Karakál

A karakál (Caracal caracal) az egyik legkisebb macskaféle állat Egyiptomban. Neve a török kara, (“fekete”) és a kulak, (“fül”) szó összetétele. A macskaformák (Felinae) alcsaládba sorolják, és neme egyetlen faja. Éjjelente madarakra és kisebb emlősökre, köztük rágcsálókra vadászik, ha kell, akár 3 méter magasra is felugrik. Szőre egyenletesen vöröses, hátsó lába a mellsőnél hosszabb, farka viszonylag rövid és hegyes, nagy pamacsban végződő fekete füle van. Ez utóbbi miatt szokták sivatagi hiúznak is nevezni, ami rendszertanilag helytelen, mert kb. egymillió évvel a hiúzok előtt fejlődött ki. Ráadásul a Nílus völgyében és félsivatagos, szavannás területeken él, vagyis a sivatagi jelző sem kifejezetten helytálló. Rendszertanilag a szervál (Leptailurus serval) és az afrikai aranymacska (Profelis aurata) áll hozzá a legközelebb. A hímek lényegesen nagyobb termetűek, mint a nőstények, és vadászterületük is jelentősen nagyobb.

A karakál könnyen szelídíthető állat, egyes helyeken vadászatra idomítják, de van, ahol kedvencként tartják. A házimacskáéhoz hasonló hangokat hallat. Óegyiptomi ábrázolásai gyakran keverhetők össze a macskáéval, néha csak a fülpamacs alapján különíthető el.

Az ókori egyiptomi mitológiában az ítéletet végrehajtó Mafdet istennőt ábrázolták néha karakál alakjában. Az állat harcias természetét mutatja, hogy egyes esetekben ő támadt rá a káoszt megtestesítő Apophisz kígyóra. Ugyanakkor veszélyt jelenthetett a halott számára is, aki varázsigékkel védekezett ellene. Múmiáit macskatemetőkben helyezték el.

 
 
© Győry Hedvig