Az első szövőszékek egyszerű, vízszintes szerkezetek voltak. Legkorábban egy Badari kultúrából (Kr.e. 3600k.) származó tál festett motívumában ismerhető fel az ábrázolása. A szövéshez szükséges keretet a földön alakították ki, és a szövőnő mellette ült. Négy sarkán karót vertek a földbe, és ezeket kötötték a rövidebb oldalon össze a szövőhengerek elődjével, az átalfákkal. A láncfonalak közé pálcát (nyüstöt) dugtak, elválasztva vele a párosakat és páratlanokat. A tálon a szövőszék közepén a 3 keresztirányú vonal arra enged következtetni, hogy talán egy bordát és két nyüstöt használtak. Az ennek emelésével keletkező szádnyíláson kézzel húzták át a fonalat. A szövőszék mellé készített szálak alapján a vetélőfonalakat a munka megkezdése előtt már méretre vágták. A szőttes szélessége legfeljebb karnyújtásnyi lehetett. A szerkezet nevét onnan kapta, hogy felvetéskor oda-vissza kellett gyalogolni mellette, hogy a láncszálat a helyére lehessen húzni.

 

 

 

© Győry Hedvig