Bor
A vadszőlőből Palesztina területén nemesített szőlő nedűjét egyiptomi földön az államalapítás kora óta biztosan fogyasztották. Úgy tűnik, a bor ekkoriban még importárúként érkezett, ám hamarosan megkezdték a szőlő helyi termesztését is. Az 1. dinasztia korában már helyben állították elő a különböző borokat, és a sörhöz hasonlóan más növényekkel ezek aromáját is tovább alakították. A szőlőszetek (kamu) elsősorban a Delta területén voltak, és az ott előállított borokat az Újbirodalom korától a borosedényekre írt cimkékkel ellátva küldték rendeltetési helyükre. Ezen feljegyezték a szőlészet helyét, a vincellér nevét, a készítés idejét, a bor fajtáját és minőségét. Az egyiptomi szőlő kék színű volt, a helyi borok mind vörösek. Továbbra is importáltak azonban fehérbort, szintén az eredet megjelölésével.
Mivel a szőlőültetvények általában királyi vagy templomgazdasághoz tartoztak, a bor az előkelők itala volt. Nagy ünnepeken a marhahússal együtt azonban a köznép is megízlelhette. A helyzet a szaiszi korra változott meg, akkor a kocsmák is bőségesen mérték már ki.
A szőlőművelés és borászati mesterség megismerését Oziriszhoz kötötték, ezért őt tekintették a “bor urának az áradáskor”. A részegség ünnepe azonban Hathor istennő kultuszában kapott helyet, akit a “részegség úrnőjeként” is tiszteltek. A bor áldozatot viszont valamennyi isten szívesen fogadta, sőt a halottaknak is bemutatták. Minthogy a bor képes megnyitni a szájat, a Szájmegnyitási szertartáshoz szintén felhasználták.
A bor részegítő ereje az istenek világába juttathatta az embert, ami a regeneráció gondolatával kapcsolta össze. Igy lehetséges, hogy a szőlő maga is regenrációs szimbólummá vált, és az egyik mítoszvariáns szerint Hórusz kitépett szeméből szőlőtő sarjadt (pJumilhac). Magától értetődő ezután, hogy a szőlőfürt lehetett “Hórusz zöld szeme”, vagyis az udzsat szem.
Mivel a szőlőültetvények általában királyi vagy templomgazdasághoz tartoztak, a bor az előkelők itala volt. Nagy ünnepeken a marhahússal együtt azonban a köznép is megízlelhette. A helyzet a szaiszi korra változott meg, akkor a kocsmák is bőségesen mérték már ki.
A szőlőművelés és borászati mesterség megismerését Oziriszhoz kötötték, ezért őt tekintették a “bor urának az áradáskor”. A részegség ünnepe azonban Hathor istennő kultuszában kapott helyet, akit a “részegség úrnőjeként” is tiszteltek. A bor áldozatot viszont valamennyi isten szívesen fogadta, sőt a halottaknak is bemutatták. Minthogy a bor képes megnyitni a szájat, a Szájmegnyitási szertartáshoz szintén felhasználták.
A bor részegítő ereje az istenek világába juttathatta az embert, ami a regeneráció gondolatával kapcsolta össze. Igy lehetséges, hogy a szőlő maga is regenrációs szimbólummá vált, és az egyik mítoszvariáns szerint Hórusz kitépett szeméből szőlőtő sarjadt (pJumilhac). Magától értetődő ezután, hogy a szőlőfürt lehetett “Hórusz zöld szeme”, vagyis az udzsat szem.
© Győry Hedvig