A fazekasok neve a kőművesekkel együtt a ked (qd) volt, mivel mindketten az agyagból „alkottak”. A megjelölést determinativummal és a „kicsi” jelzővel lehetett pontosítani. A fazekas teremtő tevékenységét jelzi azonban, hogy sanxj, vagyis „életet-adóként” is megnevezhették.

Művének minősége nagyrészt mesterségbeli tudásától függött. Ő készítette elő az agyagot, amivel dolgozott, majd megformázta, esetenként díszítette és kiégette.

A lábbal hajtott fazekaskorong jelenléte csak a 27. dinasztia korától kétségtelen, annak elterjedéséig a kézzel hajtott korongon (nHp) dolgoztak, melynek hét, egymással párhuzamosan használt típusát szokás elkülöníteni. Többnyire a korongot kellő lendületbe hozták, majd utána egy vagy két kézzel formázták meg az edényt. A 11. dinasztia korától használt egyik korong típusnál azonban segédet is alkalmaztak.

Az égetőkemencék (tA) között az ábrázolások alapján 3 alaptípus különíthető el. Általában a földbe mélyesztették, és felülről töltötték meg az égetésre váró edénnyel.