A nagy támadás

Mikor reggel kiléptem a sátramból, azonnal jó barátom, Neheszi fogadott. Rögtön ezt a kérdést szegezte felém:

– Szia, Pa-abu-nekhet! Mi történt tegnap este a táborban?- kérdezte izgatottan Neheszi.

– Szia! Tegnap egy ismeretlen banda támadott meg minket. Látszott rajtuk, hogy jól megtervezett támadást eszeltek ki. Olyan fegyvereket láttunk náluk, mint amiket még sosem. Sokkal fejlettebbek voltak, mint a mieink

– Nagyon sokan voltak? – kérdezte rémülten Neheszi

– Igen, sokan voltak, de még sosem láttam őket. A ruházatuk is eltért a megszokottól, és még az arcuk is be volt festve valami fekete festékkel.

– És szerinted mit akartak?

– Azt nem tudjuk, hogy mi volt a pontos terv. Elvittek pár értékes holmit, de nagyobb kárt nem tettek semmiben. Viszont a harc során véletlen saját emberüket sebesítették meg, ezért ő nem tudott elmenekülni, így el tudtuk fogni. Ahogy megtaláltuk azonnal tömlöcbe zártuk, és elkezdtük kihallgatását… A hűséges katonából egy szót sem lehetett kihúzni, ezért a vezír úgy határozott, hogy kínok között hallgatják ki, hátha mond valamit. A katona kínzás ellenére sem mondott el semmit ezért a nagy kínok között mártírhalálban nyugalmát lelte.

– Tehát így még mindig nem tudjuk, hogy kik voltak és mit akartak tőlünk…

Képzeld, tegnap este kihívott az egyik harcos. Amikor elkezdtük a bemelegítést,  hamar elkezdett csúfolódni velem. Erre nagyon megharagudtam. Azt mondtam neki, hogy tétekkel játszunk. Bele is egyezett. Ezután elkezdődött a verseny. Az első versenyszám volt a futás, utána pedig a birkózás következett. Ebben én voltam az erősebb, de a futást sajnos ő nyerte. A mindent eldöntő versenyszám így a botvívás lett. Még nézőközönségünk is akadt. Úgy nézett ki, hogy az ellenfelem fog nyerni, de végül az istenek engem segítettek a győzelem kapujába. Úgy örültem, hogy mindenkit meghívtam vacsorázni.

– Szia Paha, mi történt tegnap este?

– Képzeld este egy színes bőrű fickó kihívóan ugrált, és fel-alá járkált.

Senki sem mert kiállni ellene. De én végül előálltam, és aztán elüvöltöttem magam, hogy – Birkózás! Utána egymásnak estünk. Először csak méregettük egymást, körbe- körbe járkáltunk. Néztük hol tudnánk megragadni egymást. Ő aztán megragadt a combomnál fogva és elpróbált dobni, de nem sikerült, mert én ügyesen megfordultam. Szinte nem bírtak megkülönböztetni minket úgy összeolvadtunk. Aztán jött az izgalom mindenki egy hang nélkül figyelt minket. Ketten ütöttük, rúgtuk, fojtogattuk, dobáltuk, taszigáltuk egymást. Sokan szurkoltak nekem. Utána ő egy hirtelen karkulccsal megzavarta a figyelmemet így könnyedén a földre tudott taszítani. Így ő győzött. Mindenki tapsolt. Miután felálltam elismerésképpen mondta, hogy jól hárítok. Ezért büszke voltam magamra, és vele élveztem, ahogy a közösség tapsol.

Tegnap megint játékokat rendeztek a táborban, uraink tiszteletére. Egy mezőn rendeztük, melyet bevilágított a fáklyák fényének sokasága. Ismételten volt íjászat, birkózás, bokszolás és persze futás. Épp népem képviselőjének szurkoltam, amikor egy szamár tűnt fel a láthatáron, hátán egy emberrel. Remek!–gondoltam, hisz már nagyon vártam a bor édeskés ízét a számban. Rá is kiáltottam, de az felháborodottan vissza ordított, hogy víz van nála és valami úr házába viszi… Mondanom sem kell, szívesen jó modorra tanítottam volna, ha a futás be nem fejeződik. Ám az eredménynek nem nagyon örültem. A Pahetere névre hallgató hut-neni-niszutiak nyert. A társai éljenezni kezdték. Hallgatni se bírtam, úgyhogy közbeszóltam.

– Nem úgy van az! Szunet népe legyőzhetetlen! Itt valami félreértés lehet!

Ki mer-e állni ellenem valaki?- idéztem nem rég elhangzott szavaimat.

Csönd lett. Többen döbbenten mások mérgesen néztek rám.

Egy vékonyka, törpe megkérdezte, hogy mire gondolok.

Nekem persze teljesen mindegy volt, úgyhogy ennek elvén válaszoltam is.

Hosszú idő múltán (legalábbis nekem annak tűnt) egy tagbaszakadt harcos csak ennyit ordított:

– Birkózás! Majd a nevét mondta, de nem értettem tisztán.

– Rendben- kiáltottam vissza, majd a tér közepére gyűltünk.

Levettük ruháinkat, és mindketten egy szíjat kötöttünk a derekunk köré.

Aztán elkezdtük kerülgetni egymást, mindketten a másik esetleges gyenge pontjai után kutatva… Aztán hirtelen, mint egy macska előre ugrottam, megragadtam a combját. Szinte már éreztem is a győzelem ízét, amikor a másik megkapaszkodott és az utolsó pillanatban talpon maradt.

Ezután kezdődött csak az igazi küzdelem! Egyikünk se tudott a másik felé kerekedni. Hiába szorítottam le, ő ki csúszott a kezeim közül, hiába ütött én elhajoltam… Aztán egy karkulccsal próbálkoztam. Nem jött össze. Még egyszer megpróbáltam. Most már sikerült! Aztán két vállára fektettem, és diadalittasan felüvöltöttem! Nyertünk! Aztán megengedtem a másiknak, akiről később kiderült, hogy Pahanak hívták, hogy felálljon és egy két biztató szót mondtam neki. Látszott, hogy jól esett neki, mert amikor engem ünnepeltek ő is csatlakozott hozzánk. Közben a szamaras emberke eltűnt, de később arra jutottam, hogy így mindenki jobban járt. Még rengeteg versenyszám volt, melyben megoszlottak a népek közt a nyereségek számai. Nagyon élveztem az egészet, és hazatértem után, Uramtól bőkezű jutalmat kaptam.

Éjszakai őrjárat

Ott ültem a bokorban, figyeltem a fáraó piramisát. A piramist az egyiptomi hadsereg két katonája őrizte. A fáraó bent pihent, és egyszer csak szólította a katonáit. Mondta: ,,Éhes vagyok, hozzatok nekem almát!’’ Katonái elindultak a piacra, de a piac messze volt, így reggelre értek vissza. Addig az ellenség hadserege megtámadta a piramist és elvittek belőle minden értékes kincset, a fáraót is magukkal vitték. Pont katonaváltás volt, az egyik katona észrevette, hogy eltűnt a fáraó. Az egész tábor őt kereste, de senki sem találta. Ekkor üzenetet küldött az ellenség, hogy váltságdíjat követelnek a hadseregtől, mert náluk van a fáraó. A fáraó katonái nem szerettek volna fizetni, ezért harcra készültek. Egész éjszaka edzettek, készültek a nagy visszaszerzési hadjáratra. Több mint 50 000 katona készült fel a hosszú útra.

