Pelikán
 
 
Az ókori Egyiptom faunájának a rekedten kiáltó pelikán is részét alkotta, sőt önálló hieroglifával jelölték. A jelenlegi élővilág alapján rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus), borzas gödény (Pelecanus crispus) és vörhenyes gödény (Pelecanus rufescens) vagyis pelikánokkal lehet számolni.
 
Az ábrázolások az Ó- és Újbirodalom idején arról tanúskodnak, hogy tenyésztették őket, és a tojásokat agyagedényekben, fűvel betakarva tartották. Hórapollón szerint csak a papok nem fogyasztották. Mai ismereteink szerint azonban sem a húsának, sem a tojásának nincs jó íze. Kérdés tehát, hogy tényleg tenyésztették-e, és ha igen, milyen célból. Felmerült, hogy a halászatban hívták segítségül, mint a Kr. u. 18. században, de valószínűbbnek tartják a vallási indokot.

Neuszerré halotti templomában az évszakokat bemutató domborművek között a főpapok foglalkoznak velük, és legfőbb gondjuk, hogy a hím és nőstény pelikánokat az éjszaka idejére távol tartsák egymástól. Ennek oka ismeretlen, de nyilvánvalóan vallási taburól van szó.

Kétféle pelikán megnevezést ismerünk ezekből az időkből. Az egyik a peszedzset (psD.tj) / „aki megvilágít / aki fénylik”, és a henet (Hn.t), melynek töve a védelmezőt jelenti. Ez utóbbi formában tette jelentéseit, és a Koporsószövegek szerint száját kinyitva segítette a halottakat előjönni a napvilágra. Mítikus tetteinek eltérő változatai arról vallanak, hogy már ekkor sem volt teljesen világos a hagyomány értelme, de valamilyen napfelkeltéhez kapcsolódó mitológikus előzményre lehet következtetni. Az Újbirodalom korában Ré bárkáján áll, és a kapukat szólítja meg. A halott eggyé válik vele, és így elmondhatja, hogy látta a teremtő isten születését. Egy szemészeti receptben ürülékét használták fel.

 

 
© Győry Hedvig