Fazekasagyag

Egyiptomban alapjában véve kétféle agyagot használtak a fazekasok. Az egyik a kövér, magas vastartalmú, vöröses színűre kiégő nílusi iszap, mely a folyó mentén mindenütt megtalálható. A hétköznapi élet edényei ebből készültek, akár asztali, akár főzőedényről is volt szó, és egyéb célokra is ez volt az általánosan használt anyag.A ritkábban használt másik anyag a sovány márgás agyag volt. Ez jóval ritkábban fordul elő a Nílus-völgyben, és kiégetés után keményebb és drapp színű lesz magas mésztartalma miatt. Ma is jellemző a Qenában készült edényekre.Az agyaghoz minőségének a megváltoztatása érdekében különböző anyagokat kevertek hozzá, mint például a keményebbé tevő őrölt, égetett agyagszemcsék. A soványításra homok, apróra tört széna vagy szalma, egyes esetekben a mész szolgált. A szerves anyagok nem csak szilárdságát növelték, de porózussá is tették az agyagot, hiszen az égetés közben elégnek. Az ilyen porózus agyagedény tartalma hűvösebb marad.
 
 
 
© Győry Hedvig