Absztraktok

Bebel-Nowak, Agata, Use of Pulses in Ancient Egypt. Examples from the Pharaonic Period / Hüvelyesek használata az ókori Egyiptomban. Példák a fáraói időszakból
A hüvelyesek szerepe az ókori Egyiptom táplálkozásában, gazdaságában és kultúrájában a fáraói időszakban továbbra is vita tárgyát képezi, különösen, ha összehasonlítjuk a szomszédos régiókban, például Mezopotámiában való jelentőségüket. Míg Strabo Geographica (XVII, I, 36) azt sugallja, hogy a hüvelyesek a gabonafélék mellett az egyiptomi étrend alapvető elemei voltak, a régészeti és szöveges bizonyítékok árnyaltabb képet mutatnak. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy feltárja a hüvelyesek használatát az ókori Egyiptomban lexikográfiai, ikonográfiai és botanikai források, köztük olyan kulcsfontosságú ásatási helyekről származó anyagok, mint Maadi, Giza, Szakkara és Tell el-Retaba, valamint a Tell el-Samara és Tell el-Murra újabb leleteinek vizsgálatával.
Annak ellenére, hogy a hüvelyesek a neolitikumban megjelentek, az olyan hüvelyesek, mint a csicseriborsó, a lencse és a bab, úgy tűnik, ritkák voltak az egyiptomi régészeti feljegyzésekben egészen a görög-római időszakig, amikor is szélesebb körű népszerűségre tettek szert. Az egyiptomi szövegekben, köztük az orvosi papiruszokban és a gazdasági dokumentumokban található néhány utalás a hüvelyesekre, kiemeli szerepüket az orvostudományban és a munkások bérének részeként. Ennek ellenére nem azt sugallják, hogy a hüvelyesek az étrend alapelemei voltak. Az ókori Egyiptomban nincs ikonográfiai bizonyíték a hüvelyesekre – soha nem szerepeltek a művészeti feljegyzésekben. Egyes sírokban talált felajánlások (pl. Tutanhamon sírja) arra utalnak, hogy a hüvelyeseket importálhatták, és luxusnak tekinthetők.
Az előadás összehasonlítja a hüvelyesek Egyiptomban történő használatát, betekintést nyújtva a kulturális, környezeti és gazdasági tényezőkbe, amelyek meghatározták a hüvelyesek valódi szerepét Egyiptomban. A hüvelyesek egyiptomi régészeti, archeobotanikai és szöveges forrásokban való elterjedésének és jelentőségének elemzésével ez a tanulmány azt a célt szolgálja, hogy tisztázza, milyen okok húzódnak meg a fáraói Egyiptomban való viszonylag ritka jelenlétük, valamint a későbbi, a görög-római korszakban alapvető élelmiszerként való elfogadásuk mögött.

Blázovics Anna , A fito/humánhormon abszcizinsav karrierje 
Az abszcizinsav a törzsfejlődés minden szintjén jelenlévő, az élőlények környezethez való                     alkalmazkodását elősegítő univerzális vegyület. Ez, az oxigénben gazdag diterpén molekula a mevalonsavból, mint kiindulási vegyületből szintetizálódó xantofilok lebomlásának terméke. A számos abszcizinsav izomer közül a természetben előforduló jobbra forgató, cisz-transzvegyületek aktívak. Az (S)-5-(1-hidroxi-2,6,6-trimetil-4-oxo-2-ciklohexen-1-il)-3-metil-(2 cisz,4 transz)-pentadiénsav rendelkezik a legerősebb biológiai aktivitással.
Az abszcizinsav, mint másodlagos anyagcseretermék a mind a növények, mind az állatok számos fiziológiás folyamatát befolyásoló fitohormon/hormon. Bizonyítottan human endogen hormon.
Molekuláris-genetikai, biokémiai és farmakológiai tanulmányokat végezve megállapították, hogy mind az állatokban, mind az emberekben az abszcizinsav a növényekben megismert jelátviteli útvonalhoz nagyon hasonló módon szabályoz számos élettani funkciót. Az ABA bioszintézisét és a jelátviteli útvonalakat cirkadián ritmus szabályozza.
Az abszcizinsav szabályozza a sejtek növekedését, fejlődését és a különböző ingerekre adott immunválaszokat. Ismertté vált az is, hogy az  abszcizinsav növekedés szabályozóként az állati szervezet számára nem toxikus, ugyanakkor gátolja a rákos sejtek szaporodását. Kedvezően befolyásolja a szénhidrát-anyagcserét, valamint gyulladásgátló tulajdonsággal is rendelkezik.
Az exogén abszcizinsav átjutva a vér-agygáton, gátolja a neurongyulladást, segíti a neurogenezist, fokozza a szinaptikus plaszticitást, ezáltal segíti a tanulási folyamatot, javítja a memóriát, szerepe van a depresszióés a szorongás jelentős javulásában és a neurodegenerative betegségek kezelésében, az emberi  életminőség javításában.
A felmelegedés az abszcizinsav szintézis fokozódásával jelentősen befolyásolhatja az élőlények  homeosztázisát. A táplálkozási láncon keresztül is fokozódhat az ABA szintje, mely számos élettani hatást válthat ki  emberben is.
Az abszcizinsav szerepe a jelátvitelben felkeltette a kutatók érdeklődését, és a kiterjedt kutatások egyre több kórkép esetében mutatnak kedvező hatásokat.