Elindultak az ellenség táborába, de az útközben sok csapda volt elrejtve és a sivatag hangjai megijesztették őket. Az útközben öt piramis mellett mentek el, és sok tevét láttak és azzal folytatták az utat. Útközben a hadsereg létszáma kevesebb, mint a felére fogyatkozott. Követtem őket, hogy lássam, mi történik. Az útközben egy órára megpihentek. Újra elindultak és pár perc múlva odaértek. Sor került a nagy harcra. A harcra az ellenség katonái is készültek, de ők 60 000 voltak és így mindenki gondolta, hogy ki fog győzni. A fáraó katonái erősek voltak, de kevesebben maradtak. Több órán át harcoltak, mindent beleadtak, de a fáraó serege nem bírta hosszú harcot. Elvesztették a csatát. Nem kapták vissza a fáraót és a kincseket, de adtak egy ajánlatot, amiben az szerepelt, hogy meghagyják a katonák és a fáraó életét, ha lemond a fáraói címről és az ellenség vezetőjének adja át. Az átgondolásra egy órát kaptak. Úgy döntöttek, hogy átadja a helyét, az ellenség ennek nagyon örült. Azonnal beköltözött a piramisba, berendezte a saját ízlése szerint. A fáraó az éjszaka közepén minden  lakót felébresztett, hogy katonái kihirdessék, hogy ő az új fáraó. Azonnal beszedette az adókat. Ahogy láttam, az új fáraónak senki sem örült. Ezt látta a volt, kieszelt egy tervet. Kitűzte célul, hogy visszaszerzi méltó helyét. Kitalálta, hogy beöltözik egy árusnak és kínál a fáraónak arany tányért, villát és kanalat. Addig a katonái hátulról megtámadja a katonákat és olyan helyzetbe hozzák a fáraót, hogy lemondásra kényszerül. Ez így is történt. A fáraó lemondásra kényszerült, átadta a helyét a régi fáraónak. A visszatérésének mindenki örült. Visszaadta a nép pénzét. Bevezette, hogy minden fiatal fiúnak be kellet állnia a hadseregbe, mert megfogyatkozott a hadsereg. Így biztonságban érezte magát, és úgy érezte, hogy az egésznép biztonságban van. A nép nagyon szerette.

Pa-abu-nekhet története

Neheszi az egész estét ura mellett töltötte, míg barátai és harcostársai a mezőn maradtak. A vacsora alatt végig azon töprengett, vajon mivel szórakoztatják magukat a harcosok. Alig várta a reggel, hogy megkérdezhesse Pa-abu-nekhettől, hogyan telt az estéjük a mezőn. Nem is csalódott, barátja bőbeszédűen dicsekedett:

„ Elég unalmasan indult az este. Egész nap nem csináltunk semmi izgalmasat, csak vártuk, hátha szüksége lesz ránk urunknak. A semmittevést nem nekünk találták ki, egészen elgémberedtek a tagjaink a heverészésben. A többi katona is unatkozhatott- fura szerzetek voltak közöttük! Aztán a dicsekvő beszélgetések után elhatároztuk, hogy megmérkőzünk egymással. Fáklyákkal jól megvilágítottuk a versenyfutók számára kijelölt helyet, aztán csak szurkolni kellett. A futást Paheter nyerte, aki  ugyan Hérakleopolisz szülötte, mégis olyan gyorsan futott, min ahogy a sólyom az eget szeli. Mégsem hagyhattam, hogy a többiek azt gondolják, az asszuániak nem elég jók! Kihívtam hát valakit. A sok gyáva, nem is mertek kiállni ellenem!

Csak egy el-Hibeh-ből származó katona volt elég merész, hogy kiálljon velem birkózásban. Amikor levettük a szoknyákat és felkötöttük a szíjat a derekunkra, már arra figyeltem, hogy legyőzzem az ellenfelemet. Nem volt könnyű dolgom vele, pedig tudod, milyen erős és tapasztalt harcos vagyok. Csak egy váratlan karkulccsal tudtam megzavarni annyira, hogy végül a földre küldjem. Győztem, de nagyon megdicsértem  Pa-ahát is , méltó ellenfelem volt.

Utána még kipróbáltuk az íjjakat is. Egy kis gyakorlás nem árt! Sajnos a fáklyák lassan leégtek, a sötétség is mélyült, alig láttuk a célt, ezért végül nyugovóra tértünk.

Drága barátom! Ha tudnád, micsoda éjszaka volt! A tábor késő estig nyüzsgött, mintha mindenki álmatlanságban szenvedett volna.  Vagy talán a sok világító fáklya miatt éreztük úgy, hogy a nappalnak folytatódnia kell. Amúgy is elsorvadtak az izmaink a tétlenségben, meg kellett mutatni, hogy férfiak és harcosok vagyunk. Amikor a versenyfutásban a hut-neni-niszutiak győztek, szuneti társaimmal egymásra néztünk. Egyértelmű volt, hogy helyre kell állítani a csapat becsületét. Mert, ha gyorsaságban nem is, de erőben és harci taktikában a mi népünk adja a legképzettebb harcosokat a fényes uralkodónak. Úgy döntöttem hát, bebizonyítom, hogy nincs a táborban nálam erősebb és nagyobb harcos. Kihívtam viadalra mindenkit, aki azt gondolta, képes legyőzni engem.

Először a bátor Paha vállalkozott, hogy megbirkózik velem. Nem volt könnyű ellenfél, mert sok cselt és fogást ismert, mindig kibújt a szorításból. Végül egy apámtól tanult fogással, karkulccsal tudtam csak átvenni a vezetést. Legyőztem, de elismerésem a bátorságáért, küzdeni tudásáért.

A következő egy ifjú volt, aki bokszolni akart. Vele is meggyűlt a bajom, mert kicsi létére gyorsan mozgott, ügyesen hajolt el az ütéseim elől. Jól esett, hogy a közönségből sokan buzdítottak. A küzdelmet az döntötte el, hogy ellenfelem hamarabb kifáradt, végül egy jól bevitt horoggal kibillentettem az egyensúlyából, ezután már gyorsan kiütöttem. Szerencsére nem esett benne nagyobb kár, gyorsan talpra segítették és a körülöttünk állók üdvrivalgása közepette távozott a bajtársai közé.

