Az ókori Egyiptomban a háziasított ló (Equus caballus) a Középbirodalom (2055–1650) végén vagy a Második Átmeneti Kor (1650–1550) elején jelent meg nagyobb számban. Ettől a korszaktól a lovakat – a későbbi tenyésztésükig (Ramesszida-kor: 1295–1069) – a közel-keleti térségből importálták. Az eddigi legkorábbi lómaradványokat az északi Avarisz városában (Kr. e 1610 és 1580 között) és a déli, núbiai Buhen erődben (Kr. e 1675/1674) találták a régészek. Az egyiptomi szövegekben először az Elő-Ázsiából betelepedett hükszoszok (1650–1580) elleni harcok során említik őket, míg ábrázolásukat I. Thotmesz fáraó korától követhetjük nyomon.

Hasznosítás

A lovakat árpával, szénával etették és istállóban tartották. Az egyiptomi lovak nem végeztek mezőgazdasági munkát: alapvetően a hadseregben, a harci szekerek elé párosan befogva hasznosították őket. A lovak és a harci szekér is luxuscikknek számított, az előkelők használták vadászatkor és ünnepi felvonulások alkalmával. Patkót és nyerget nem használtak, és nagyon ritkán fordult elő, hogy a hátára ültek volna.

Vallási jelentősége

Mivel a lovakat az Újbirodalom kezdetén a közel-keleti térségből hozták be, szoros kapcsolatban álltak több, ebben a térségben tisztelt istenséggel, például Anat, Asztarte és Resef istenekkel. A lovakkal együtt az ő tiszteletük is elterjedt az országban, de jelentőségük az Újbirodalom végére visszaszorult.

Érdekesség

A fáraók is büszkék voltak lovaikra, így meg is említik őket egyiptomi felirataikban. Ismerjük például II. Ramszesz kedvenc harci paripáinak a nevét: „Théba győzelme” és „Mut elégedett”. Ők húzták uralkodójuk harci szekerét a kádesi csatában.