Iskola
 
Az egyiptomi kultúrában soha nem volt olyan iskola, mint amilyenbe ma járunk. Kezdetben a mesterek csak egy-egy tanítványt fogadtak maguk mellé, aki a tanításért cserébe tulajdonképpen a mester szolgája volt. A Középbirodalom korában jelentősen megnőtt az igény a képzett írnokokra, és szokássá vált a csoportos oktatás, mely rendszerint valamely igazgatási intézmény vagy templom köré csoportosult. Ez utóbbi is jelentős gazdasági tevékenységet végzett, de a vallási gyakorlat is sok írástudó tevékenységét megkívánta. Itt már időszakosan kijelölt tanítók oktatták a rájuk bízott 5-12 éves gyermekeket. Azt a helyet, ahol tanítottak, „a tanítás helyének" (at szeba) nevezték. Rendszerint a szabadban volt.
Mivel nagyjából mindenütt ugyanaz volt az igény: jó hivatalnokok vagy papok képzése, akik biztonságosan tudnak írni, olvasni és számolni, jó a memóriájuk, ugyanakkor a korszak etikai normáit életelemüknek tartják, a tananyag is közel állt egymáshoz. Legkésőbb a 18. dinasztia korára a tanulni való szövegmintákat egy Kemit „teljes, tökéletes" nevű könyvben gyűjtötték össze. Legalábbis Thébában és Memphiszben ezt használták. A könyveket, melyek többnyire papirusztekercsek voltak, az „Élet Házában" tartották. A királyi Palota iskolájában a sportra (úszás, harci sportok) is nagy hangsúlyt fektettek. Az oktatás módszere igen egyszerű volt: másolás, diktálás, memoriter, feladatok megoldása. Mindez olyan szövegekkel, amelyekkel hivatali munkájuk során majd találkoznak a tanoncok. Az iratok egy része valóban élő akta volt. Voltak nevelési célú történetek, intelmek, és a templomi iskolákban vallási szövegek is. A buzdítás mellett az ütés, béklyó vagy elzárás volt a nevelési eszköz. A reménytelen eseteket elküldték, vagy maguktól mentek el.
 
© Győry Hedvig