Geb a föld istene volt, „az egész föld ura” volt. Mint a „kígyók ura”, a túlvilágon, és az életben is védett a kígyóktól, akik gyermekei voltak, pontosabban za-ta / „Föld-fia” és Nehebkau apja volt. Voltak varázsigéi ellenük és a skorpiók ellen. Aninakhte papirusza szerint azonban meg tudta szabadítani az embereket, a lázat és neszit-betegséget okozó démonoktól is.

 

A halott egyes elképzelések szerint az ő száján lépett be az alvilágba, ill. Geb kapuja tárult fel előtte. Ozirisz apjaként részt vett a Szájmegnyitás szertartásában, és a túlvilági életben biztosíthatta a halott számára ellátását.

 

Emberi alakban, fején a szó írásának megfelelő, lúdféle, a geb olvasatú nagyliliket, vagy királyi koronát (többnyire leginkább az atef koronával kiegészített alsó-egyiptomit) viselve ábrázolták, vagy abban a helyzetben, amikor Su, a levegő és légüres tér istene elválasztotta Nuttól, létre hozva az istenek és emberek életterét. Jellemzően a termékenységet, vegetációt szimbolizáló zöld vagy fekete testtel látható. Egyedi egy ramesszida ábrázolása, amikor nyúlfejjel áll a napbárkán (VI. Ramszesz sírja, KV9). Ritkán ábrázolták állatalakban, és felvehette a krokodil, bika vagy kos alakját.

 

Nevezték az “istenek atyjának”, mivel egyik mítosz szerint ő nemzette Ré Napistent, akit aztán felesége, Nut égistennő szült meg. Innen származik repat/ “herceg” neve, melynek eredeti jelentése a “pat-nép szája“. Ezért aztán Ré neki adta át az istenek és emberek fölötti királyságot, majd tőle Su, végül Ozirisz és Hórusz kapta meg. Örökségükben valamennyiüket Geb erősítette meg, így lehet, hogy a fáraó “Geb trónjain” ült.

 

A héliopoliszi teremtésmítosz szerint Su és Tefnut gyermeke volt Nuttal együtt, és tőlük származott Ozirisz, Széth, Izisz és Nephthüsz. Nemzésükkel kiérdemelte az it-netjer / „istenek atyja” címet. Mint Ozirisz atyja, gondoskodott a halottakról, és siratásukra hozzájuk küldte Iziszt és Nephthüszt. Segítette őket, összetartotta testüket, sőt életképessé is tehette azt. De a temetés után elnyelte őket, és a gonosztevőket nem engedte ki többé magából. Minthogy nevét a nagylilikkel írták, előfordul, hogy ebben az alakban képzelték el. Innen ered, hogy Iziszt néha a “geb-liba tojása” névvel illették. Ilyenkor a teremtésmítosz azon változata éreztette hatását, amikor a “Nagy Gágogó” tojásából keletkezett az élet.

 

Hórusz és Széth küzdelmében Széthtel szemben foglalt állást. Döntőbírói minőségében is ezt képviselte, ahogy az újbirodalmi Hórusz és Széth küzdelmét megörökítő Chester Beatty papirusz megőrizte számunkra. Egy másik hagyomány szerint (Sabaka kő) kezdetben még Alsó-Egyiptomot Hórusznak, Felső-Egyiptomot Széthnek adta, csak később gondolta meg magát és állt Hórusz pártjára.

 

Egy késői kori naoszon fennmaradt mítosz szerint a királyságot szerette volna erőszakkal megszerezni, ezért elrabolta a királyi ureuszt, mely azonban őt is megégette, így kísérlete eredménytelen lett. Egy másik mitosz szerint Renenutet aratás istennő férje volt, akivel közös gyermeke Nehebkau kígyóisten lett.

 

Ősiségét jelzi, hogy már a 3. dinasztia korában megörökítették istenszakállas, emberi alakját egy héliopoliszi domborművön. Óbirodalmi szerepének fontosságát jól mutatják a Piramisszövegek, melyeket eredetileg a fáraók számára állítottak össze. A 308. mondás szerint a halott király nem lép be Gebbe, és nem alszik házában – vagyis az isten jelenléte veszélyt jelentett számára, el akarta kerülni. Ugyanakkor a föld minden termését neki köszönhették, hiszen az ő bordájából vagy hátából csíráztak ki a különböző növények. Az ásványok és a víz az ő ajándékai voltak, és ezzel a termékenység, és bőség forrása is lett.

 

Plutarkhosz alapján Kronosszal azonosították.

Kultuszhelye Thébában “Geb háza“, Edfuban “Geb dombja“, Héliopoliszban pedig egy bA-tA nevű szabad tér volt, ahol ünnepének jellegzetes eleme a kapavágás volt. Tudunk tiszteletéről Memphiszben, Szerabit el-Kadimban, Kom Omboban és a hibiszi Amon-templomban is.