Blair, Kefie, Unearthing the Neglect:The Overlooked Potential of Phytolith Analysis in Ancient Egyptian Archaeology / Az elhanyagolás feltárása: A fitolitelemzés figyelmen kívül hagyott lehetőségei az ókori egyiptomi régészetben
Bár az ókori egyiptomi régészet szöveges és tárgyi bizonyítékokra támaszkodik, a botanikai maraványok mégis alulreprezentáltak. Az előadás felhívja a figyelmet az archeobotanika fontosságára az ókori egyiptomi társadalom megértésében, melyet jelenlegi elhanyagoltsága (különösen a mikrobiotanikai maradványok, például a fitolit és a pollenanalízis tekintetében) hátráltat. Az archeobotanikai kutatások jelenlegi állását vizsgálva ez a tanulmány jelentős hiányosságokat tár fel az ókori egyiptomi mezőgazdaságról, a környezeti feltételekről és a kulturális cseréről szóló ismereteinkben. Pedig a fitolit elemzés kritikai értékelése megmutatja, hogy képes megvilágítani ezeket a területeket. Az előadás azzal érvel, hogy a fitolit-elemzés integrálása a régészeti kutatásokba új betekintést nyújthat az ókori egyiptomi civilizációba. Ennek az elhanyagolt területnek a következményeit tárgyalják, hangsúlyozva az interdiszciplináris együttműködés és további kutatások szükségességét.

Comegna, Chiara, Purposes of plants. Archaeobotanical studies on the use of plants in the Pompeian green spaces / A növények céljai. Archaeobotanikai tanulmányok a növények felhasználásáról a pompei zöldterületeken
A zöldfelületek megvalósításához szükséges növények kiválasztása ma is alapvető tényező a köz-, magán- és termelőterületek kialakításában. Ez a kiválasztás bizonyos esetekben funkcionális okokból, máskor pedig a korabeli trendektől függ. Az új növények betelepítése vagy a reliktum fajok visszatelepítése és a kiválasztott fajok speciális célú intenzív hasznosítása érdekében történő termesztése mindig is modellezte a növényi tájat. Ezen tényezők vizsgálata és elemzése lehetővé teszi az ember és a növényi erőforrások kapcsolatának, valamint az időbeli földhasználatnak a megismerését.
Pompei esete egyedülálló lehetőséget kínál az ókori város több zöldfelületének vizsgálatára, a múltban és a folyamatban lévő ásatások során napvilágra került leletek elemzésével. Az ezeken a zöldterületeken feltárt ökofaktumok (makro- és mikrorégészeti maradványok, talajon hagyott nyomok stb.) az ikonográfiai, szöveges és néprajzi forrásokkal összevetve lehetővé tették annak tisztázását, hogy ezeknek a zöldterületeknek más-más felhasználási területei voltak. Ezen kívül a római korszakra vonatkozóan az ókori szerzők agronómiai szövegeiben nagy mennyiségű információ azonosítható a preferenciákról és a növénytermesztésről. A különböző pompei zöldfelületek elemzésével diakrónikusan nyomon követhetővé vált a korabeli igényeket és trendeket egyaránt követő díszítő és/vagy funkcionális választás. A mezőgazdasági technikák kezelésében és a növénygondozásban is nagy jártasságokat sikerült felismerni, és különösen a város utolsó életszakaszában kimutatni az igényt a díszkert elgondolásának a haszonelvűvel való összekapcsolására. Ezért egyértelmű, hogy a rómaiak a növényi elemek jelenlétét több szempontból is hasznosították. Azért is gondoskodtak róluk, hogy esztétikát élményt kapjanak, jó érzéssel töltse el őket és hasznosítható termékeket kapjanak.

