Fecske
Egy intelemben a diák zavarodottságát, örök mozgását Menna a „fecske járás-kelésében vagy” kifejezéssel fogalmazta meg. A madár nagy távolságokat berepülő képessége miatt pedig Punttal kapcsolták össze. Így a triviális és egzotikus egyszerre kötődött hozzájuk. Egy hasonlatban a teremtő istenről azt írták, hogy „fecskeként szállt fel és nílusi libaként gágogott”. A halott király is felvehette a fecske alakot, a Piramisszövegek szerint: „fecskeként száll fel és sólyomként száll le”. A Koporsószövegekben és a Halottak Könyvében a „fecskévé változásnak” önálló fejezete volt. Az Oziriszt sirató Izisz és Nephthüsz szintén előfordult a szikomórfán ülve fecske alakban.
Mint hajnali madár a fecske csicsergésével a szerelmeseket figyelmeztette az elválás idejére. Szintén hajnalt jelző szerepe miatt foglal helyet a napbárka elején. Egy rituálé utalása alapján pedig Ré védőjének is tekintették. A Nap ugyanis csak azután tudott felkelni, miután a fecske egy átjárón keresztülrepült. Talán erre utal a napkorongos fecske amulett Tutanhamon múmiáján. A madár szerepet kapott a személyes vallásosságban. A „szép fecske, aki az örökkévalóságra jól fel van szerelve” írják róla egy sztélén Deir el-Medinében. Egy tíz fecskét ábrázoló fogadalmi emlékét is ismerjük innen Paszer vezírségének az idejéből, később pedig múmiáit. A sólymok közé a fent említett, egymást kiegészítő jelleg miatt kerülhetett.
Van egy, a „fecske (bny) és a tenger” címmel ismert démotikus történet, de ez valószínűleg egy törpe küszvágó csérről (Sterna hirundo) szól: ki akarja inni a tenger vizét, mert az egy viharban elpusztította a fészkét. (A történetet valószínűleg más népektől vették át).