A fa nyélbe a római korig rendszerint kő (kovakő, kvarckő) pengét helyeztek. Mivel kemény munkát végeztek vele, könnyen eltörhetett, és hamar kicsorbult. Gyakran élesítették ki úgy, hogy egy-egy jól irányzott ütéssel lepattintottak belőle. Ezért a fej néha annyira lekerekedett, hogy a végén alig valami maradt belőle.Ezzel párhuzamosan a kora dinasztikus kortól voltak fémfejek is (tiszta réz keménysége a mészkőével azonos). Az edzés következtében a 4. Dinasztia korától a rezet is tudták használni erre a célra, de ezek a pengék a réz (mészkőéhez hasonló) puhasága miatt hamar elvesztették élüket, és az izzítás és kalapálás törékenyebbé tette. A bronz bevezetésével azonban javult a helyzet. Kezdetben a kővel azonos formában készültek a pengék, majd önálló fejlődésnek indultak.A fejet a fanyélbe vágott foglalatba helyezték, és kötéllel erősítették meg.

 

 

 

© Győry Hedvig