Cooper, Julien, Ancient nomadism in the Nile Basin: Seasonality & transhumance since the Neolithic / Ősi nomadizmus a Nílus medencéjében: Szezonalitás és vándorlás a neolitikum óta
Északkelet-Afrika számos nomád csoportnak adott otthont az ókori múltban, akárcsak ma. A Földközi-tenger partjaitól a Vörös-tenger dombjaiig és a nyugat-núbiai sivatagokig a Nílus térsége nemcsak az olyan híres városi birodalmakat támogatta, mint Egyiptom és Kush, hanem számtalan nomád csoportot, amelyek különböző juh-, kecske-, szarvasmarha- és tevecsordákat tartottak. Az ókori nomád csoportok számos forradalmon mentek keresztül, nevezetesen az éghajlatváltozástól az új háziasított állatok sivatagba való betelepítéséig. A szezonális mozgások számos lehetőséget hoztak a különböző növényi ökológiák, erőforrások és foglalkoztatási lehetőségek kiaknázására, valamint a nílusi rezsimek új hatalmi dinamikáját. Ezt a nomád mobilitást azonban elsősorban az állomány eltartása és gondozása jellemezte. Ez a létezési mód, bár évezredeken át tartott, állandó kihívásokkal néz szembe a lokálisan szórványos és ingadozó esőzések és a hosszú távú éghajlati változások formájában, amelyek menthetetlenül megváltoztatták a sivatagok demográfiai jellemzőit. Az előadás az ősi Nílus régióban zajló nomád pásztorkodást írja le ezen a nomád vándorláson keresztül, hangsúlyozva, hogy a nomád pásztorok hogyan boldogultak évezredeken át a marginális környezetben Egyiptomtól Szudánig.

Doncker, Alexis Den, On the use of scented resin-made varnishes in Theban tomb painting / Az illatos gyantából készült lakkok használatáról a thébai sírfestészetben
Az előadás a thébai sírfestészetben használt illatosított gyantából készült lakkokkal kapcsolatos tanulmány előzetes eredményeit mutatja be. Az általánosan elfogadott színalapú alkalmazáson kívül a tanulmány más lehetséges funkcionalitásokat is megvizsgál, figyelembe véve azok eloszlását a kiválasztott ikonográfiai egységeken és multiszenzoros tulajdonságaikat. Művészettörténeti szempontból a lakkokat vizuális fokozóként használták a valóságban csillogó tárgyak és testek fényes felületének visszaadására, ezáltal érzékelési szinten közelebb hozva a motívumot és annak referensét. Figyelembe véve ezeknek a lakkoknak az illatosságát – a gyanták típusát és egyéb kontextusban való felhasználását –, emellett elképzelhető a szaglásos alkalmazás lehetősége is. Ezekben az esetekben a tömjénnel, mirhával és rokon anyagokkal tematikusan összekapcsolt ikonográfiai egységekre lakkot vittek fel, ami arra a feltevésre vezet, hogy a festők ezeket az ábrázolásokat az illatokhoz kapcsolódó tulajdonságokkal igyekeztek átadni, valahogy az észlelés egy további szintjén. Az előadás kiemeli ennek a kutatásnak a módszertani vonatkozásait, beleértve a Hugues Tavier (Liège-i Egyetem) által végzett kísérleti tesztek eredményeit.

