Egyiptom “kutyafejű” istenét valójában szénfekete fekvő sakál, vagy sakálfejű ember alakjában ábrázolták. Az egyiptomi történelem hajnalán még a halottak isteneként tisztelték. Ennek nyomai a Koporsószövegekben is megtalálhatók, ahol a “halottak eltemetője” megnevezést használják rá. Ehhez a tevékenységhez kapcsolódott az “aki a hegyén van” és az “aki az istencsarnok élén áll” jelzője is, mivel a temetők a sivatagos rész magasföldjén helyezkedtek el, és itt halmozták fel az istenek számára felállított sátrakban a temetéskor a halotti áldozatot is. A Piramisszövegek szerint “a szívek számlálója” volt, vagyis fontos szerepet töltött be a túlvilági ítélet meghozatalában. Thot-tal együtt a halotti tanács élén állhatott. Ezért aztán voltak, akik a túlvilágon szerettek volna sakál fejjel megjelenni. Még az Óbirodalom folyamán azonban Ozirisz kezdte ezt a szerepet betölteni, és az Első Átmeneti Korra Anubisz szerepe mint a balzsamozás istenéé állandósult. Ozirisz kíséretében volt, sőt, Ozirisz és Nephthüsz közös gyermekeként is számon tartották. Minthogy azonban több mitoszvariáns élt egymás mellett, volt olyan is, ahol Basztet, vagy a fehér Heszat-tehén szülötteként ismerték. Mint a balzsamozás istene, gondoskodott a halott testének fizikai fennmaradásáról, és elvégezte a védelmére szolgáló mágikus szertartásokat is. A gyakorlatban természetesen ezt papjain keresztül valósítta meg a pr-nfr / “szép házban”, vagyis a balzsamozó helyen. Mivel ezeket csak beavatottak végezhették, az istent “a titkok élén levőnek” is nevezték. Szívesen ábrázolták ilyenkor a koporsók jeleneteiben. Mint a Koporsószövegekben fogalmaztak, nem csak “kellemessé tette a halott illatát”, de még “el is oldotta a tisztátalantól, ami benne volt”, és éjjel őrt állt, hogy külső behatolóktól is megvédje a testét. Ő állította a 4 Hórusz-fiút a halott Ozirisz mellé, hogy védelmezzék. A tisztító szertartásokhoz fontos volt a tiszta, hideg víz. Nem csoda, hogy ennek megszemélyesítőjét, Kebehet istennőt lányának tekintették. A 18. dinasztia korától gyakran tűnik fel újabb feladatkörökben: a szájmegnyitás szertartásánál és a szív túlvilági mérlegelési jeleneténél. Fő kultuszhelye Közép-Egyiptomban volt. A 17. felső-egyiptomi nomosz (lényegében a megye fogalmának felel meg) fővárosát Künopolisznak “A kutya városának” nevezték, és a szomszédos nomoszban a Szépművészeti Múzeum templomi domborműveinek lelőhelyén, Sarunában is számottevő kultusza volt. A római császárkorban azonban igen sokfelé tisztelték Egyiptomon kívül is. Az antik szerzők a “lélek kísérője”ként Hermész-Mercuriusszal azonosították.

 

 

 

© Győry Hedvig