Csapatban dolgoztak, a munka különböző fázisaira specializálódott szakemberekkel. A műhelyben először a fatörzset baltával és fűrésszel deszkákká alakították, bárddal formázták, gyalulták és simították, árral és íjas fúróval lyukasztották, vésővel és fakalapáccsal vésték és formázták. A kisebb hibákat, repedéseket legyalulták, vagy gipsszel elfedték. Nagyobb darabok fűrészelésénél a rögzítést úgy oldották meg, hogy a deszkát egy szilárdan a földbe ásott rúdhoz erősítették. Az elkészült bútort gyakran fényezték és festették. A legősibb lemezelt fatáblát egy 3. dinasztiabeli koporsóban találták, és hat, egymásra merőlegesen ráhelyezett rétegből állt. Ezek mindegyike 4 mm vastag volt. A technika a Középbirodalom után (1750k.) vált csak elterjedtté. Az immár 3 mm vastag rétegeket forró, csontból, porcból és izomból készített enyvvel ragasztották össze. Eleinte a földön, az Újbirodalom korától már háromlábú széken ülve fapadon dolgoztak, melynek elülső oldalát hornyolták, hogy satuszerűen használhassák.

 

 

 

© Győry Hedvig