Rendkívül puha, kalcium tartalmú kőfajta. Már körömmel mintázható. A finom szemcsés gipsz aggregátumok (ásványösszenövések) széles, jellegzetesen fehér vagy színtelen rétegekben jelentkeznek, egyedi mintát adva minden belőlük készült tárgynak. Hasonlóan néz ki a travertin, az ókorban használatos alabástromkő is, melyet az egyértelmű megkülönböztetés végett „egyiptomi alabástrom” formában használunk.

Bár a gipsz a Nyugati sivatagban többfelé megtalálható, bányászata csak a Fajumtól északra fekvő Umm el-Szawanban bizonyítható, ahol a fáraókor elején több fejtő és műhely nyomát is sikerült azonosítani egy Szakkara felé vezető széles földúttal együtt.

Az egyiptomiak elsősorban edényeket készítettek belőle. Az ételek számára faragott edények fénykora az 1-3. dinasztia idejére esik, a szemfestékes edényeké az Óbirodalom korától a fáraókor végéig ível. Használati tárgyak, szobrok és ékszerek is készülhettek belőle. Nagyon népszerű volt pora, melyet 100-200 oC fokon égetve nyertek, és általánosan használt alapozóvá vált, ill. a kőművesek malterjának egyik alapanyaga lett. Különleges, egyiptomi hasznosításának lehetünk tanúi a kartonázsmaszkok és -készletek esetében, melyeknél több vászon, esetleg papirusz réteget alakítottak vele merev formára. A szobrászok számára is fontos anyag volt, hiszen akkoriban festették a szobrokat. De nem csak az alapozáshoz hasznosították, hanem a hibákat is elfedték vele. A késői kortól gyakran készítettek belőle öntő- ill. présmintákat.