Egyiptom költöző madarai között többféle bíbic található. A közönséges bíbic (Vanellus vanellus) mellett nagy számban jelenik meg a tüskés (Vanellus / Holopterus spinosus), a fehérfarkú (Vanellus leucurus / Chettusia leucuria) és a lilebíbic (Vanellus gregarius / Chettusia gregaria) is.

A mocsarakban tanyáznak, és hosszú, panaszos kiáltásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Párzásuk idején erőteljesen csapkodják szárnyukat. Talán ennek köszönhetik óegyiptomi nevüket: rx.yt, mely kezdetben vagy a letelepült földműveseket, vagy a keleti delta lakóit jelentette, később azonban az „alávetett, legyőzött népek” megjelölésére szolgált, majd általánosan az „alattvaló, emberek” jelentést vette fel. A szó töve a „tudni” igével cseng össze, a teljes szó pedig Izisz és Nephthüsz megjelölésével, mint a „két szövőnő”. Feltehetően a madár panaszosan hangzó kiáltása miatt vált a szó egyes számú alakját, a rekhut az Oziriszt sirató asszonyok megnevezőjévé. Érdekes módon a bíbic az „imádás” (dwA) szó meghatározó jeleként is szokott szerepelni. Ilyenkor a madár ábrázolásain feltűntek az emberi karok, az imádás gesztusában felemelve, de az is előfordul, hogy a test is emberivé alakult, csak a fej maradt bíbic formájú.

 

 

 

© Győry Hedvig