Bagoly
 
Az egyiptomi képeken jellemzően az uhu, az erdei fülesbagoly és a gyöngybagoly jelenik meg, az egyiptomi ábrázolási törvényeknek megfelelően, a legjellemzőbb felületek egymásba fűzésével. Az „m” hangot jelölő bagoly hieroglifa a testet oldalról, a fejet szemből jeleníti meg. A bagolyfajok ábrázolásában megfigyelhető keveredés valószínű magyarázata az, hogy az óegyiptomiak kezdetben nem különítették el őket egymástól. A jel hangértéke talán a fülesbagoly korabeli nevéből: jmw ered. Ennek eredeti jelentése a „sirató”.

Mivel Egyiptomban esetenként mumifikálták a madarat, előfordult, hogy isteni tiszteletben részesítették. A pantheisztikus, vagyis számos isten alakját magába olvasztó nagyhatalmú istenség egyik feje is lehetett bagolyforma, így feltehetően tulajdonítottak neki védő szerepet. Talán ezért jelent néha meg az őskori emlékeken a sólyommal együtt. A római korban a görög vallás hatására Neit istennő szent állatának tekintették, az istennő görög megfelelője, Athéné révén. Érdekes viszont, hogy a mumifikált madárnak többnyire elvágták a nyakát, mintha féltek volna tőle.

Valamennyi innen ismert fajtája a bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe tartozik, de kettő a bagolyfélék (Strigidae), a harmadik pedig a gyöngybagolyfélék (Tytonidae) családjába. (A többi bagolyalakú család képviselői már kihaltak.) Valamennyi fajon szembetűnő, hogy szemöldökük van, puha és dús tollazatuk, mely hangtalan repülést tesz lehetővé. Látásuk rendkívül éles, az infravörös tartományban is látnak, de szemüket nem tudják mozgatni, ezért fejüket fordítják el. Tollazatuk teljes alakjukat fedi egészen a lábujjaikig, szemük körül kör vagy szív alakú arcfátyollal. A karom külső ujja vetélőujj, így előre és hátra is fordítható. A ragadozókra jellemző kampós csőrük van, mellyel rovarokat, madarakat és kisebb emlősöket is elejtenek. Mivel nincs gyomruk, az emészthetetlen részeket felöklendezik. Faüregekben, elhagyott fészkekben laknak. Öt-hat tojásán kb. egy hónapig költik. Jellegzetes hangú éjszakai állatok.

A nagy fülesbagoly, vagy uhu (Bubo bubo) a településektől távoli, sziklás helyeket kedveli. Kitárt szárnyai másfél méternél is szélesebbek, magassága meghaladja a 60 cm-t. Táplálékát emlősök alkotják, köztük nyulak, rókák és őzgidák is. A párzási időtől eltekintve magányosan él, területét féltve őrzi. Fogságban 60 évig is életben marad, a természetben 20 évnél ritkán él tovább. Vadászatra betanítható. Kelepelő hangja ölyvet vagy sólymot jelez.

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) csendes, erdős területekre szeret elvonulni, de a rágcsálókra nyílt területeken vadászik. Különösen az elhagyatott varjúfészkeket kedveli, ahonnan a tulajt el is zavarja. Szívesen él kisebb csoportokban. Jellegzetes a fülbojtja. Bár közepes méretű, szárnyait akár 1 m szélesre is ki tudja tárni. Szemét jellegzetes vöröses karika övezi. A fiókáknak vékony, nyávogó hangja van, a kifejlett fülesbaglyok huhognak.

A gyöngybagoly (Tyto albam) rágcsálókat, madarakat, kétéltűeket, néha denevért is fogyaszt. Ragaszkodik költőhelyéhez. Ez a puszta földben forgolódással kialakított mélyedés, melyet köpetei bélelnek. A környezeti viszonyoktól függően 2-3szor költ. Tojója pergő rikoltásokat hallat, a hím rendszerint csöndben marad, de röptükben a rekedt, éles figyelmeztető visítást mindkét nemre jellemző. A nászhang hosszú (kb. 2 másodpercig tartó) ismétlődő fújtatás, míg a fiókák éhségüket elnyújtott horkolásszerű hanggal jelzik.

 

 © Győry Hedvig

 

 Vissza