). A küzdelemben Ré legfőbb segítője, a kígyó megölője azonban a hagyomány szerint csak a fenti fenyegetést előadó Széth isten lehetett. Széth rendszerint a "millió évek bárkájának" a búgján állva lándzsájával szúrta le a kígyót: „Fejed összezúzva, óh hasán csúszó! Csontjaid összetörve és húsod darabokra vágva". A Kapuk Könyvében Atum ítélte pusztulásra a 2. kapunál. Különösen ünnepek alkalmával volt nagyon veszélyes, amikor például a Hold fázisai megváltoztak. Igy történt, hogy egy éjjel Apóphisznak sikerült elnyelnie a bárkát legénységével együtt, és akkor Széth és a Rét testének kanyarulataival körülvevő Mehen kígyó átlyukasztotta Apóphisz bőrét, és Ré ezen a lyukon át jutott vissza az éjszakába. A római fennhatóság idejére pedig már Héliosz-Ré testvérének tekintették, aki ellen Ozirisz harcolt Zeusz megmentése érdekében. Más alkalmakkor maga a Napisten lépett fel ellene „a héliopoliszi Nagy Macska" alakjában. A szent ised- vagy szikomórfügefa alatt mancsában kést tartva levágta a fejét.
Apophisz a halottakat is fenyegette túlvilági vándorlásuk folyamán, hiszen ki tudta inni az égi folyó vizét, vagy homokdűnékkel akadályozta a közlekedést. Sőt, „a lelkek felfalója" is volt, ezért ők is varázsigékkel szerelkeztek fel ellene, melyek a kígyót vesztőhelyére kényszerítették, ahol gúzsba kötötték, fejét levágták, összezúzták, elégették. A formulák teljes szövegét 77 papiruszra kellett felírni. A Késői Korban viasz modellt is felhasználhattak ellene, úgy, hogy ebben a formában darabolták fel és égették el a tűzön. Egy Kr.e. 300 körül lejegyzett varázslás szerint az Apophisz ellenes ráolvasás akkor vált hatékonnyá, amikor képletesen el is pusztították: egy szűz papiruszra kellett zöld festékkel felfesteni alakját, majd dobozba zárni és lepecsételni, ráköpdösni, végül tűzben elégetni.
Apophiszék egy másik tettéről is tudunk. Az istenkirályok korában a második király, Su ellen törtek, de lázadásuk elbukott. Harcuk nem volt teljesen eredménytelen, mert Su beteg lett, és ekkor saját hívei fordultak ellene és így fiának, Gebnek adta át uralmát. Apophisz keletkezéséről egy római kori, népetimológiára épített mítosz szól: akkor jött létre, amikor Neit az ősvízbe, a Nunba köpött. A köpés hossza határozta meg méretét. Maga az óriáskígyó ennek a "rend" (maat) előtti világnak a vizében élt. Kiáltása megrendítette az egész Alvilágot, bőre kőkemény volt, sőt teste első harmada maga is kovakő volt. Tápláléka saját kiáltásai voltak. Óriási kanyarulataival „homokdűnéket" képezett. De legfőbb fegyvere mozdulatlan szeme lett, amivel hipnotizálta áldozatait – ezt tette Ré teljes legénységével is, csak Széth volt a kivétel, aki ráolvasásával viszont őt tudta mozdulatlanná tenni. Naponta visszatérő szertartás volt a késői kori templomok rituáléjában az „Apophisz legyőzése". Az Újbirodalom végétől több változatban is fennmaradt „Apophisz könyv" szövegei szerint ekkor a kígyó képmását a templom központi helyén állították fel, majd mágikus rítusokkal az összes gonoszságot, ami az országban akkor létezett, ebbe a szoborba irányították. Utána a szobor leköpdösésével, beszennyezésével, megbéklyózásával, lándzsával leszúrva, késsel összevágva, tűzön megégetve megsemmisítették azokat. Érdekes módon itt Apophisz krokodil alakot is ölthetett. A karnaki Amon templom napi rituáléjaként volt előírva. Hasonló szövegek ismertek azonban az abüdoszi Ozirisz templom rituáléjából, az edfui templom ünnepi naptárából vagy a memphiszi Szokarisz ünnepség szertartásaiból. Ez utóbbi helyen a templom feliratai alapján az istenné vált Imhotep olvasta fel őket. Mivel a sötétséget a gonosszal is azonosították, az Apophisz elleni ráolvasások a gonoszság és baj elhárítóivá váltak, és ilyen módon az általános védőmágia szerepét is betöltötték az egyiptomiak életében és túlvilági létében.
 
© Győry Hedvig