Ezek után már senkinek nem volt kedve velem összemérni az erejét,de az íjászatban még akadt egy kihívóm. Céltáblának egy pajzsot tettünk ki. Ellenfelem lőtt először, nyílvesszeje pont a közepébe fúródott. Ezt nehéz felülmúlni, gondolhatták barátai, akik lelkesen éljenezték. Csakhogy én a nyíllal is nagyszerűen bánok. Vesszőm pont az övé mellé lőttem, s a az ő nyílvesszője ki is pattant a pajzsból. Erre már tényleg mindenki engem ünnepelt. Társaim a vállukra véve vittek körbe a táboron.

Hamarosan megérkezett a várva várt bor is, amit uraink mégsem mulasztottak el elküldeni nekünk. Igaz, hogy ebből kevesebb volt, mint a bőven folyó sörből, de nekem, az est hősének ebből is pont elég jutott. Az ital (no meg a  dicsőség) megoldotta társaim nyelvét, vidámabbnál vidámabb történeteket meséltek kalandjaikról, utazásaikról.

Már nem emlékszem, mikor aludtunk el. Reggel kóválygó fejjel ébredtem. A táborban mindenki tisztelettel néz rám és ez elégedettséggel tölt el. A következő éjszaka már a megérdemelt pihenésé lesz.

Ej, Neheni! Mit faggatsz? Neked biztosan finom kis falatok estek le a vezír házánál. Így aztán úgy igazságos, hogy nekünk meg több móka jutott ki tegnap este. Ott a legelőn, ahol a táborunk áll, nincs semmi, muszáj volt, hogy kicsit szórakoztassuk magunkat.

Na, jó, akkor mesélek róla!

Szóval Szeniszeneb és Paheter már megint azon vitatkozott, hogy melyikük a gyorsabb, így jutott a szívünkbe, hogy rendezzünk nekik egy futóversenyt, ne a szájuk, hanem a lábuk döntse el a vitát. Kijelöltük nekik a tábor körüli pályát, megállapodtunk a szabályokban. Annyi fáklyát sikerült előkerítenünk, mintha Ré nem is épp az Alvilágban küzdene, hanem felettünk járná égi útját. Az unatkozó társak közül mind többen kezdték el biztatni a futókat, egy idő után már szinte belesüketültünk a vad ordítozásba. Meg kell hagyni, hogy Szeniszeneb és Paheter tényleg a legjobb futók közöttünk, mindketten elnyerték már a „gyors futó” címet. A szemünk előtt suhantak el, fej fej mellett. Persze egyik se hagyta magát, mindent beleadtak. Talán így is ért volna véget, ha Szeniszeneb meg nem botlott volna az utolsó körben.  Az a pici botlás megtörte a futása ritmusát, Paheter egy könyöknyivel győzött.

Egy kis zavart okozott közben egy szamár felbukkanása. Azt hittük, hogy bort küldtek nekünk, de csak Paszer úr vízhordó fiúja keveredett oda szamarastul. Kétszeresen is bosszantó! Hej, az a kis borocska jól csúszott volna! Nem csak a futók szomjaztak meg, hanem mi torkunk is kiszáradt a kiabálástól.

Paheter sikerétől a hut-neni-niszutiakat persze majd szétvetetette a büszkeség, hogy az ő városukból való győzött. Hetvenkedő szavaik nyomán a más városokból valókban is feltámadt a versenyzési láz. Én sem hagyhattam annyiban a dolgot, még hogy bárki is lenézni merészelje Szunetet! Párviadalra hívtam ki bárkit városom hírnevének védelmében. A Taudzsaitból származó tagbaszakadt Paha jelentkezett ellenfelemnek, a birkózást választotta. Mindketten ledobtuk a szoknyánkat, egy szíjat tettünk föl a derekukra. Aztán kezdődhetett is a birkózás. Mindketten értettük a módját, lassan kerülgettük egymást, hogy fogást találjunk a másikon, aztán rendesen összegabalyodtunk. Nem is gondolná az ember, hogy ez a nagytermetű Paha milyen gyors mozdulatokra képes, ha ki kell bújni egy-egy szorításból, vagy megragadni a karom, lábam. Meg is lepett néhányszor. Iszonyatosan erősnek bizonyult, sokáig nem is bírtam vele. Az erőfeszítéstől már remegtek az izmaim, égett a tüdőm, a nyakamon az erek kidagadtak. Éreztem, hogy muszáj valamit kitalálnom, ha győzni akarok. A karkulcsolás most is bejött, sikerült a földre vinnem Pahát, majd, két vállra fektetnem. Cseppet se bántam, hogy az éljenzésből Pahának is jutott, megérdemelte. Még én is gratuláltam neki. Nem hiába vagyok Pa-abu-nekhet, akkor ott az ünneplés közepette tényleg olyan erősnek éreztem magam, mint egy leopárd.

Aztán persze nem maradhatott el az íjászverseny se, a fáklyák fényében élesen villantak meg a célpontnak póznára tett réztáblácskák.

Áh, de minek is fecsegek itt össze annyit! Inkább tegyél róla, hogy az a szamaras fiú legközelebb nekünk hozzon egy kis bort!:)

Éppen haladtam a vezír háza felé, egyszer csak fura, szokatlan hangok ütötték meg a fülemet. Menet közben egyre erősödött a zaj kiabálást, ütemes hajrázást hallottam és olyan szavakat is elkurjantottak, amitől a fejem egészen vörös lett. Nem értettem mi lehet ez, honnan jöhet ez a fura nesz, furcsa volt, hogy a fényesség is igen nagy. Furdalt a kíváncsiság, így hát megálltam hátha megtudom, mi történik.

Két őrült szaladgált körbe-körbe és valami vesszőszerűséget kerültek meg. Mögöttük ismeretlen emberek szurkoltak nekik. A ruhájuk csak egy ágyékkötőből állt. Az idegeneknél fegyver is volt, bizonyára katonák lehettek. Egyszer csak felnevetett mellettem, mert a katonák azt hitték, hogy nekik hoztam bort. Felvilágosítottam őket, hogy nem ez a helyzet, erre még nekik állt feljebb, miért nem végzem a dolgomat, de hát, ha egyszer olyan érdekes dolgok történtek itt. Az egyik futó éppen legyőzte ellenfelét. A vesztesek a hat-neni-niszutiak voltak, erre abból jöttem rá, hogy a szurkolók felháborodottam üvöltötték:

– Szunet népe legyőzhetetlen! Majd egyikük kihívott maga ellen valakit. 

Neki mindegy volt, hogy bokszolásban, birkózásban, botvívásban vagy célba lövésben állnak ki ellene. Néhányról már én is hallottam, de mi lehet a bokszolás? Eleinte úgy tűnt nem talál ellenfélre, de végül valaki kivált a tömegből és felkiáltott, hogy: 

– Birkózás!

