Hosszmérték
 
 
A hosszmérték legkorábbi említése a Palermói kövön olvasható, ahol a Nílus áradás magasságát adták meg Dzser fáraó korából (1. dinasztia) 6 könyök (mH) és 1 tenyér (Ssp) nagyságban. A szakkarai Dzsószer piramis környékén pedig találtak olyan osztrakont, melyen egy ívet 5 egységre osztották, és annak magasságát könyök, tenyér és ujj (DbA) mértékben adták meg. Ennek kiméréséhez vonalzó formájú, egységekre osztott pálcát használtak. Az Újbirodalom korából ismerünk többet is, és hosszuk többnyire 52,5 cm volt, tehát a szövegekből ismert királyi könyököt mérték ki vele. Minthogy a lelőhelyek között a sírt és templomot említik, minden valószínűség szerint rituális céllal helyezték őket oda. Ugyanakkor a templomi elhelyezés arra is utalhat, hogy standardként szolgálhattak az újabb mértékek készítéséhez.
Egy királyi könyök (mH nsw) = 7 tenyér = 28 ujj volt. A Harmadik Átmeneti Korban a kiskönyök (mH Srr) vált általánossá, ahol a kb. 48 cm hosszú könyök = 6 tenyér = 24 ujj egységre oszlott. A szaiszi korban visszatértek a királyi könyök használatára, de a perzsa korszakban ismét új könyökfajta terjedt el, a perzsa könyök, ahol kb. 64 cm hosszúsággal lehet számolni.
A földeket kötéllel mérték, melyet csomókkal osztottak kisebb egységekre. Száz királyi könyök tett ki egy „föld-könyököt" (mH-tA). Feltehetően ilyen kötélcsomót tart maga előtt Szenenmut egyik szobrán.
A hajózásnál pedig a folyóegységet, az iteru mértékegységet használták, mely 20ezer könyök értékű volt, és így kb. 10,5 km-nek felel meg.
 
© Győry Hedvig