Nay
 
 
A mai nay-hoz hasonló síptípus óegyiptomi neve a mat (mA.t) volt. A fennmaradt darabok hossza 70-90 cm körüli. Nincsen fúvókájuk (vagyis ferdén hasított sípok). A festményeken a zenész a teste előtt ferdén tartja a hangszert, és mindkét kezével nagy távolságban játszik felül a 6-7, ill. az alsó lyukon. Néprajzi megfigyelések alapján valószínűleg akkoriban is folyamatosan mozgatták játék közben.
A közép- és újbirodalmi tárgyi leletek azt is elárulják, hogy jellemzően papiruszszárból készültek, de volt fa és később fém is. A papirusz esetében a nay a szár egyik csomójától a következő csomójáig terjedt, és mindkét helyen teljesen átfúrták. A formai jegyek alapján arra lehet következtetni, hogy lágy, halk, viszonylag mély és kissé fátyolos hangjuk lehetett.
Gyakran használták az óbirodalmi temetési szertartásokon, de mindenfelé megtalálható volt, ahol énekeltek. A Közép- és Újbirodalom idején változatlan formában, de ritkábban fordult elő, utána már alig.
Kis keresztmetszettel, rövid változatban is népszerű volt a sírokban. Ezek között a leghosszabb ismert hangszer sem éri el a fél métert. Játéka éles hangú lehetett.
A Kairói Múzeumban őrzött példányok játéklehetőségeit vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes sípok különböző hangskálák lejátszására voltak alkalmasak. A nyugati és arab diatonikus skála (7 hangú skála) éppúgy lejátszható egy-egy példányon, mint a pentaton skála, viszont két hangmagasságban is negyedhangos eltérést észleltek. A furulyázás frekvenciái igen közel álltak egymáshoz mindegyik hangszer esetében, ami valószínűsíti, hogy a hangszerek standard alapján készültek, ill. úgy kalibrálták őket. (Ma az arab zenében az oktávon belül 24 különböző hangmagasságot különböztetnek meg, de csak 7 hangot (maqam) jegyeznek le.)
 
 
 
© Győry Hedvig