Ő volt Paha. Ellenfele könnyedén két vállra fektette és máris őt éljenezte mindenki. Bár nagyon izgalmasak voltak az események a szamaram egyszer csak megunta az ácsorgást oldalba bökött és ordított egy hatalmasat, úgyhogy jobbnak láttam kereket oldani. Miután a vízzel megérkeztem közölték, hogy már nagyon vártak. Nofret nagyon bedühödött rám, hogy keveset hoztam, így hát visszaküldtek, hogy hozzak még. Szomorú voltam, mert pontosan az ő kedvében szerettem volna járni. Így hát újra elindultam, hogy minél előbb kiengeszteljem. Mikor már közelítettem a vízhez nem tudtam másfelé nézni kíváncsi voltam mi történhet a mezőn. Valamiféle céltáblára céloztak íjjal, ami egy valódi fegyverhez hasonlított. Próbáltam kideríteni mi lehet ez, de sajnos nem volt már rá időm, mert sietnem kellett a vízzel.

Az asszuáni Pa-abu-nekhet története

Éjszakai ismételten viadalt rendeztünk a legelőn. A fáklyák fényétől szinte nappali világosság volt, mintha maga Aton szállt volna le közénk a földre, és ő világított volna nekünk. Versenyfutás volt, Szeniszeheb és Paheter mérte össze erejét. Hatalmas tömeg gyűlt össze. Egészen megszomjaztunk. Feltűnt a tömeg szélén egy szamaras ember. Reménykedtünk benne, hogy nagyurunk küldött számunkra bort, hogy olthassuk szomjúságunkat, de az hevesen tiltakozott, hogy vizet visz a vezír házába. fel is bosszantottam magam rajta, mert nem láttam a versenyfutás végét, ahol a hérakleopoliszi Paheter győzött. Színre léptem, hogy elégtételt vegyek, mert Szunet népét senki sem győzheti le. Kiálltam a tömeg közepére, ellenfelet kerestem magamnak. Mindenki ismeri hatalmas erőmet, először nem mert jelentkezni senki. Nekem mindegy, mit választ az ellenfél, minden viadalban legyőzhetetlen vagyok!

Egy ismeretlen lépett ki hirtelen a tömegből, bizonyára nem ismert, azért mert kiállni ellenem. Azt mondta, Pahának hívják és Taudzsaitból jött. A birkózást választotta.

Elfogadtam a kihívását. Tagbaszakadt harcos volt, de engem nem győzhet le senki. Nekivetkőztünk a viadalhoz, kerülgettük egymást, láttam, próbálja felmérni erőmet, fogást találni rajtam. Elismerem, nem volt gyenge ember, sokáig gyűrtük egymást, támadott, próbált leszorítani, egyszer el is kapott a combomnál, felemelt, de ügyesen kicsúsztam a szorításából.

Egy hirtelen karkulccsal végre fogást találtam rajta, és sikerült a földre vinnem.

Hallanod kellett volna, hogy éljenzett a tömeg!

Kemény küzdelem volt. Becsületesen küzdött az idegen. Engedtem felállni. Ő is elismerte diadalomat. Büszke harcos volt.

Ekkor valami furcsa iázást hallottam, mintha Széth isten is a diadalomat ünnepelte volna.

A bort szállító szamaras embert kerestem tekintetemmel, jólesett volna az ital a győzelemre. Sajnos nem láttam sehol, eltűnt a tömegben. Lehet, hogy mégiscsak a vezírhez vitt vizet.

Az íjászok viadalán nem vettem részt.

Remélem, ma éjjel te is részt veszel a viadalokon.

Mi történt az este?

Másnap reggel Neheszi megkérdezte társát, aki ott volt a táborban, hogy mi történt múlt éjszaka.

Jó reggelt Pa-abu-nekhet! – köszönt udvariasan Neheszi.

Jó reggelt Neked is, barátom!

Mesélj! Mi volt tegnap este?

Nagyon izgalmas dolgok történtek éjszaka. A különböző városból jött katonák vetélkedtek egymással, én is megmérkőztem egy Taudzsaitból származó Paha nevű harcossal.

Nahát! Ez igen! Mondd tovább gyorsan, nyertél?

Légy türelemmel, kezdem az elején – mosolygott Pa-abu-nekhet. Először barátunk, Szeniszeneb  futott versenyt a Neni-niszuból származó Paheterrel. Szoros küzdelem volt, de alulmaradtunk, és asszuán népét kezdték gúnyolni a többiek. Ezt nem hagyhattam annyiban, hiszen a mi népünk legyőzhetetlen! Kiálltam a tömeg közepére és vártam, hogy ki mer-e állni ellenem valaki. Az a Paha nevű katona jelentkezett és a birkózást választotta.  Nem tartottam komoly ellenfélnek, de amint elkezdődött a közdelem, ez a véleményem gyorsan meg is változott. Rögtön felkapott a combomnál fogva és kipörgetett. Nagy nehezen sikerült megfordulnom a kezében és szabadulnom a szorításából. Sokáig küzdöttünk, Paha minduntalan kifordult a szorításomból, nem tudtam elgáncsolni sem, próbálkoztam fojtásokkal is, de úgy tekeredett ki a kezeim közül, mint a kígyó. A fordulatot egy karkulccsal értem el, amit néhány hónapja tanultam meg egy Beni-Hasszánból származó katonától. Így sikerült megzavarnom és földre vinnem Pahát. A szurkolók üdvrivalgásban törtek ki, mindenki engem éljenzett, nagyon jó érzés volt. Megköszöntem ellenfelemnek a küzdelmet, és megkértem tanítson meg arra a fogásra, amivel majdnem legyőzött engem, még a küzdelmünk elején. Képzeld, beleegyezett, holnap már együtt fogunk gyakorolni.

Gratulálok, barátom! Akkor nem volt hiába való az a sok gyakorlás, biztos vagyok benne, hogy a harcmezőn is megállod majd a helyed!

Képzeld, később volt még íjászverseny is. Az egyik szurkoló azt mesélte, hogy Amenhotep fáraó (élet, üdv, egészség neki!) egyszer úgy keresztül lőtt egy vastag céltáblát, hogy nyilai a másik oldalon a földre estek. Az biztos, hogy a célba lövést nekem még gyakorolnom kell.

Én jól célzok, délután szívesen gyakorolok veled, ha az urainknak nincs ránk szüksége.

Köszönöm Neheszi, akkor találkozzunk délután a táborban!

Mi történt az éjszaka?

– Á, Pa-abu-nekhet! Hát itt vagy! – lépett be a sátorba Neheszi („a núbiai”). – Mi történt az éjszaka? Jókora zajt csaptatok a legelőn, és olyan világosságot, hogy azzal vetekedett Aton, a Napkorong fénye is.

– Üdvözöllek, barátom! – köszöntötte álmosan Pa-abu-nekhet. – Kissé kimerültem, de mindjárt elmesélek mindent.

Azzal a mosakodótálhoz lépett, leöblítette az arcát, majd visszatért társához. Leültek, és Pa-abu-nekhet mesélni kezdett.

– Tudod, sokan vagyunk itt katonák, sokfelől érkeztünk. Úgyhogy rendeztünk egy kis versengést a legelőn.

– Tudtam! – kiáltott fel izgatottan Neheszi. – A hangzavarból, kiabálásból, hajrázásból rögtön erre gondoltam. De kár, hogy szolgálatban voltam! Mondj el mindent részletesen! – kérte.

