Az egyiptomi mitológiában két különböző isten is viselte a Hapi nevet.

Egyik Hapi nevű isten magát a Nilust személyesítette meg. Gyakran hozták kapcsolatba Nunnal, az ősvízzel, és így az “istenek atyjának” tekintették. Máskor azonban őt is Ré teremtményéi közé sorolták. Rendszerint kövér emberi alakban ábrázolták, amint az isteneknek és királyoknak étel- és italáldozatot hoz. Fején a három osztatú parókára helyezett mocsár jellel jelenítették meg. Istenszakállat, széles gallért és szalagokból álló ágyékkötőt viselt csupán. Igy jól látszik, hogy férfi léte ellenére nagy, lógó mellekkel képzelték el. Ez a Nílus vizének megtermékenyítő képességét fejezte ki, éppúgy, mint gyakori kék színe. Ünnepe közvetlenül a Nílus áradása előtt volt. Énekeket zengtek tiszteletére, áldozatokat dobtak neki a folyó vizébe, és lakomákat meg mulatságokat rendeztek. Héliodorosz szerint Egyiptom fő ünnepe volt ez a “Niloa”. Bár saját papsága nem volt, az ünnepi szertartásokat a papság vezette. Ha azonban Hapi nem akarta meghozni az áradást, akkor a szárazság és éhínség időszaka következett, amit Plutarchos szerint az egyik király jóslat hatására leánya feláldozásával próbált megszűntetni. Neve eredetileg talán a Hjp “kacsa” szót jelentette, amit az is megerősíteni látszik, hogy bár ritkán, de található az emberi testén kacsafejes ábrázolása is. A 18. dinasztia korától megkettőzve tisztelték, mint az északi és déli országrész isteneit. A Késői Kori emlékek szerint egyikük Héliopoliszban lakott, másikuk az Asszuán közelében levő Bigge szigetén, ahonnan a felső-egyiptomi Nílus folyót a korabeli mítosz eredeztette. Az alsó-egyiptomit Héliopolisz déli elővárosából származtatták, mely a hellénisztikus kortól Babülon néven vált ismertté. Az istent ekkoriban már Ozirisszal azonosították, ami azt eredményezte, hogy a Nílusba fulladt emberekről úgy vélték, hogy istenné váltak.A másik Hapi egy, az Újbirodalom idejétől pávián fejjel ábrázolt Hórusz-gyermek, aki a hagyomány szerint a mumifikálás során kanópuszedénybe helyezett tüdő védelmezője volt.