ElKady, Marwa, Plants as Protectors: An In-depth Exploration of Ancient Egyptian Cultural Traditions for Protection / A növények, mint védelmezők: Az ókori egyiptomi kulturális hagyományok alapos feltárása védelem szempontjából céljából
Ez a kutatás mint az ókori egyiptomi társadalom védelmezőjét tárgyalja a növények történelmi és kulturális jelentőségét. A tápértékükön túl bizonyos növényeket szimbolikus és spirituális erő is áthatott, fizikai és lelki gátként egyaránt szolgálva a rosszindulatú erőkkel szemben. Úgy gondolták, hogy ezek a növények olyan eredendő védő tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek képesek elűzni a gonosz szellemeket és a negatív energiákat, tükrözve az egyiptomiak holisztikus megközelítését az egészséghez és a spiritualitáshoz.
A fokhagymát például nagyra becsülték, mert állítólag képes elűzni a gonosz szellemeket és megvéd a betegségektől. Általában kulináris és gyógyászati ​​​​kontextusban használták. Hasonlóképpen a hagymát is védő tulajdonságokkal ruházták fel, és gyakran helyezték sírokba, hogy megvédjék az elhunytat a túlvilágon. A lótuszvirág, az újjászületés és a tisztaság szimbóluma, egy másik olyan növény volt, amely az egyiptomi vallási és kulturális háztartási gyakorlatokba ágyazódott be. A virág azon képességét, hogy éjszaka bezárul, majd reggel újra kinyílik, az élet, a halál és az újjászületés körforgásának metaforájának tekintették. A pálmafák és ágaik az ókori egyiptomi kultúrában is jelentősek voltak, és úgy vélték, hogy védelmet nyújtanak.
A tanulmány az ókori egyiptomi kultúrában védelmezőnek tekintett növények azonosítására, szimbolikus és spirituális jelentőségének elemzésére összpontosít. Megvizsgálja ezeknek a növényeknek a mindennapi életbe való beilleszkedését kulináris, gyógyászati ​​alkalmazások és amulettek elkészítése révén. Továbbá a kutatás arra törekszik, hogy megértse az ember, a természet és a természetfeletti összefüggéseit az ókori egyiptomi hitrendszereken belül, és azt, hogy ez a holisztikus világkép hogyan befolyásolta a növények hasznosítását. Végső soron ezeknek a gyakorlatoknak és hiedelmeknek a tartós hatását követi nyomon a kulturális örökség részeként, feltárva, hogyan maradhatnak fenn ezen ősi hagyományok maradványai a kortárs egyiptomi kulturális örökségben és az ősöktől származó hitrendszerekben.

Fráter Erzsébet, Papiruszsors, a papirusz tündöklése és bukása / Papyrus fate, the rise and fall of papyrus
Az ókori Egyiptom 5000 éves történelmében az írás rendkívül fontos szerepet töltött be, ennek legfőbb alapanyaga, a papirusztekercs, az egyiptomiak egyik legmeghatározóbb találmánya.
A papiruszsás vagy papiruszpalka (Cyperus papyrus) Kelet-Afrika és Közel-Kelettrópusi vizeinek partvidékén, így a Nílus mentén is őshonos, valamikor tömegesen előforduló, robusztus évelő növény. Rendkívül sokoldalúan hasznosították, gyöktörzsét ették és gyógynövényként használták, szárából hajót építettek, kéregrostjaiból vitorlát, kötelet, szandált és kosarat fontak. Legfontosabb alkalmazása azonban évezredeken keresztül a tekercskészítés volt, mely alapanyaga a növény vaskos, de rugalmas, háromélű, szivacsos bélű szára.
A papirusz Egyiptom fontos és drága kiviteli cikke volt, hajókon szállították Rómába a nyersanyagot vagy a készárut. Valószínűleg a kiterjedt papiruszkereskedelmi tevékenység révén került a papiruszsás Szicíliába, a Szirakuza melletti Ciane-folyó torkolatvidékére, mely ma a növény legészakabbi, természetközeli előfordulási helye.
A növény évezredekig meghatározta a Nílus völgyében fejlődő civilizáció mindennapjait, motívuma gyakran megjelenik a vallási hitvilágban és az egyiptomi művészeti ábrázolásokon.
Mára azonban a papiruszsás teljesen eltűnt Egyiptomból. Az iszapban sekélyen gyökerező gyöktörzse miatt ugyanis nagyon érzékeny a változó ökológiai viszonyokra, a vízszint csökkenésére. Mára az lecsapolások, élőhelyének az eltűnése, valamint az emberi felhasználás miatt a papiruszsás természetes állományai szinte teljesen kipusztultak a Nílus völgyéből. Mivel a papír megjelenése után a római korban még fenntartott papiruszültetvények művelését is felhagyták, mára sem vadon élő, sem termesztett papirusz nem maradt Egyiptomban.
Mi volt „virágzásának” a titka és mi történt vele az elmúlt évszázadokban? Előadásomban ezekre a kérdésekre szeretnék rávilágítani, a kultúrtörténet és a természeti, környezeti feltételek változásával együtt járó tájhasználat átalakulás tükrében.

