Lótuszvirág
 
A vízililiomot az egyiptomi kultúrában lótusznak szoktuk nevezni. Eredetileg kék (Nymphaea caerulea) és fehér (Nymphaea lotus / Nymphaea alba) liliomot lehetett a Níluson találni. A fehér lótusz szürkületkor nyílik, és másnap délben zárja szirmait, a kék lótusz hajnalban nyílik, és naplementekor zárul. Ezekhez járult még a 27. (perzsa) dinasztia korára a rózsaszín, indiai eredetű tavirózsa (Nelumbium speciosum / Nelumbo nucifera). A lótusz óegyiptomi nevéből (szesen) alakult ki a mai Susanna / Zsuzsa név. A növény termése a mákgubóra emlékeztet, de babformájú magok vannak benne. Ezeket lisztté őrölve lótuszkenyeret is készítettek. Gyöktörzse szintén ehető.
Az ősi, héliopoliszi teremtésmítosz szerint a világot borító ősvízből először egy lótuszbimbó emelkedett a felszínre, majd a világosság hatására kinyitotta szirmait, és a virágkehelyből maga Atum-Ré, a Napisten emelkedett ki. Ez a „lótuszkozmogónia" tükröződik például abban a kompozícióban, amelynél Tutanhamon feje egy lótuszkehelyből nő ki. Nem véletlenül került a sírba: a virág mitikus szerepe miatt az újjászületés és teremtés szimbólumává vált. A Halottak Könyve 42. fejezete szerint maga a halott is azonosult vele. A templomok lótuszköteget ábrázoló oszlopai szintén ezt a szimbolikát közvetítik.
A virág illatát istenek és emberek egyaránt szívesen lélegezték be – ezért is szokták orruk elé emelni. Érdekes módon a teljes növény képe lett az "1000" hieroglifája.
 
© Győry Hedvig