Szinuhe története

A Középbirodalom elején játszódó történet főhőse Szinuhe, A szikomór fia. A versben megírt történet szerint előkelő ember volt, jrj-pat – „a nemesek élén álló”, aki I. Amenemhat fáraó idejében fontos tisztségeket töltött be. Közvetlen kapcsolatban állt főfeleségével és a trónörökös, I. Szenuszeret (görögösen Szeszosztrisz) főfeleségével is. Éppen egy győztes líbiai hadjáratról tért vissza a herceggel, amikor titkos hírnök érkezett, ő pedig véletlenül meghallotta a hercegi sátorból kiszűrődő utasításokat. Így tudta meg, hogy az uralkodó merénylet áldozata lett. Ekkor Szinuhe Szíriába menekült, ahol Amunenszi, a felső-szíriai fejedelem hozzáadta legidősebb lányát, és hadi tanácsadójává fogadta. Itt bőségben élt családjával együtt népe szeretetében és az erre járó egyiptomiak nagy örömére, akiknek, ahol tudott, segített. Életének egyik epizódját részletesen is leírja a történet: kiváló harcos módjára győzte le a hetvenkedő szírt, aki párbajra hívta ki, hogy vagyonát megszerezze. Az évek múlásával szíve leghőbb vágya a fáraó tudomására jutott: szeretett volna hazamenni, hogy Egyiptomban nyerjen örök nyughelyet. A fáraó megbocsátó levelet küldött neki, és ő boldogan tért haza. Nagy örömmel fogadták, és visszatérhetett az udvarba, igazi életébe, és a fáraótól kapott sírhely révén elnyerhette az örök életet.
A történetet számos papirusz és osztrakon megőrizte számunkra kisebb-nagyobb részletességgel. Dobrovits Aladár fordításában a Paraszt panaszai. Óegyiptomi novellák (Magyar Helikon, Budapest 1963, 21–37. oldal) kötetben jelent meg magyarul. (Itt olvasható, a lap utolsó harmadában.)
 
 
 
© Győry Hedvig