– Rendben. Először felállítottunk egy futópályát, kimértük a távot és kiraktuk a vesszőfonatokat, 100 könyökre egymástól. A hut-neni-niszutiak és mi, szunetiek versengtünk. Szeniszeneb és Paheter mérte össze gyorsaságát a pályán.

– Ismerem őket, nagyszerű harcosok. – vetette közbe Neheszi.

– Bizony, és hihetetlen gyors futók. Olyan sebesen száguldottak körbe- körbe a pályán, mint Hórusz, a sólyom, mikor szárnyával az eget szeli. Nagyon szoros verseny volt!

– Na és, ki győzött? Biztos a szuneti.

– Nem! Paheter ért célba elsőként!

– Micsoda szégyen! – kiáltott fel Neheszi. – A szunetieket nem lehet legyőzni! Mi sosem veszítünk!

– Bizony! Nagyon felháborodtam, és rögtön előre léptem, és egy kihívást intéztem a többiekhez.

– Nahát, tőled nem is vártam mást! Sikerült megvédened becsületünket? – kérdezte Neheszi.

– Várj, ne siessük el! Mindjárt megtudod! – válaszolt Pa-abu-nekhet.

– Szóval, ott tartottam, hogy kiálltam.

– Milyen versenyben?

– Azt mondtam, mindegy, mit választanak, bokszolást, célba lövést, botvívást, birkózást, bármiben helyt állok. – mondta Pa-abu-nekhet.

Mindenki csoportokba verődve tanakodott, míg végül kivált a tömegből egy tagbaszakadt harcos, aki elfogadta kihívásomat.

– Mit választott?

– Birkózást.

– Jó választás, bár biztos nem ismert téged, mert akkor tudta volna, hogy bajnoka vagy ennek a sportágnak.

– Hát, gondolom, ő is jól értett hozzá.

– Ki volt a kihívód? – kérdezte Neheszi.

– Paha („a harcos”). Hallottál már róla?

– Nem sokat, bár azt tudom, hogy Taudzsatból való. Láttam múltkor a kíséretben.

– Hatalmas, igaz? Hadd folytassam.

Nekivetkőztünk, egy szíjat kötöttünk derekunkra, és felálltunk egymással szemben. Először kissé meggörnyedve kerülgettük egymást, próbáltam felmérni ellenfelem, kerestem a fogást rajta, akárcsak ő. Ekkor hirtelen megleptem egy gyors mozdulattal. A combjánál fogva megemeltem, kipörgettem, de sikerült megfordulnia a karjaimban, így hárított.

– Jól meglepted, barátom! – kiáltott fel izgatottan Neheszi.

– Bizony, ám ezután óvatosabb lett. Újra összeakaszkodtunk, a többiek meg mukkanni sem mertek, néma csendben figyeltek minket. Próbáltuk egymást kigáncsolni, fojtani, feszíteni. Én igyekeztem a lábára támadni, mert észrevettem, hogy ott a gyenge pontja, ő meg az erejében bízott, és próbált leszorítani, vagy megemelve átdobni a feje felett. Kemény küzdelem volt, folyt rólunk a verejték, de kitartottunk. Aztán észrevettem egy pillanatnyi lanyhulást Pahán, és ekkor lecsaptam!

– Istenek! De izgalmas! Mintha ott lennék! Mit csináltál?
– Egy hirtelen karkulccsal megzavartam őt, és két vállra fektettem! Győztem! – kiáltott fel Pa-abu-nekhet. – Mindenki éljenzett, aztán Paha felkelt, és elismerően gratulált, és emelt fővel, büszkén nézett körbe.

– Méltó ellenfelére talált. – mondta Neheszi. – Becsületes, tiszta küzdelem volt, gratulálok barátom. Bárcsak láthattam volna! Mindig akkor vagyok szolgálatban, amikor ilyen események történnek.

– Várj, még nincs vége!

– Hogyhogy? Mi történt? – kérdezte riadtan Neheszi.

– Történt egy furcsa dolog. Az örömujjongások, gratulációk közepette hirtelen egy istentelen, rémisztő hang harsant fel teljesen váratlanul! Mind megrémültünk, és többen Széth nevét kiabálták. Azt hittük, valami démon szállt le közénk. Gyorsan összeszedtük fegyvereinket, és visszaigyekeztünk a táborba.

– Mi volt ez a hang? Sikerült kideríteni?

– Nem fogod elhinni! Egy szamár!

Jót nevettek rajta.

Pa-abu-nekhet beszámolója a táborban történtekről

Üdv neked, Pa-abu-nekhet! – köszönt Neheszi.

Üdv Neked is!

 Úgy hallottam izgalmasan telt az éjszaka tegnap a táborban. Úgy sajnálom, hogy nem lehettem ott!

Bizony, sok minden történt: a katonák versenyeztek egymással, futásban, bokszolásban, birkózásban, botvívásban és célba lövésben, csupa ismert játékban, amivel a harcra készülhetünk. Én birkózásban csaptam össze egy Neni-niszuból való katonával.

Hű! Ez érdekes! Mesélj a küzdelemről!

Az bizony nem volt könnyű. A harcost Pahá-nak hívták, és tényleg olyan erős és hajlékony, mint a párduc. Először csak óvatosan szemléltük és kerülgettük egymást, igyekeztünk felmérni a másik erejét. Aztán Paha hirtelen felkapott a combomnál fogva és megpörgetett, alig tudtam megfordulni a karjában. Küzdelmünk hosszúra nyúlt, minden ismert fogást kipróbáltunk, szorítások, gáncsolások, lábra támadások, feszítések követték egymást, de nem bírtam földre vinni Pahát. Végül egy karkulccsal megzavartam ellenfelem, aki a földre került, és nyertem. A szurkolók üdvrivalgása nagyon hangos volt, lehajoltam és felsegítettem Pahát a földről, és gratuláltam neki a szép küzdelemhez. Láttam, hogy ez örömmel töltötte el őt, és mint barátok váltunk el a küzdelem után.

Gratulálok, Pa-abu-nekhet! Bizony bevallom neked, hogy a kiképzés alatt a birkózást már megismertem, de a botvívásról nem sok mindent tudok.

Holnap szívesen gyakorolok veled, addig is hallgasd meg a szabályokat:  párviadalban a közönséget meghajlással kell üdvözölni, majd a botok keresztezésével kezdjük a küzdelmet. Gyors mozdulatokkal vívunk, szúrni tilos.

Köszönöm barátom, már alig várom, hogy kipróbáljam!

            Neheszi, mindent részletesen szeretnél hallani? Hát jó, elmesélem mi történt az éjszaka. Nagyszerű móka volt! Tudod, már milyen régóta itt táborozunk, és felütötte fejét az unalom táborunkban.

