A főpapi cím, ahogyan az egyiptomiak hívták “az isten szolgája” (Hm-nTr) az 1. dinasztia végétől kimutatható a korabeli forrásokban, de úgy tűnik, hogy kezdetben helyi jelentősége volt, vagy tiszteletbeli cím lehetett. A papi szervezet kialakulása ugyanis a királyi halotti templomokhoz, majd az 5. dinasztiabeli naptemplomokhoz kötődik. A személyzet itt phülének (sA) nevezett csoportokba rendeződött, ahol a rituális cselekményeket az “istenszolgák” végezték, a fizikai munka pedig a xntjw-Snek nevezett szolgákra hárult. A csoportokon kívül további személyek, “a tiszták” is dolgoztak a templomban. A főpapok az áldozati teremben étkeztek az isteneknek szánt áldozatból, a többiek a külső csarnokokban kapták meg áldozati részüket. Templomi tevékenységüket világi hivatalaikkal párhuzamosan végezték, és gyakran nem is személyesen. Éppolyan hivatalnak tekintették papi munkájukat, mint bármelyik másikat. A kizárólagos papi tevékenység csak a felolvasópapokra (Xrj-Hbt) volt jellemző. A főpapi hivatal a 18. dinasztia során alakult jelentősen át, “főállású” hivatal, javadalom lett, mely a késői korokban már apáról fiúra szállt. Görög megfelelője a prófétész.

A papi hivatalba lépés ritusához a kezet illatos olajjal kenték be, és ünnepélyesen bevezették az illetőt az isten elé. A szertartásokat és rituális ismereteket természetesen már korábban el kellett sajátítani. Az évszázadok során egyre több tisztasági előírásnak is eleget kellett tenni. Ilyen volt például a körülmetélés, a testszőrzet leborotválása, a szexuális önmegtartóztatás, a gyapjúruhák mellőzése, a nátrongolyó szopogatása, a bab fogyasztásának tilalma, stb. Ezzel párhuzamosan növekedett a papi tekintély, és a rituálék egyre komplikáltabbak lettek. A 21. dinasztiabeli Thébában a legfőbb főpap a fáraóval egyenrangú félként tárgyalt, és egyenesen a déli állam irányítója lett. Amon nevében uralkodott.