A Nílus keleti partján, a mai Szohág közelében emelkedett egykor a 8. felső-egyiptomi nomosz székhelye, melyet fő istenéről, Minről Khenet-Menunak (“Min van az élén“), ill. görög nyelvű megfelelőjeként a Panopolisznak vagy Khemmisznek neveztek. Min „Ipu ura, az erős Hórusz” és Aperet-Izisz, vagy Tait / Triphisz fia a gyermek-Hórusz, vagyis Harpokratész volt. A város másik óegyiptomi neve Ipu volt, mint a fenti megnevezésből is látszik. Az első perzsa korszakban (27. dinasztia) állt itt egy Perszeusznak szentelt tempom, ahol az isten tiszteletére hellén módra rendeztek ünnepi játékokat. Az ábrázolások között látni olyan szertartásokat, ahol núbiai és punti férfiak Min isten előtt rúdra másznak. Tekintve, hogy a város a keleti sivatag kapuja volt, és istene a sivatagi utak védelmezője, elképzelhető, hogy a déli népek jelenléte ilyen útvonalakkal állt kapcsolatban. Strabón (17/813) textiliparát emeli ki és kőfejtőit.

Bár Akhmim templomait a középkori arab források a világ csodái közé sorolták, mára nyomuk is alig fedezhető fel. Régi fényére utal viszont a 7 méter magas Meritamon (II. Ramszesz felesége Nofertari halála után) szobor, melyet az elmúlt évek folyamán találtak meg egy hasonlóan monumentális II. Ramszesz szobor arc részével együtt. Valamikor a Min templom bejárati pülonja mellett állt. I. Népheritész papi szobrán olvasható Pszamuthisz (PA-Srj-n-Mwt) neve, aki Hakórisz fáraóval (29. dinasztia) szembenálló ellenkirályként (Kr.e. 393-392) ismert. A város nevezetes szülötte még Teje királynő, III. Amenhotep fáraó felesége, szülei: Juja és Tuja, ill. Ay, aki a 18. dinasztia végén maga is fáraói rangra emelkedett és felújította III. Thotmesz Min istennek emelt sziklakápolnáját. Kb. Kr.u. 250-310-ben itt élt a neves alkimista Dzószimosz.

 

 

 

© Győry Hedvig