Győry Hedvig, Egyiptom növényvilága – 5000 év / Plant world in Egypt – 5000 years
Ha egy ókori személy ma Egyiptomba menne, ugyancsak elcsodálkozna a piacon vagy természetben látott növényeken. Történelmi távlatokban tekintve, Egyiptom növényvilága ugyanis jelentős változásokon ment keresztül. Ennek kutatását hagyományosan 3 különböző forrás felhasználásával végezhetjük: a fennmaradt szövegek elemzésével, a képi ábrázolások áttekintésével és a régészeti emlékanyagban megőrzött maradványok feltárásával. Az előbbinél komoly gondot jelent, hogy egyrészt sok mindent nem jegyeztek fel, lényegében a gazdasági és kulturális-vallási jelentőséggel bíró növények mellett – beleértve az orvosi szövegeket is, véletlenszerűen maradt meg néhány növénynév, másrészt számos olyan szó ismert ebben a körben, aminek jelentését egyedisége miatt nem ismerjük. Az ábrázolásoknál a korabeli vizuális szabályok erősen megkötötték a művészek kezét, így sok téma nem szerepelt a repertoárban, ill. nem minden esetben egyértelmű a képeken ábráolt növény azonosítása. A leletanyagok esetében pedig a növény törékeny volta, az ásatók érdeklődésének hiánya, a botanikai ismertek hézagos volta, és a raktározási nehézségek egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy az ennek alapján kapott kép számos hiányosságot mutasson fel. Mindezek ellenére, jól látszik, hogy Egyiptom termesztett és vadon élő növényeinek összetétele jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évezredekben, aminek oka soktényezős. Két elem azonban kiemelkedik: az emberi tevékenység, és az éghajlat fokozatos átalakulásának a következményei.

Győry Hedvig, The coriander (sAw), an ancient Egyptian medicinal herb / A koriander, egy óegyiptomi gyógynövény
A Coriandrum sativum L. egy egynyári lágyszárú növény, amelyet Linné az ernyősfélék (Umbelliferae) családjába sorolt; ez azóta az Apiaceae (petrezselyem) családra változott. A növény friss hajtásainak az aldehidtartalom okozta kellemetlen szaga van, amely a növény beérése során gyakorlatilag eltűnik, és a magján már egyáltalán nem érezhető. Ókori egyiptomi megfelelője a SAw, és ez etimológiai és orvosi szempontból egyaránt levezethető. Az ókori egyiptomiak a magját a mtw kezelésére használták, mindkét értelmében: a vérkeringés és az izomrendszer gyógyszereként. A növény eredete még tisztázatlan, és kérdéses, hogy az ókori egyiptomiak mikor kezdték el használni. A 18. dinasztiára azonban fontos gyógynövénnyé vált, melynek használata az Újbirodalom után egyre inkább visszaszorulni látszik, hogy aztán a görög-római gyógyászatban és gasztronómiában különböző felhasználási módokkal ismét népszerűvé váljék. Ez utóbbi használat is legalább az Újbirodalomig visszavezethető, amikor is a SAw több forrásban is megjelenik.

Hanaa Ali Hassan Abdou (Hanaa Kandal), Plants and environmental change at Wadi Allaqi, Egypt / Növények és környezeti változás Wadi Allaqiban, Egyiptomban
Az Egyiptom délkeleti sivatagában, Wadi Allaqiban élő vándorlegeltető pásztorok hosszú és gazdag múltra tekintenek vissza természeti erőforrásaik felhasználásában. Wadi Allaqi növényzete jelentős társadalmi-gazdasági jelentőséggel bír a sivatagban élő emberek számára, mint élelem, takarmány, ruházat, menedék, védelem és egészség forrása. A helyi rendszerrel kapcsolatos sokéves ismeretek és az erőforrások, különösen a legelők fenntartható hasznosítása segítette őket a túlélésben.
Az 1960-as években az Asszuáni védőgát megépítése és a mögötte kialakult Nasszer-tó óriási változásokat idézett elő a Wadi Allaqi környezeti, gazdasági, társadalmi és politikai viszonyaiban. A növényzet változatossága és eloszlása ​​egyaránt gyökeresen megváltozott. A más fajok mellett a Tamarix nilotica sűrű erdői is megjelentek, amelyeket korábban nem jegyeztek fel Wadi Allaqiban. A Nasser-tóban a vízi növények, például a Najas spp. kiemelkedő fajokká váltak. Tehát a Wadi Allaqi lakosok természeti erőforrásai jelentősen megváltoztak, ami befolyásolja a hagyományos beduin gazdaság fő összetevői közötti kapcsolatokat. A Nasser-tó édesvize és a körülötte növekvő növények vonzották a keleti sivatagban a nomádokat, akik félig állandó lakóhelyen telepedtek le a tóparton. Ez megváltoztatta ősrégi életmódjukat, és fontos változásokhoz vezetett megélhetési stratégiájukban.