Miután elfogyasztottuk a vacsorát, egyre nagyobb hangerővel mondogatta mindenki, hogy ahonnan ő jött, az a föld adja a legjobban célzó, legjobban bokszoló, legjobban botvívó, legjobban birkózó, leggyorsabban futó katonákat. Addig-addig folytatódott a vita, amíg több felől nem kiabáltak ilyeneket, hogy „Ne csak a szájatok járjon!”, „Lássuk, mit tudtok?”, „Győzzön a jobbik!” Végül már minden felől az hallatszott: „Állj ki ellenem, ha mersz!”

            Igen ám, de ekkorra már teljesen sötét lett. Nehogy azt hidd, hogy ez a kedvünket szegte, mert ekkorra már mindannyian nagyon-nagyon meg akartuk mutatni, hogy mit tudunk. Fáklyákat gyújtottunk, és a végén már akkora lett a fény, hogy Aton fényével vetekedett. Először a futóknak jelöltük ki a pályájukat. Háromszor kellett megkerülniük a vesszőfonatokat. Mindenki biztatta a saját népe katonáját. Akkora hangzavart, ami ott volt, még csatákban is ritkán hallani! Végül a hut-neni-niszutiak nyertek. Azt az örömujjongást! Na, de én ezt már csak nem hagyhattam! A lehető leghangosabban elordítottam magam, de úgy hogy elhallgatott egyszerre mindenki, „Szunet népe legyőzhetetlen! Ellenem álljon ki valaki, ha mer!”  Jól kihúztam magam, az izmaimat is megfeszítettem, úgy fordultam körbe, néztem, ki lesz az, aki elfogadja kihívásom. Először azt gondoltam, nem is merészeli senki, de végül valaki a tömegből megkérdezte, hogy milyen küzdelem legyen; bokszolás, botvívás, célba lövés, bírózás? Kiengedtem a hangom, hadd rettenjenek meg még jobban tőlem: „Nekem ugyan mindegy! Bármiben győzedelmeskedek! Szunet katonájának nincsen legyőzője!” Néztem őket, senki sem mozdult, teljes volt a csönd, csak a fáklyák lobogtak. El tudod képzelni? Egy ideig azt hittem, már azzal, hogy megmutattam izmaimat és kieresztettem a hangomat, legyőztem mindenkit! De ekkor előlépett egy jól megtermett katona, és elkiáltotta magát: ”Birkózás! Legyen birkózás! Paha, a harcos, vagyok Taudzsaitból.”

            Egymás szemébe néztünk! Tudod, van az a félelmetes nézésem, azt is bevetettem. Ledobtuk ágyékkötőinket, szíjakat csatoltunk magunkra. Először csak körbejártunk, próbáltuk egymást megfélemlíteni, kigondolni, milyen fogással tudnánk a másikat földre vinni. Egyszer csak azt éreztem, hogy felkap a levegőbe. A combomnál emelt meg. Azt gondoltam egy pillanatig, hogy nem győzhet ilyen hamar, ilyen egyszerűen, hát minden izmomat megfeszítve megfordultam, ezzel úgy megleptem, hogy szabadulni tudtam szorításából. Aztán megpróbáltam elgáncsolni, ő kivédte, és ő is gáncsolt. Fojtani próbáltam, ő leszorítani. Ő is kiszabadult, én is kiszabadítottam magam a fogásából. Dobások sora jött. Feszítés, gáncsolás, dobás… újra fojtás, újabb dobás… Ő is erős volt, és tudod, én is mennyire erős vagyok. Egymásnak feszültünk, mintha két hegy feszülne egymásnak. Újabb gáncsolás, újabb dobás, leszorítás… Éreztem, hogy körülöttünk mindenki milyen feszülten figyel bennünket. Tapintható volt a csend, a fáklyák fénye néha a szemembe tűnt, néha csak a fekete égboltot láttam, néha csak Paha arcát nagyon közelről. Éreztem az izzadtságtól csúszó bőrét, persze az enyém sem volt különb. Egyre nehezebb volt a küzdelem. Fáradtunk mindketten. De az járt az eszemben, hogy meg kell mutatnom, hogy én, Szunet népének fia, legyőzhetetlen vagyok, és Szunet egész népe legyőzhetetlen. Győzedelmeskednem kellett. Minden erőmet összeszedve sikerült meglepnem a taudzsaiti harcost egy karkulccsal, és végre két vállra fektetnem. Ekkorra már mindketten izzadtságban fürödtünk, ziháltunk a kimerültségtől, de mind a ketten a küzdelem férfias szépségétől felhevülve élveztük a nézők örömujjongását, hallgattuk a csend után kitörő ünneplést. Odahajoltam, és Paha fülébe súgtam: „Gratulálok! Kiváló birkózó vagy! Néped büszke lehet rád! Sok nép birkózóit fogod még legyőzni.”

            Egy darabig még álltunk egymás mellett, jóleső érzés töltötte meg szívünket. Hát most már tudod Neheszi, hogy mi történt a táborban éjjel. Kár, hogy szolgálatban voltál a vezír házában, és nem láthattad birkózásunkat.

– Mi történt az éjjel barátom? – kérdezte másnap Tui egy társától.

– Hogy mi történt? – kérdezett vissza Pa-abu-nekhet.

– Ülj le egy kicsit és elmesélem. Úgy kezdődött, hogy a nagyurak versenyt hirdettek, amiben különböző versenyszámok szerepeltek. Például futásban vagy birkózásban lehetett megmérkőzni. A versenyzők mind-mind harcedzett katonák voltak, akik az urak kíséretét alkották. Kiváló harcosok, akik mesterei a futásnak, az ökölvívásnak, a birkózásnak, botvívásnak, de még a célba lövésnek is. Gondolom láttad, hogy a futásban a hut-neni-niszutiak, azaz a hérakleopolisziak győztek, mire egy asszuáni katona visszavágót követelt. Szinte bármilyen versenyszámban hajlandó volt kiállni.

– Emlékszel a sportágakra? – érdeklődött Pa-abu-nekhet.

– Úgy rémlik bokszolás, birkózás, botvívás és célba lövés voltak. – idézte fel Tui és halványan derengett neki néhány részlet a tegnapi napból.

– Valóban.-helyeselt Pa-abu-nekhet, majd folytatta a történetet.

Egy nagydarab harcos végül birkózásban kiállt ellene, de a mérkőzés végén a kihívó lett a győztes.

Lejjebb, azon a világos, nagy mezőn a bokszolók mérkőztek egymással. A folyó menti hatalmas területen az íjászok küzdöttek és mérték össze tudásukat. 

– Remélem így mindent megtudtál, amit akartál. – mondta Pa-abu-nekhet.

– Igen, köszönöm neked. Később még találkozunk. – mondta Tui, majd folytatta útját a piac felé.

– Jó reggelt Pa-abu-nekhet! Hová sietsz, hiszen még Aton, a Napkorong is csak épp felkelőben van. Inkább mondd el, mi történt tegnap este a táborban? – érdeklődött Neheszi.

– Üdv Neked is! Nem lehet, hosszú lenne elmesélni az egészet, és fontos feladatom is van, de az éjszaka legizgalmasabb részéről beszámolok Neked – válaszolta Pa-abu-nekhet.

