Nád
 
A nád a perjefélék (Poaceae) családjába tartozik. Ennek egyik nemzetsége a Phragmites őshonos Egyiptomban. A világszerte elterjedt faja a közönséges nád, a Phragmites australis. Geológiai változatossága alapján amerikai és eurázsiai alfajokat is elkülönítettek. Gyökere rendkívül mélyen lehatol a talajba, ezért tud tűz után is könnyedén kihajtani. Gyöktörzséből elágazó tarackos hajtásai akár egy négyzetkilómétert is behálóznak, bozótost alkotva. A szár magassága a 10 métert is elérheti. Egyenes levelei fél méterig megnőnek, és hasonló méretet érnek el a virágzatok is.
Vízparton és akár 1 m magas vízben is jól érzi magát, és képes úszó szigetet alkotni. Sós és édesvíz egyaránt megfelelő számára. Gyakoriságát jól mutatja, hogy az egyiptomiak egyik írásjelüket is róla formázták: az i és j hang írására szolgáló hieroglifa ilyen nádszárat mutat, egy oldalra fújt virággal. A szél porozza be őket. Fiatal hajtásait az állatok szívesen lelegelik, határt szabva terjedésének. Bozótjában számos állat lel otthont, mint pl. barkóscinege (Panurus biarmicus), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), bölömbika (Botaurus stellaris). Rendkívül fontos gyökérzete és levelei a vizek tisztítása szempontjából, mivel felületükön lebontó, bakteriális folyamatok indulnak be. A levágott szárakat gyakran használták tetőfedésre. Méretre vágott, szabályosan kifúrt darabjaiból készült egy fuvolára emlékeztető hangszer, a modern nay őse, míg kihegyezett véggel nyilat faragtak belőle. Fiatal hajtása, gyöktörzse és magja azonban táplálkozásra is alkalmas: megőrölve liszt készíthető belőle. Leveleiből kosarat és gyékényt fontak, kisebb szárdarabokból pedig az írásra használt ecsetet vagy nyilat készítettek – Tutanhamon is vitt magával ilyent a túlvilágra. Apróra tört darabjait az építkezésre használt agyagtéglákban nagy számban találni, különösen az 1-2. dinasztia masztabáinak falában. Ehnaton fáraó amarnai palotájának a falát ilyen nádas díszítette. Valószínűleg a gAS szóval nevezték meg az ókori egyiptomiak.

Szintén nád az Arundo nemzetségbe tartozó óriás vagy vadnádnak nevezett Arundo donax. Magassága általában 2-5 m közötti, de kedvező körülmények között elérheti az 10 métert. Kékeszöld, hosszú levelei nyáron napi 5 cm-t növekedhetnek. Ősszel hozza fél méteres virágzatát, de szaporodása jellemzően a karógyökérből kinövő gyökérzettel történik. Ezek 1 méterrel a talajszint alatt nőnek – ezért az irtást és tüzet hamar kiheveri. Egyenes, elágazásmentes szárán a levelek a csomóknál nőnek.
Kedveli a nedves partokat, és sós vízben is növekszik, ennek ellenére a száraz periódusokat is jól bírja, mélyre hatoló gyökerei miatt. Bokrokban nő. Nagy a fémtűrő képessége kadmium, arzén és ólom esetében. Mivel ezeket az anyagokat önmagában halmozza fel az ilyen szennyezett talajvíz minőségét jelentősen javítja. Emberi és állati fogyasztásra nem alkalmas, mivel mérgező anyagokat tartalmaz. Szárazon könnyen meggyullad, és magas energiatartalma, ill. a CO2 kibocsátást csökkentő képessége miatt az energianádak közé sorolják - kiváló tüzelőanyag.
Óegyiptomi neve a „szíriai nád" (nbjt nt DAhj). Feltételezések szerint az Újbirodalom korában telepítették be Egyiptomba, de régebbi felhasználására is utalnak korábbi időkből származó szórványos leletek. A Ptolemaiosz korban is termesztették. A 2-3 cm-es átmérőjű üreges, de erős és egyenes szárát építkezésekhez, lugasokhoz, kerítéshez, horgászbotnak és kosárnak hasznosították, és hasítottak belőle furulyaféléket is. Leveléből gyékényt szőttek. Ritka ábrázolásai egyike Naht (TT52) sírjában található.
 
© Győry Hedvig