A téglatest formájú talapzaton magasan megemelkedő tekervényekkel ábrázolt kigyót látunk, felfújt gallérral, és előre tekintő fejjel. Ennek alján egy nyelvszerű domborulat található. A mélyedésben ülő gombszemek kigombölyödnek, körülöttük ill. bennük vörös festés nyomai láthatók. A jobb oldalinál a körülárkolás élesen elválik a fej felszinén. A kigömbölyödő, tömlőszerűen formázott testen vékony agyagos bevonat, azon a függőleges igazitásnyomok mindenütt jól látszanak. A felfújt mellrészen még néhol kivehető a festett tagolás nyoma: középen téglalapokból felépülő, piros szinű, függőleges oszlop szimmetrikus mintát osztott meg. Kifelé és lefelé fehér festés nyoma az oldalsó rekeszek határaira utal, az alsó félben foltokban feltűnő vörös szin pedig az itteni rekeszek pirosát jelezheti. A hátrafelé fokozatosan egyre alacsonyodó tekrevények után a kigyó farka hirtelen szűkül, és hegyesen végződik. A test a talapzathoz okker szinű festéssel kapcsolódott.
Az ókori Egyiptomban számos megnevezést alkalmaztak a kigyókra. Az általános, összefoglaló nevük a hefau (HfAw) volt. Egyes esetekben az egyiptomi nevet kigyófajtával tudjuk azonositani, máskor elképzelhető, hogy az állat valamelyik tulajdonságát nevezték meg, vagy szokását, és igy a név egyfajta csoportositást jelez. Sokszor lefordithatatlanok ezek a kigyónevek. A hosszú, tekeredő kigyók az Elapidae, vagyis kobrafélék közé tartoznak. Közös jellemzőjük, hogy fel tudják fúni magukat, és ilyenkor – egyiptomi szóhasználattal nyakuk kiszélesedik. Az ábrázolásokon is előszeretettel örökitették meg ezt az állapotot. Ilyenkor jellemző volt rájuk, hogy felágaskodtak, mint az itt bemutatott kobra. Az ebben a tartásban megjelenitett kigyó neve iaret volt. Ezen a néven neveztek egy kigyóistennőt, Iaretet is.

A kigyók fontos szerepet töltöttek be az istenvilágban, sok isten és istennő ölthetett magára ilyen formát, mint például az aratás istennője, Renenutet, a thébai hegycsúcs istennője Meretszeger, vagy az önmagába visszatekeredó Mehen, másokat pedig jellemző módon igy ábrázoltak. Példaként lehet emliteni Kamutefet, akit Amon teremtő arculataként Medinet Habuban igy tiszteltek, vagy Atumot, a Napisten esti formáját. A kigyót éppen ezért egyes helyeken mumifikálták is a késői korban. Az első kigyókoporsó azonban Deir el-Medineből származik a Ramesszida korból. Itt Meresger istennőt testesitette meg. Valószinűleg az istennő templomában élő kigyókat is tartottak, és a kigyós sztéléken etetésüket is ábrázolták. A késői kortól ismerünk kigyótemetőket Kom Ombóban, Thébában és Szakkarában is.
A kigyók tisztelete olyan tulajdonságaik révén jöhetett létre, mint igéző, merev tekintetük, a kigyóméreg vagy a folyamatos vedlésen keresztüli megújulás. Megitélésük ennek megfelelően negativ és pozitiv egyaránt lehetett. Apophisz a káosz megtestesitője volt, mig például a hermopoliszi nyolcasság kigyófejű férfi isteneiben a teremtő erő öltött alakot.

A hétköznapi életben általában elkerüléssel, imával / áldozattal vagy varázsigével védekeztek ellene, bár azt is tudjuk, hogy altatták el tejjel, és fogták el villásvégű fával is. Levedlett bőrét és zsirját gyógyhatású szernek tekintették.

Győry Hedvig