Hegazi, Hossam, Survival Herbs: How the Poor in Ancient Egypt Used Medicinal and Food Plants to Face Crises and Famine / Túlélési gyógynövények: Hogyan használták az ókori Egyiptom szegényei gyógy- és élelmiszernövényeket a válságok és az éhínség leküzdésére
Az előadás a szegénység, az éghajlatváltozás és a mezőgazdasági ingadozások közötti kapcsolatot vizsgálja az ókori Egyiptomban, ezeknek a szegényekre gyakorolt ​​hatására összpontosítva. Kiemeli, hogy a szegények hogyan használták fel a növényeket a túlélésre, akár élelmiszerként, akár gyógyászati ​​célokra, különösen éhínség vagy válság idején. A tanulmány azt is tárgyalja, hogy a földtulajdonból eredő társadalmi egyenlőtlenségek hogyan érintették a szegényeket, és hogyan rontották szenvedéseiket az éghajlati kihívások.
Az ókori Egyiptom számos környezeti és éghajlati kihívással szembesült, a mezőgazdaság és a Nílus központi szerepet játszott a gazdaságban. A Nílus árvizei vizet biztosítottak a termésnek, de az árvízszint ingadozása terméshiányhoz és áremelkedésekhez vezetett, ami elmélyítette a szegények küzdelmét. A szegények a növényekre, mint alapvető élelmiszerekre és orvosi erőforrásokra támaszkodtak. A vadon növő és termesztett növényeket, például a kumint, a görögszénát és a papiruszt élelmiszerként és gyógyszerként használták fel. A kumin kezelte az emésztési zavarokat, a görögszéna javította az egészséget, a papiruszból pedig szerszámokat készítettek, ami gazdasági alternatívát jelentett a válságok idején. A szegények gyógynövényeket is használtak, mint például a fahéjat és a kakukkfüvet antibakteriális szerként, valamint a fájdalomcsillapításra a kolocintust. Ezek a növények csökkentették a drága kezelésektől való függőséget, javítva az egészséget a nehéz időkben.
A földtulajdon egyértelmű gazdasági megosztottságot teremtett, mivel a földtulajdonosok és az állattartók jobban meg tudtak birkózni az éghajlatváltozással. “Dua-Kheti tanításai” a szegények küzdelmeit tükrözte, megjegyezve, hogy a mezőgazdasági válságok elmélyítették a társadalmi egyenlőtlenségeket és növelték nehézségeiket. Így az éghajlati és mezőgazdasági kihívások nemcsak a gazdaságot érintették, hanem a társadalmi szakadékot is növelték, miközben a szegények növényhasználata kulcsfontosságú túlélési stratégiává vált a válságok idején.

Henn Tamás, Jurassic Park a Mecsekben – egy jura időszaki trópusi édenkert / Jurassic Park in Mecsek – a tropical paradise from the Jurassic period
Földtörténeti léptékben gondolkodva a napjainkban is zajló klímaváltozás szinte elhanyagolhatónak tűnik. Európa és a Kárpát-medence területén az évmilliók alatt a meleg trópusi esőerdőktől a zord jeges tundrákig csaknem minden éghajlattípus megjelent hosszabb-rövidebb ideig, természetesen szoros összefüggésben a lemeztektonikával és egyéb tényezőkkel. Ezekről a sok esetben igen eltérő éghajlati típusokról elsősorban az előkerülő fosszilis élőlények és a kőzetrétegek fizikai-kémiai jellemzői tanúskodnak. Bár a 20-21. század egyre gyorsuló klímaváltozásának egyik oka a fosszilis energiahordozók elégetésében keresendő, a feketekőszén-bányászat nélkül mit sem tudnánk például a Mecsek térségének gazdag jura időszaki élővilágáról.
A bányászat során előkerült fosszíliák ugyanis páratlanul gazdag növényvilágról tanúskodnak, de ezekből a rétegekből származik hazánk első dinoszaurusz-lelete, a Komlosaurus is. Az eddig leírt több mint 50 fosszilis növényfaj alapján kifejezetten jól rekonstruálható a mintegy 200 millió évvel ezelőtti őskörnyezet, az éghajlat főbb jellemzőit és a lokális eltéréseket is beleértve. Mindezek alapján a mecseki alsó jurában olyan meleg és párás éghajlat uralkodhatott, amely a mai trópusi esőerdőkhöz hasonló növényzetnek biztosított optimális feltételeket, benne pedig bizonyára a dinoszauruszok és más állatok diverz csoportjai is otthonra leltek.

