Pályázati feltételek:

A beküldött műveket és a megadott adatokat a MEBT saját adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a lent szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá a pályázó nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához.

Pályázni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. (A csapat vagy alkotóközösség is egy pályázónak számít.) Amennyiben a beadott művek mégis más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait megsértik, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik, és köteles a kiírót mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni.

Mindenki csak a saját maga által készített művekkel pályázhat. A pályázatban nem fogadunk el a közerkölcs megsértésére alkalmas, megbotránkoztató, vagy faji, etnikai, vallási, világnézeti szempontból gyűlöletkeltésre alkalmas műveket.

A Pályázó a művek elküldésével automatikusan és ingyenesen engedélyezi, hogy
– pályázatát a MEBT honlapján és egyéb online felületein, publikációkban, kiadványokban közzétegye (akár banner, logó vagy más formában felhasználva is),
– a műveket és a rájuk vonatkozó, a pályázathoz kapcsolódó adatokat, a pályázat lezárta után a MEBT megőrizze,
– a művek megtekintését időbeli korlát nélkül a MEBT online felületein ingyenesen biztosíthassa,
– a pályaművek a MEBT rendezvényein a nyilvánosság számára megtekinthetők legyenek.

A művekre a MEBT nem szerez kizárólagos felhasználási jogot.