Atum

A Napisten esti, idős formájaként ismert Atum eredetileg Per-Tem (Pithóm) fő istene volt, akit teremtő istenként tiszteltek. A héliopoliszi Kilencségben „Héliopolis ura“, a legősibb isten, aki létrehozta a világot, miután az ősvízből kiemelkedő dombon megteremtette önmagát. Ezért kapta az „önmagától keletkezett” jelzőt. Kiköpte Sut és Tefnutot (Sabaka kő), a többi isten szülőjét, és megalkotta az ősdombot, ahol megpihenhetett. Ez a ben-ben kő őt magát is megtestesíthette. Később Ozirisznak elárulta, hogy a világ végén ismét mindent el fog árasztani az ősvízzel, és csak ők ketten fognak életben maradni – kígyó alakban.

Neve a tem tőből alakult ki. Ezt a szánkó jellel írták, és éppúgy jelenti az „abbahagy, elpusztít“, „nem létezik” fogalmát, mint a „tökéletes(sé tesz)“, és „teljes” fogalmát. Ezért lehetett a „Mindenség ura“, és ezért vethetett véget a világnak.

Az isten szoros kapcsolatban ált a fáraóval is, akit egyes esetekben „Atum fiának” neveztek. A koronázási szertartásban ő is megerősítette az uralkodó hatalmát. Újbirodalmi jeleneteken a szent ised-fa levelére maga is feljegyezte a fáraó uralkodási éveit, Pithómban pedig maga helyezte a koronát II. Ramszesz fejére. Nem csoda, hogy Atum a „két ország ura” címet is viselte, és a fáraót fiának tekintették. Nevezetes Hóremheb Atum előtt térdeplő szobra.

Emberi alakban, kettős koronával vagy napkoronggal a fején ábrázolták, vagy idős, kosfejű emberként – akár botra támaszkodva –, aki megbünteti a gonosztevőket, ill. a túlvilág 9. kapuja előtt Apophisz kígyót is elpusztítja. Az “igaz hangúakat” viszont átsegítette a „Tűz-tavon“, megmentette a lélekfaló démontól. Ő küldte a „hűvös északi szelet“. A Piramisszövegek egyik passzusában pedig a fáraót emelte az égbe. Zöld szemmel képzelték el.

Az Első Átmeneti Korban Keze önálló lényként jelent meg mellette – ennek az „isteni kéznek” Thébában saját papnője volt, és a termékenységi rítusokban töltött be szerepet. Szent állata a fekete Mnévisz bika volt, aki szarvai között szülte meg a Napot és az Ureuszt. További szent állata volt a kígyó, az angolna, a gyík és az ichneumon. Fogadalmi ajándékai között ezek az állatok is megtalálhatók. Az amulettek között az ellenségre nyilat lövő majom formában is megjelent. A karnaki templom óriás skarabeusza szintén őt személyesíti meg. Magára ölthette az oroszlán alakját is.

Az egyiptomi vallás fejlődésével a különböző helyek vallási képzeteit rendszerezték, és így alakult ki az az elképzelés, hogy a Napisten, Ré esti alakját testesíti meg, a lenyugvó napot, mely minden éjjel végighajózik az alvilágon. Ezzel szoros kapcsolatba került a skarabeusszal, Ré hajnali formájával, mely a Ré-Atum névben is megnyilvánult.

Feleségét Iuszáásznak nevezték, és Hekát, a varázslás istenét vagy Nofertumot tekintették gyermeküknek.
 
 
 
© Győry Hedvig