– Akkor próbáld meg röviden elmondani. Halljuk!

– Vacsora után Szeniszeneb és Paheter versenyfutást rendeztek. Paheter győzött és mindenki a hérakleopolisziakat éljenezte. Nem hagyhattam Asszuán népét szégyenben, így kiléptem a tömegből azt kiabálva, hogy „Szunet népe legyőzhetetlen!” Majd feltettem a kérdést, hogy ki mer-e állni velem valaki. Nagy sokára akadt is egy jelentkező, és épp birkózásban akart megmérkőzni velem. Tudod, hogy birkózásban szinte legyőzhetetlen vagyok.  Az alapokat, mint a gáncsolások, lábra támadások, fojtások, feszítések, leszorítások, dobások és szabadulások az évek során sikerült kitanulnom.

– Ó, de izgalmas! Nyertél? – kérdezte lelkesen Neheszi.

– Ne vágj a szavamba, mindjárt elmesélem! Szóval felálltunk egymással szemben, egy ideig csak kerülgettük egymást, majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a combom és felemelt. Azt hitte máris győzött, de én váratlanul megfordultam a karjában. Sokáig tartott küzdelmünk és már-már nyerésre is állt, amikor egy karkulccsal hirtelen megzavartam így földre került én pedig győztem. Az ellenfelem neve Paha volt, és bizony mondom neked, bátran és ügyesen küzdött, teste olyan erős és hajlékony volt, akár a párducé. Gratuláltam is neki, mikor az összecsapás után felsegítettem a földről, hiszen igazi harcos, ahogy neve is mutatja. Társaink üdvrivalgását már ketten élveztük. Szóval ne hidd, hogy könnyű volt őt legyőzni.

– Barátom, tudtam, hogy jó harcos vagy. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas küzdelemben volt részed tegnap, csak azt sajnálom, hogy én nem láthattam. Remélem, ma nem osztanak be szolgálatra és a táborban maradhatok a többi katonával.

– Neheszi, a birkózáson kívül még sokat vetélkedtek a különböző városokból származók. Volt botvívás, célba lövés és bokszolás is, csupa olyan sport, amivel a kiképzésünk során már megismerkedtünk. Délután még mesélek, de most indulnom kell a vezír házába, egy fontos üzenetet kell átadnom neki.

– Képzeld el, Nehiszi, tegnap majdnem meggyilkolták Adadot, a főpapot! Egy babiloni szabad ember, Amsar volt az elkövető. Kémnek fogadta a babiloni uralkodó. Ez volt a büntetése adósságai miatt. Kelet felől szökött be a táborba az éjszaka leple alatt, egy szál tőrrel a kezében. Megvárta, amíg Adad lefekszik aludni, és az őröket kijátszva belopódzott a pap fekhelyéhez. A főpap már nem élne, ha hűséges testőre, Enlil nem sietett volna a segítségére.

– És mi történt?

– A babiloni leszúrta Enlilt a tőrrel. Megölte volna Adadot is, ha a másik őr fel nem ébred, és nem fogja el.

– És ki volt a másik őr?

– Nanna volt az őr. Most őt hősként ünneplik. A fáraó elő is léptette hadvezérré.

– És mi lesz Amsar büntetése?

– A babiloni törvények alapján gyilkosságért gyilkosság a büntetés, így mi is ezt tesszük. De kepzeld, történt más is. A főszakácsnő meggyógyult, így újra ehetünk normális ételt, és nem kell Lahamu kosztján élnünk.

– De jó! Még én is jobban főzők, mint Lahamu.

– Te nálam is jobban főzöl, Nehiszi. Ügyes szakács lennél.

– És még történt valami?

– Marduk elaludt őrködés közben, ezért büntetésből három napig csatornát kell tisztítania. Mozgalmas éjszakánk volt!

– Hát igen! És hogy van Szin? Múltkor nem volt olyan jó bőrben.

– Már jobban van, sőt, ő kelt fel a leghamarabb, nagyon vidám. Na, vár a munka, mennem kell. Viszlát, Nehiszi!

– Viszlát, Pa-abu-nekhet! Köszönöm, hogy elmesélted!

Pa-abu-nekhet története

– Mesélj barátom, mi történt veled a táborban? – kérdezte Neheszi tőlem.

– Az éjjel egy futóversenyen vettem rész. A versenyzők közül egyik a mi népünkből, másik pedig a hut-neni-niszutiak (hérakleopolisziak) közül került ki. Sajnálatos módon az ellenfél győzött. Mérgemben elhatároztam, hogy bebizonyítom az ellenkezőjét. Dühösen felkiáltottam az őrjöngő tömegben: „Nem úgy van az! Szunet (Asszuán) népe legyőzhetetlen! Itt valami félreértés lehet! Ki mer-e állni ellenem valaki? ”Mivel sokan ismerték félelmetes erőmet, ezért mindenki elcsöndesedett, még a légy se mert zümmögni.  Aztán hirtelen felkiáltott valaki a tömegből: „Mire gondolsz?” Ezt kérdezte egy cingár, ámde sebhelyekkel teli kis emberke.  Elkezdtem sorolni a lehetőségeket: birkózás, bokszolás, célba lövés, botvívás. Hiszen tudod, hogy a fáraó (élet, üdv, egészség neki, mindezeket rendszeresen gyakoroltatja katonáival. Ezekből én vagyok a legjobb messze a vidéken. Sőt, ismerem saját fogásainkat is. Az emberekre megint csönd telepedett. Aztán egy kis idő múlva valaki vette a bátorságot és félelem nélkül a szemében kijelentette, hogy ő szembeszáll velem.

-Melyik sportágat választotta, hogy megküzdjenek?- kiabálta Neheszi  ijedt arccal.

– A birkózásra esett a választása végül az ellenfelemnek.  Előlépett egy nagytermetű férfi a tömegből és bemutatkozott: Paha („a harsos”) vagyok Taudzsaitból (el-Hibeh). Gúnyosan megfordultam és végigmértem ellenfelemet, majd felkiáltottam: „Rendben!”. Nekivetkőztünk hát. Először csak görnyedve kerülgettük egymást, persze én félelmetesebb voltam, mint ő, és lestem hol tudom a legeredményesebben megragadni.  Majd egyszer csak felkapott a combomnál fogva és levert volna a földre, de ügyesen meg pördültem a kezei között. A testünk a küzdelem közben úgy tűnhetett mintha egy ember lennénk, csak a különböző bőrszínünk miatt tudtak megkülönböztetni. Körülöttünk néma csend honolt a nagy izgalomtól, amit okoztunk. Gáncsolások, lábra támadások, fojtások, feszítések, leszorítások és dobások sora követte egymást, és persze a szabadulások. Már azt hittem, kiegyenlített lesz a küzdelem, de ekkor nagy erővel és hirtelen karkulccsal teljesen megzavartam ellenfelemet, ezzel véget is vetettem a küzdelmünknek. A tömeg engem éltetett és dicsérték bámulatos harci tudásomat, amit szerintem neked említenem se kell. Eközben én elismeréssel a hangomban felsegítettem a földről ellenfelemet, és hagytam, hogy velem együtt élvezze az üdvrivalgást. Mégiscsak egyiptomi, óvatosságból tettem így.

