Hermopolisz / Khemenu (Hermopolis / Khemenu hieroglifákkal kiírva )
 
 
Hermopolisz (magna) a közép-egyiptomi Minia közelében található, a Bahr Juszuf csatorna partján. Az ókorban a 15. felső-egyiptomi Nyúl nomosz fővárosa volt, és Thot isten városának tekintették, innen kapta görög nevét ('Eρμοữπόλις μεγάλη). Az egyiptomiak Khemenu, a „Nyolcak városának" hívták, az ősi Isteni Nyolcasságra (Ogdoád) emlékezve. Ez négy, az őserőt szimbolizáló istenpárt foglalt magában: Nut – Naunet (ősvíz), Hehu – Hehet (tér), Keku – Kekut (sötétség), Amon – Amaunet (rejtett formák). A város másik neve, az Unu a nomosz jelvényéről ismert unu (wn) „nyúlra" utalt, mely a város eredeti nevének lerövidülésével kapott új értelmet.

Földrajzi fekvése, alabástrom bányái és szántóföldjei dús gazdagságot hoztak az itt lakóknak. Fontos szerepet kaptak az ország gazdasági életében.
A nomosz kormányzói az Első Átmeneti Korban tettek szert kiemelkedő hatalomra, és a Hérakleopoliszi nomosszal szövetkezve az I. Kheti (Akhtoi) fáraó vezetésével megalapult 9. dinasztia szövetségesei lettek. Ez folyamatos harcokat jelentett a közben Thébában megszülető 11. dinasztiával. Ebben az időben élt Akhtifi kormányzó. A Középbirodalom kora, különösen II. Amenemhat fáraó idején az újjáépítés időszaka lett. A 17. dinasztia korában viszont Tetian lázadása alatt a város az elő-ázsiai hükszoszok kezébe került.
A 18. dinasztia uralkodói, különösen IV. Thotmesz és III. Amenhotep bővítette Thot kultuszhelyét. Ehnaton halála után számtalan kőtömböt szállítottak át Amarnából Khemenu építkezéseihez – köztük olyanokat, melyeken Khia királynő mutat be áldozatot Atonnak. A következő nagy építkezők II. Ramszesz és Merneptah fáraó lett. 
A Harmadik Átmeneti Kor idején a 22. és 23. dinasztiával párhuzamosan itt is megalakult egy líbiai királyság, melynek élén III. Nimlot (747-725) állt. (Van, aki Thotemhat-ot (760-747) tartja az első helyi királynak.) III. Nimlot a többi líbiai királlyal szövetségben a szudáni Napatából az ország egyesítésére induló Piankhi ellen szövetkezett, aki azonban Kr.e. 726-ben bevette a várost. Az új király Dzsehutiemhat /Thotemhat (725-715) lett, aki később behódolni kényszerült a 25. núbiai dinasztiának.
A város a szaiszi kortól kezdve, hála Thot kultuszának, ismét felvirágzott. A ma látható romok jelentős része I. Nektanebosz fáraó építkezéseiből maradt meg, bár később is építkeztek itt – a Kr.u. 3. századi oxürhünkhoszi papiruszok toronyházakról írnak. A keresztény időszakban püspöki székhelyként működött. Később a köveket építkezéseknél és mészégetésre újrahasznosították, így erősen romos állapotba került.
Azonosítható azonban Thot és a Nyolcasság újbirodalmi templomkörzete, melyet Hatsepszut királynő újított fel. Szerkezete egészen egyedülálló, csak Gurnában találni hozzá hasonlót. A szabálytalan formájú köveket olyan finoman igazították egymáshoz, hogy az illesztések helye alig észrevehető. Épült benne egy Amon szentély is. Udvarán a két óriáspávián III. Amenhotep fáraó korából származik (a kolosszusok 4,5 magasak), de II. Ramszesz is bővítette a templomot, egy egész pülonnal lezárt területtel – ennek érdekessége, hogy Amarnából hozott kisméretű mészkőtömbökből (talatát) épült. Viszonylag sok emlék megmaradt a hellénisztikus és római kori város egyes részeiből.

A várostól délre erőd állt, mely az észak és dél között húzódó határ őrségének adott szállást.

A város és a nomosz fő temetkezőhelye a Nílus túlpartján, Beni Haszánban, majd Tuna el-Gebelben volt. Itt kiterjedt íbisz- és majom-temetőt is találtak.
 
© Győry Hedvig