A Nílus nyugati partján, félúton Kairó és Luxor között fekvő város óegyiptomi neve Szauti vagy Szatju (sAwtj vagy sATw) volt, görögül pedig Lükopolisznak nevezték. A 13. felső-egyiptomi nomosz központja volt, az oázisokba vezető karavánutak kiinduló- vagy végpontja. A legfőbb helyi istent Upuaut néven tisztelték, akinek alakját a hellén lakosok a farkassal azonosították. Innen a város görög neve. Diodorosz (II.88) egy olyan történetet is megőrzött, mely szerint egykor farkas horda verte vissza innen az etióp hadat. Egy másik mítosz szerint Ozirisz farkas alakban segítette itt Iziszt és Hóruszt Széth elleni harcukban.

Nagyon kevés emlék maradt fenn a lakóktól, de a környék sziklasírjai árulkodnak az előkelők életéről is. A nyugati hegyen a 9-12. dinasztiabeli nomarchoszok sírjai különösen jelentősek, ill. a 19. dinasztia korából Sziszet és A környéken saját nyelvjárás alakult ki, mely a kopt időkben a városról kapta a nevét.

A temetkezések alapján a Nagada kor végétől lakott volt. A vidéken központi szerepet tölött be, melyet később is megőrzött, kormányzői székhely lett, és ezt a rangot az egész óegyiptomi történelem során megőrizte. Országos szempontból is fontos szerepet töltött be az Első Átmeneti Korban, amikor a hérakleopoliszi dinasztiák mellett harcolt. Théba győzelmével azonban a város vezető politikai szerepe egészen a Harmadik Átmeneti Korig lehanyatlott. Ekkor, a 23. dinasztia idején I. Padimenti önálló királyságot hozott létre. Ennek végül Piankhi / Peje Napatából indított hadjárata vetett véget. Újabb fénykor csak a közérkorban, a rabszolgahajcsárok darfuri karavánútjának hatására következett.

A városban született a neoplatonizmus megalapozója, Plótinosz.

Az első átmeneti korban III. Heti fia, Tefibi viselte a „Sziut ura, Upuaut főpapja” címet.[3]