Hevesi Krisztina, Why Black Cumin? Understanding a Coptic Magical Formulary and its Recurring Offering (P.Strasb. inv. K 549)  /Miért fekete kömény? A kopt mágikus formula és ismétlődő felajánlásának megértése (P.Strasb. inv. K 549)
A P.Strasb. A K 549 egy hosszú, papiruszon fennmaradt kopt mágikus formula. A disszertációm keretében szerkesztett, és az abból készült könyvben hamarosan megjelenő, kiadatlan kézirat számos, különféle célokra szolgáló, önálló ráolvasást tartalmaz, mint például „összejövetel” és „elválás”, vagy a papirusz alján egy rajz. A szöveg nemcsak sok szempontból érdekes, de visszatérő elemei is részletesebb tanulmányozást érdemelnek. Az egyik ilyen jelenség a feketekömény felajánlásként való többszöri használata, ami egyedülálló, mivel más ismert kopt mágikus szövegek egyike sem utal ennek az anyagnak az alkalmazására.
A feketeköményt azonban az ókori egyiptomi források gyakran tanúsítják, mivel jól ismert volt terápiás hatásairól. A jótékony növény a fáraókor óta őshonos Egyiptomban, és még mindig termesztik az országban. Éppen ezért értheteten más kopt mágikus szövegekből való hiánya és a papiruszban való hirtelen és ismétlődő megjelenését.
Előadásomban P.Strasb rövid bemutatkozása után. inv. K 549, fő célom az, hogy megértsem a feketekömény e forrásban való felhasználásának okait, és megkeressem azokat a hagyományokat, amelyekben még megmaradt. Módszertanom egyszerre szinkron és diakrón, hiszen ezt a növényi elemet a hagyományos gyógyászatban Egyiptomon kívül is alkalmazták, például Görögországban, valamint a Közel- és Közel-Keleten.

Höhn Mária, Erdei fafajaink viszontagságos története a pleisztocéni klímafluktuációk idején. Kik a túlélők! / The turbulent history of our forest tree species during the Pleistocene climate fluctuations . Who are the survivors!

Kerényi-Nagy Viktor, A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Agrobotanikai Gyűjteményének ékessége – A Simonkai Lajos herbárium tudományos és múzeológiai jelentősége
Egy öreg és poros herbárium tanít és mesél korokról, emberekről, sorsokról, életutakról és persze a növényekről is… Időkapszulák és emlékek őrzői ezek a herbáriumok, amelyekbe a készítőik saját lelkük egy darabját zárják – nyitva mindenkinek ugyan, de azt csak látó szemmel, érző szívvel és értő elmével oldhatjuk fel. Így lesz a scientia amabilis, a szeretett tudomány művelőinek sora folytonos, így adják át a fáklyát a téridőn átívelve mesterek tanítványaiknak. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Agrobotanikai Gyűjteménye tizenegy történeti gyűjteménnyel bír, ezek közül a legértékesebb Simonkai Lajos „Magyarország erdeinek és legelőinek növényzete című gyűjteménye.
A 48 kötetes, barna műbőrkötéses, aranyozott betűs kódexszerű herbáriumok mintegy 2000 db fajt, a teljes Kárpát-medence flórájának mintegy felét tartalmazzák. A préselt növények körbevezetnek minket a Történelmi Magyarországon, némely esetben a Monarchiához tartozó országokon is: megtalálhatjuk itt a tengerpartok és homokpuszták jellegzetes lágyszárúit, középhegységeink erdőalkotó fa- és cserjefajait, majd a Kárpátokba térünk az alhavasi törpevegetáció megismerésére. A herbáriumi példányok egy-két kivételtől eltekintve mind Simonkai 1867–1902 közötti gyűjtései: tehát már 16 évesen, Eperjesen megkezdte a tudatos, tudományos és jó minőségű herbarizálást. A gyűjtemény jelentős mennyiségű, a Simonkai által leírt (néhány esetben leíratlan) növényalak valamilyen fokú típuspéldányát és orgoninális anyagát tartalmazza. E gyűjtemény botanikai jelentőségén túlmutat: bepillantást enged a kiegyezést (1867) követő „boldog békeidők” gazdasági, szociális, társadalmi és tudományos fellendülésébe. Megmutatja, hogy egy középiskolai tanár a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, de jórészt saját anyagi forrásból be tudta járni a teljes történelmi Magyarországot. A gyűjtéseket kedvelt nyaralóhelyeken, termálfürdők mellett, kirándulóhelyeken végezte, de elvezet a legzordabb, nehéz körülmények közt megmászható hegycsúcsokra is.
A Simonkai-herbárium kivitelezése pontosan bemutatja, hogy a Múzeum milyen jelentős forrásokat tudott biztosítani gyűjteményének létrehozására és fejlesztésére, milyen magas színvonalú szakmai kiállítást hoztak akkor létre (meg kell jegyezni, hogy az Ezredéves Országos Kiállítást az 1896-os megnyitása után fél évvel 5,8 millió látogató tekintette meg, s ez indokolta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum létrehozását). Rámutat e gyűjtemény, hogy társadalmi igény volt a magyar növényvilág megismerése, hiszen e kötetek a látogatók által is kézbe vehetőek, átlapozhatóak voltak. Ugyanakkor emlék, lenyomat is egy korszakról: a nagy emberi átalakítások előtti állapotot rögzíti, azóta számos lelőhely megsemmisült, több egykor gyakori növényfaj mára megritkult vagy kipusztult.
Tudományos alapot biztosított e kollekció Simonkai nagy művének, az „Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata” című könyv megírásához, melyre támaszkodva születhetett meg Jávorka Sándor (1883–1961) Magyar Flóra című kötete, Közép-Európa mai napig legfontosabb szakirodalma. A múlt dicsőítése mellett azonban a jövőbe vezet minket ez a gyűjtemény, mivel alkalmas genetikai összehasonlító kutatásokra, s remény van rá, hogy bizonyos fajok magjait kiszedve a herbáriumból, azokat kicsíráztatva lelőhelyekről megritkult vagy kipusztult fajokat feltámasztunk.

