Asszuán / Szunet, Szunu (szunet / Asszuán hieroglifákkal kiírva )
 
A Nílus keleti partján fekvő város az ókori Egyiptom déli határa volt, közvetlen az első katarakta bejáratánál. Mai neve az óegyiptomi Szunet /Szunuból származik, melyet görög nyelven Szüénének hívtak.

Tekintve, hogy ősidők óta határvidék volt, kezdve a Kr.e. 4. századi Negada kultúra és a núbiai "A" csoporttal, jelentős kereskedelmi központtá fejlődött. Így nem elképzelhetetlen, hogy neve a szunkereskedelem, ár" szóból származik. Minthogy pedig a Nílus vize itt lépett be az ország területére, ez a vidék lett az 1. nomosz, központjának pedig Asszuánt jelölték ki. Így az sem lehetetlen, hogy a város neve a szunkinyit, kezd" szóból ered. Ugyanakkor határőrvidékként a folyamatos katonai jelenlét is magától értetődő, ahol a nyíl igen kedvelt volt a fegyverek között – ennek óegyiptomi neve szintén szun volt.

A településnyomok a Nagada kultúra végétől nyomon követhetők, a helység feltárása azonban szinte lehetetlen, minthogy az egykori város a modern város alatt húzódik. Csak kevés emlékét ismerjük. Ilyen például a III. Ptolemaiosz építette Ízisz templom, vagy Domitianus császár temploma, és a kőbánya a befejezetlen obeliszkkel. A város másik nevezetessége ugyanis az asszuáni gránit, melyből monumentális szobrokat, obeliszkeket és kápolnákat faragtak. A hatalmas tömböket a helyi bányákban nagyolták le, majd a Níluson szállították rendeltetési helyükre. Ezek a folyó mindkét partján húzódnak. A kőbánya ókori útja mintegy 6,5 km hosszan, egészen Philaeig követhető.

A Nílus áradása itt június elején kezdődött, augusztusban érte el csúcspontját, október végére ért véget, és nyerte el a folyó a szokásos szintjét.
Ma már a Nasszer-tó, vagyis az asszuáni víztározó megépítésével megszűntették a Nílus évenkénti áradást, és biztosítják a folyamatosan egyenletes vízállást. Az 1. gát 1902-ben épült, majd 1971-ben felavatták a jelenleg is működő vízduzzasztót. A mögötte elterülő 400 km hosszú mesterséges tó számos régészeti lelőhelyet is elöntött. Ezek megmentésére az UNESCO mentőexpedíciót hirdetett – ennek részeként dolgozott 1964-ben egy magyar csoport Abdallah Nirquiben – a leletekből a Szépművészeti Múzeum is kapott.

A város előkelőségeinek a temetkezőhelye a folyó túlparján sziklába vágott sírok (Qubbet el-Hawa) voltak.


 
 
© Győry Hedvig