– Mi történt mindezek után?- kérdezte tőlem Neheszi csodálattal a szemében.

– Ezek után a kedélyek és az ujjongás abbamaradt. Én az utóbbi miatt vagyok inkább szomorú, mert hallgattam volna még a dicséretes szavakat, amiket hozzám intéztek természetesen.

– Gratulálok!- szólt még egyszer oda a barátom.

– Tudom, hogy briliáns voltam, de azért köszönöm.

– Történt még ezután valami?

– Nem nagyon. Mindenki hazament és nyugovóra tért, én meg idejöttem és elmeséltem, mi történt velem a táborban. Ne haragudj, de én is fáradt vagyok most már, úgyhogy megyek is aludni.

– Rendben. Jó éjszakát!

A tegnap este történetét csupán kérésedre mesélem el, hisz kérkedni jól tudod, nem szoktam. Sajnálhatod, hogy nem voltál ott, rendkívül érdekesre sikeredett.

            Tudod, milyenek a messze földről egybegyűlt katonák, még Ré korongját is lehoznák az égről, csak hogy erejüket bizonyítsák és népük feljebbvalóságát hirdessék. Ezt tudva talán nem meglepő, hogy rögtön versenyezni kezdtek különböző dolgokban. Az elején még csak békés versenyfutással kezdték, ám ellenséges hangulat ütötte fel a fejét, amikor Neni-niszu, Paheter képviselője győzött. Nem tűrhettem tovább népem vereségét, így kihívást kiáltottam mindenki felé. Gyáva népek voltak ezek, annyi szent, alig mertek rám nézni. Végül egy kiállt ellenem birkózni. Izgalmas küzdelem volt, de egy percig se kételkedtem abban, hogy az istenek erőt adnak majd nekem és győzedelmeskedem. A legtöbben már ismertek, és vagy kedveltek, vagy nem voltak olyan bolondok, hogy ellenem szítsák ellenfelem. Győzelmem után szívesen ittam volna egy kis bort, de az italhordó szamaras fiú eltűnt a tömlőivel együtt. Biztos magának akarta az összes italt, ami nála volt. Nem hibáztatom, talán magam is így tettem volna a helyében.

            A szolgák a közelben ugrottak, de természetesen ez nem harcos férfiakhoz illő szórakozás, így mi továbbra is képességeinket igyekeztük összehasonlítani. Birkózásunk után érthető okokból senkinek sem volt kedve a pusztakezes harchoz, így inkább íjászattal ütötték el az időt. Magam ebben inkább már nem vettem részt, leginkább azért, mert egy győzelem elég egy napra. Bár az is közrejátszott, hogy végül valóban megtaláltam a bort, és a kezem már nem volt teljesen biztos. A hangulat ekkor már ismét békés volt, és korábbi ellenfelemmel is barátságba kerültem néhány kupa után.

            Valóban jól szórakoztunk, remélem legközelebb már te is velünk tartasz. Látod, igazán nincs mitől félni, legfeljebb egy verekedésbe kerülhetsz bele.

Másnap reggel Pa-abu-nekhet a sok élménytől feldobódva indult szolgálatot teljesíteni a vezír házában ahol összefutott Neheszivel, aki a mulatást kihagyva kíváncsian várta, hogy végre hallhasson az éjszakai történetekből.

Szerencsére összefutott út közben. Neheszi megkérdezte a történtekről, és Pa-abu-nekhet szívesen elmesélte neki az éjszakát. Az este beszámolóját a legelejétől kezdte mikor a hangzavarra felfigyelve megállt, hogy szemügyre vegye az eseményeket. Legelőször a versenyfutókat látta meg, amelyet szélsebesen körbe-körbe futottak. Olyan sebesen, mint a sólyom, amikor a szárnyával az eget szeli. A szurkolókat hallva ő is egyre jobba izgalomba jött és csak többet és többet akart látni. Erre volt lehetőség, mert sok új sport volt még látható. Például célba lövés, botvívás birkózás. Talált egy olyan sportot is melyet még soha életében nem látott. Érdekes és félelmetes látvány volt. Egy sötét bőrű idegen a megvilágított téren peckesen járkált, verte a mellét és kihívóan forgatta a fejét ellenfél után kutatva.

A Nap már régen felkelt a vezír házában pedig még mindenki aludt kivéve egy – két szolgálót, akik az előző napi esti mulattság után tettek rendet. Csodálkoztak, hogy milyen sokféle ennivaló volt. Megállapították, hogy milyen finom lehetett frissen a háromszögletű kenyér. A húsételek közül a galambpörköltből, a sült marhalábból és a halakból maradt meg a legtöbb. A gyümölcsök jórészt elfogytak a szőlőből, a fügéből, a datolyából, a dum pálma gyümölcséből, a krisztustövis terméséből maradt egy kicsi. Zöldségek közül bab, borsó, és lencse maradékokat találtak.

Neheszi („a núbiai”) egész este talpon volt. Neki is, mint szolgatársainak a vezír személyes kiszolgálása volt feladata, már hosszú ideje végezte ezt a munkát. Ahogy felkelt reggel már is elindult a vezír házából, hiszen egyik kedves ismerősével Pa-abu- nekhet-el találkozott, akivel együtt nőtt fel szülőfalujában, csak Pa-abu- nekhet nem szolgáló lett hanem katona. Ő mondta el neki, hogy egész este különböző versenyszámokban, sportszámokban versenyeztek társaival. Az első ilyen a versenyfutás volt, amit a hut-neni- niszutiak (hérakleopolisziak) nyertek. Ez ellenkezést váltott ki (Asszuán) népe szurkolóival. Így a következő szám, amiben összemérték erejüket bokszolás, birkózás, botvívás, célba lövés volt.

– Kedves barátom tudom, hogy nem bírtad ki, hogy megint megmutasd tehetségedet, megint birkóztál?

Pa-abu- nekhet- ről köztudott volt, hogy imádott birkózni. Óriási beleéléssel magyarázta barátjának, hogy hogyan történt tegnap este győzelme:

– Egy hirtelen karkulccsal teljesen megzavartam ellenfelemet. Ezzel véget vetettem az állóharcnak, így könnyedén két vállra fektettem Pahát, az ellenfelemet. Hát így győztem tegnap. Megmondta a mesterem, hogy birkózásban verhetetlen vagyok – mondta mosolyogva.

A küzdelem után nem sokkal vége is lett az egésznek azt mondták a többiek, hogy egy fiú hozott bort, de végül kiderült, hogy nem és a fiú meg eltűnt.

De most kedves barátom te meséld el, hogy milyen volt a lakoma, nem beszélve arról, hogy kik voltak a vendégek, kik vettek részt ezen az eseményen?