Szittyó
A szittyófélék ( Juncaceae) családjába tartozó szittyó (Juncus) nemzetség 300-nál is több fajából alig néhány él Afrikában. Az ókori Egyiptomból az arab szittyót (Juncus rigidus) és éles szittyót (Juncus acutus) ismerjük. Fajtársaikhoz hasonlóan tömör, puha szárú évelő növények. Az állóvizek környékén, tavak szélén, mocsaras, ingoványos területen nőnek, és jól bírják a sós vizeket is. Az akár 1 m magas, mereven felálló szár alsó részét a hosszú levelek tőlevélhüvellyel ölelik körül. A szár feljebb levéltelen, csomómentes és sima, mint a kákánál. A szár végén áprilistól júliusig szél porozta, fehér füzérvirágzat emelkedik.
Egyes fajait modern víztárolókba víztisztító képessége miatt telepítik, hogy lebontsák a fenolokat. Mivel a szár puha és hajlékony, szívesen hasznosították régebben a háztartásokban. A tetőgerendákra erősítve árnyékot adott a házban, megfonva és falhoz rögzítve vagy földre terítve szőnyegként használták. Gyöktörzse gumóvá dagadt részéből egyes helyeken lisztet őrölnek, fiatal hajtása takarmányként hasznosítható, bár gyenge minőségű. Az ókori Egyiptomban ilyen jellegű felhasználásáról azonban nincs forrásunk, gyékényszőnyeget, kosarat és sarut viszont biztosan fontak belőle, sőt ecset készítésére is alkalmas volt – ez utóbbi formában az 5. dinasztia korától található meg.
Egyes fajait modern víztárolókba víztisztító képessége miatt telepítik, hogy lebontsák a fenolokat. Mivel a szár puha és hajlékony, szívesen hasznosították régebben a háztartásokban. A tetőgerendákra erősítve árnyékot adott a házban, megfonva és falhoz rögzítve vagy földre terítve szőnyegként használták. Gyöktörzse gumóvá dagadt részéből egyes helyeken lisztet őrölnek, fiatal hajtása takarmányként hasznosítható, bár gyenge minőségű. Az ókori Egyiptomban ilyen jellegű felhasználásáról azonban nincs forrásunk, gyékényszőnyeget, kosarat és sarut viszont biztosan fontak belőle, sőt ecset készítésére is alkalmas volt – ez utóbbi formában az 5. dinasztia korától található meg.
© Győry Hedvig