Ének
 
 
Mivel az ének alapvető eleme volt a szertartásoknak, a vallási életben komoly szerepet kaptak az énekesek és énekesnők. Tevékenységük ellátása a papi feladatok közé tartozott. A legelőkelőbb hivatalnokok és feleségeik közül is sokan viselték az Amon-énekese és énekesnője címet. A legkorábbi hivatásos zenész, akit név szerint ismerünk Hufuanh volt. A királyi palota énekeseinek és fúvósainak volt a vezetője, Gizában, Uszerkaf fáraó korában temették el. Ugyancsak itt található az első ismert énekesnő, Iti sírja, akit Hekenu, a hárfásnője kísért. Éneklés közben kezét füle mögött tartja, mint a kheironómoszok.
Az Ízisz és Nephthüsz tiszteletére vonatkozó szertartások között fennmaradt szövegek alapján feltételezhető, hogy felváltva énekelték őket, de voltak szólórészek is.
Korai furulyák vizsgálata alapján 5 egész hangsoros dallamot játszottak, és feltehetően énekeltek is. Talán az Újbirodalom korában bővült ez a 7 teljes hangsoros dallamokkal, amikor a hódítások hatására nemcsak új hangszerek terjedtek el az országban, hanem velük együtt az ázsiai hangvilág is meghonosodott. Feltehetően ekkortól a hagyományos pentaton, és az új heptaton hangsor egymás mellett élt. A szaiszi kortól, amikor a görög kapcsolatok intenzívvé váltak, minden bizonnyal az egyiptomi és a hellén zene szintén kölcsönhatásba lépett egymással – Püthagorasz (Kr.e. 580-500) a görög matematika és zeneelmélet megalapozója maga is Egyiptomban nőtt fel, és a Kr.u. 2.sz.ban zeneelmélettel foglalkozó Klaudiosz Ptolemaiosz és a víziorgona feltalálója, Ktészibiosz maga is egyiptomi volt.
© Győry Hedvig