Bészt, vagy görög formájában Bészaszt, a zene, a tánc, és mindenek felett a gyermekek védelmezőjének tekintették az ókori egyiptomi kultúra fénykorában. A kutatások alapján az eredetileg jelentéktelen, védővarázslatra képes démon, akit gyakran jelenítettek meg a varázsbotokon női párjával együtt, több hasonló démon-istenséget (pl. Aha, Amam, Hait, Ihti, Mefdzset, Szegeb) magába olvasztva vált az Újbirodalom korára az egyiptomi pantheon közismert istenévé. Idegenségét mutatja, hogy „Punt urának” nevezték. Eredetével kapcsolatban is felmerült a fekete-afrikai származás, de líbiai, ázsiai is szóba került. Az utóbbi idők kutatásai alapján legvalószínűbbnek azonban a belső, egyiptomi eredet látszik. Úgy tűnik, folyamatos helyi átalakulások és összeolvadások révén alakult ki a törpeistenségeknek ez a csoportja, ami az Újbirodalom korától kezdve hívatalos szintre emelkedett, és egyre jelentősebb helyet töltött be a vallási életben. A Késői korra véglegesen egységesültek Bész személyében.

A Középbirodalom idején terpeszben állva, férfiként kígyót, női formában gyíkot és nyulat (25. vitrin 19.) tartva ábrázolták nyúlánk oroszlánbőrbe bújtatott alakját. Ez a kép az Újbirodalom korában alakult át a közismert Bész alakká, a tollkoronás rút törpévé. A maszkszerű, groteszk fejet eleinte oroszlánsörény és -fül övezte és testén oroszlánbőrt viselt. Ebből később foltos leopárdbőr lett – lábai között lógott az állat farka. A 18. dinasztia korában néha a férfiviseletben szokásos egyiptomi szoknyában jelenítették meg. Rút, szakállas és bajszos arcát kiöltött nyelve még inkább eltorzította. Klasszikus formájában fején pánthoz erősített strucctollakból összeállított magas korona ékeskedett, mely az Újbirodalom korában jelent meg és vált jellemzővé rá. Rendszerint csípőre tett kézzel állt, néha ártalmas állatokat markolt, de előfordult, hogy táncolt vagy zenélt. Ilyenkor kezében dobot vagy más hangszert tartott. Harcos jellegét hangsúlyozandó azonban kés is lehetett nála, míg a sza – „védelem” jele bajmegelőző tevékenységét jelezte. Ő volt az, „aki a [gonosz] pillantást megbénította“. A római korban ábrázolása páncélban, kezében karddal és páncéllal is megtalálható. Domborműveken többnyire szemből nézetben jelenítették meg. A késői korban gyakorivá vált pantheisztikus alakja, hogy ti. szárnyakkal együtt mintázták meg, testéből különböző állatok nőttek ki, és feje körül is állatok fejei láthatók. Ezzel tulajdonképpen már egy új istenség született meg belőle.

Nevének eredete egyelőre tisztázatlan. Felmerült, hogy a klasszikus egyiptomibesz – „[egy isten] titkos képmása” szóval állna kapcsolatban, vagy a berber *besz „segíteni“, az afro-ázsiai *besz-„gonosz“, a núbiai „besza” – „macska” szóval, vagy a b(a)sz – kenőcsös edénnyel, melyet például a Szépművészeti Múzeum egyik amulettjén maga előtt tart (25. vitrin, 29.). A legvalószínűbbnek azonban az tűnik, hogy neve a Piramisszövegekben előforduló besz – „magzat/koraszülött“, vagy „árva” tőre vezethető vissza.

Az istenség alakja – kevés óbirodalmi előzmény után – a 11. dinasztia korától egyre többször feltűnt, és rendszerint szülést, gyermekáldást elősegítő tárgyak kíséretében, isteni születést ábrázoló jelenetekben, majd az istenek születését felelevenítő és azt megünneplő templomokban, a mammiszikben. Egyes Bész szobrok kis Bésszel vagy majomkölyökkel együtt ábrázolják. Mindez kiemeli a szüléskor neki tulajdonított fontos szerepet – a megfoghatatlan gonosz lények távoltartását.

Ábrázolásának másik gyakori előfordulási helye főként nők által használt otthoni tárgyak, bútorok, mint a tükör, kenőcsös edénykék és kanalak, ágy, fejtámasz. Harmadik csoportba a kígyómarástól védő Hórusz-táblák sorolhatók, amelyeket Bész fej koronáz. Rendkívül népszerű volt az amulettek között is, és nagyobb szobrocskáit is szívesen elkészítették kőből, vagy a fáraókor után terrakottából.

Több maszkot is találtak, melyek Bész fejét mintázzák, és a rajtuk található kopásnyomok intenzív használatra utalnak. Feltételezik, hogy kultikus előadások célját szolgálták. Halott csecsemők testét az Újbirodalom korában néha Bész alakos koporsóban temették el, és a késői kori anyatejes edények egy részét Bész fejjel díszítették, míg az Újbirodalom korában nagy boros amforákra festették fejét. A Ptolemaioszok Alexandriájában pedig egy borospohár viselte a Bésziákon nevet. Hiszen a tánc és mulatás istene is volt, aki nem csak elűzte ezzel a gonoszt, de szórakozáshoz, múlatáshoz, ivászathoz is hozzásegítette az embereket. Ennek révén került a Núbiából hazatérő Hathor istennő környezetébe, és talán ez az aspektus erősítette meg kapcsolatát a majmokkal.

Segítségét nemcsak a szüléskor vették igénybe, vagy a kígyómarás gyógyításakor, hanem általános gyógyító és bajelhárító isten lett, akinek éppúgy ott volt a helye az egyszerű emberek mindennapjaiban, mint a templomok hivatalos kultuszaiban, hogy a gonosz ellen segíteni tudjon. Így ábrázolása előfordul a deir el-medinehi házakban, de III. Amenhotep malkatai palotájának a falán is.

A Ptolemaiosz kori Szakkarában különálló Bész-kamrákat is találtak aSzerapeum épületkomplexumában, melyeknek falait másfél méter magas Bész és női párja, Bészet figurái díszítették. Feltételezik, hogy azon személyek zarándokszállásaiként szolgáltak, akik álmukban szexuális és termékenységi bajaikra kerestek nála orvoslást. Az a megállapítás, hogy ő „az öreg, aki ismét fiatal lesz“, rendkívül szoros kapcsolatot mutat közte és a teremtő napisten között, és újabb magyarázatot ad arra, hogy miért tekinthették termékenység istennek is.

Szoláris isten volt, de szoros szálak fűzték Hóruszhoz is. Kettőjük összeolvadt alakja, Hórbész lett. Más istenekkel is kapcsolatba került, így pantheisztikus formája például magában foglalta Amon, Min, Szopdu, Resef isteneket is. A Halottak Könyve 163. fejezetében pedig Minnel azonosítják – az udzsat szem pupillájában kellett lerajzolni Min istent „Bész fejjel, egy pár szárnnyal és sólyomháttal“, mely átmeneti forma a pantheisztikus istenség irányába.

Kultuszhelyéről csak Héliodorosz (Aithiopica VI.3.) tesz említést, egy deltabeli Bészk települést nevezve meg, mely egyelőre azonosíthatatlan. Vendégkultusza azonban több helyen is volt. Némelyik Bész-jósdájáról lett híres. Ilyen működött például I.Széti abydoszi templomában. Ünnepének említése nem maradt fenn.

A kopt időkben Bész a nagyerejű gonosz pogány szellemek egyike lett, akit démonűzésnek vetettek alá.