Toerisz fajansz amulettje


Készült: Késői kor / Ptolemaiosz kor
Anyag: acélkék mázas egyiptomi fajansz
Méret: 5,9 x 1,8 cm
Leltári szám: 51.2317
 
  • A vizilótestű istennő bal lábbal kilépve áll egy hátul lekerekített talapzaton. Megemelt fejjel néz előre, száját kissé kinyitva. A gondosan kidolgozott fejhez háromosztatú, csíkos paróka simul, mely előtt jól látszanak elálló kis fülei. Dudor szemei erősen kiemelkednek a szemüregből. Ez közvetlenül parókájához kapcsolódik. A messze előrenyúló pofacsontokat párnás bőr takarja, melyből a két orrlik erősen kimagasodik. Szájában a fogazatot is részletesen megmintázták, agyara jól elválik a többi fogtól, de sorukból nem lóg ki.
    A fej közvetlen a törzshöz tapad, mely lefelé fokozatosan szélesedik. Két melle a paróka elülső száraihoz kapcsolódik, és kis gombban végződik. Laposan simulnak a testre. Lógó hasa közepén egy kis bemélyedő karika jelzi a köldököt. A lábak oroszlánmancsban végződnek, a karmok jelölése nélkül. A vállaktól emberi karok indulnak lefelé, melyek könyökben kissé előrehajlítva ökölbe zárt kézzel a köldök magasságában végződnek. A hátoldalon a paróka díszítése egymás fölé épített felfordított U formájú csíkozás. Közvetlen a paróka alatt függesztőfül volt egykor, melynek mára csak vízszintes vágata maradt meg. Alatta pedig a krokodilfarok helyezkedik el vésett halszálka mintával tagolva.
    A kis szobrocska alacsony, négyszögletes talapzaton áll, mely hátul félkörívesen zárul.
    Az őskori egyiptomi amulettek között már jelen volt egy vízilótestű lény, aki fején egy magas koronát viselt. A vízilófejet a 4. dinasztia idejétől önmagában is megformázták. A két lábon álló, vízilótestű istennő alakját azonban ennél is később alakították ki, attól kezdve azonban figurája minden korszakban nagy népszerűségnek örvendett az amulettek között. Kezdetben a lapos, álló alakok farokvége testüktől erősen elállt, és az istennő alakjának körvonalait tagolatlan formák adták vissza. A részletszegény, domborműszerű amulett lapok az Újbirodalom idején jelentős változáson mentek át. Ekkor a belső rajzolatban a természethű elemek és ornamenális motívumok versengtek egymással. A farok hossza változó volt, és a kézbe különböző szimbólumok kerülhettek, mint például az élet anx jele, vagy a védelem sA hieroglifája. Feltűntek a talapzaton álló térplasztikák is, bár ezek igazi népszerűsége a Harmadik Átmeneti Korral kezdődött. A Toerisz amulettek mérete a szaiszi korban megnőtt, és jellemző lett rájuk a plasztikus kidolgozás és természethű ábrázolásmód. Utána ismét egyre több a stilizált amulett. Ezek a tendenciák tovább éltek a Ptolemaiosz korban is, bár fokozatosan csökkenő mennyiségben fordultak elő.

    Az amulettek folyamatos készítése a víziló testű istennő tiszteletének tartósságát, a védő erejébe vetett hit állandóságát tanúsítja. Több forrásból is tudjuk, hogy kezdettől fogva segítette a gyermekek világrajöttét, és a csecsemőtáplálásában, sőt az égi újjászületésben is fontos szerepet tulajdonítottak neki. Az anyatej segítségével betegségtől védő erejéről is tudunk. Ez a szerteágazó tevékenység magyarázatot ad általános használatára. Az amulettet ugyanis nem csak a nők és a gyermekek sírjaiban találták meg, hanem férfiak is igényt tartottak rá – ők a túlvilágon nyert örök élet megvalósulásához tartották fontosnak. A hozzá fűződő képzetek folyamatosan alakultak és bővültek, de mindig ebben a körben maradtak. Az istennőt kezdetben sok néven tisztelték, a késői korra “a nagy” vagyis tA-wrt / Toerisz vált általánossá.

    Győri Hedvig

    Publikáció:Szépművészeti M on-line