Körösi Andrea, Mag- és famaradványok a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében / Seed and wood remains in the collection of the Hungarian Agricultural Museum  
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum az 1960-as évek elején alakította ki új gyűjtőköreit és hozta létre az ezekre épülő gyűjteményeit, köztük az Archaeobotanikai Gyűjteményét. A gyűjtemény a maga nemében egyedülálló, mivel olyan ásatási maganyagok is találhatók benne, melyeket az Európában meginduló archaeobotanikai kutatásokkal egyidejűleg gyűjtöttek Magyarországon.
A gyűjteményi anyag nagy részét magvak és termések adják, de emellett megtalálhatók még fa- és faszén maradványok, terméslenyomatok és ételmaradványok is.
A gyűjtemény első anyaga a Deininger Imre által gyűjtött, illetve feldolgozott Aggteleki-cseppkőbarlang (1876) és a lengyeli őskori telep (1891) növénymaradványaiból származik. A gyűjtemény gyarapítását P. Hartyányi Borbála, Nováki Gyula, Patay Árpád és Torma Andrea irányította. Céljuk az egész országra kiterjedő régészeti–botanikai anyaggyűjtés volt.
Az Archaeobotanikai Gyűjtemény a neolitikumtól az újkorig minden történelmi korból találhatók magminták a gyűjteményben, elsősorban gabonamaradványok, gyümölcsök és zöldségfélék magjai, illetve kis mennyiségben gyommagok.
A gyűjteményi anyag nemcsak régészeti, hanem növénytermesztési, fajtatörténeti kutatásokhoz is jelentős segítséget nyújt.

Lafli, Ergün és Martin Henig, Plant depictions on the Graeco-Roman gems in Asia Minor  /Növényi ábráolások a kis-ázsiai görög-római gemmákon
A tanulmányt a görög-római anatóliai növények ábrázolásainak szenteljük. A felhasznált anyag a helyi múzeumokból származik, nyugatról keletre, Izmirben, Ephesusban, Akhisarban, Aydınben, Marmarisban, İznikben, Burdurban, Ankarában, Konya, Amasya és Gaziantep – Törökország különböző részein.  Az anatóliai gemmákon található növények: a búza, mák, pálma- és pálmafák, olajfák, olajfák, szőlő, szőlő, egyéb fák, babér- és mirtuszkoszorúk, néha nehezen megkülönböztethetők. Számos, növényi ikonográfiával ellátott, gravírozott gemmatípust mutatunk be jelentés, kompozíciójuk és kronológiai szempontokat figyelembe véve.
Az Izmiri Régészeti Múzeum sárga jáspis intaglioján (lelt.sz. 013.490) például egy edény látható, melyben két kalász található. A tábla közepén egy magas, hengeres edény áll, benne két gabonakalász; a bal oldalon ugyanabban a léptékben vagy egy alul és felül keskenyedő edény, amely öt gabonakalászt tartalmaz, vagy egy másik, talán valószínűbb értelmezés szerint egy pálmafa, amelynek glyptikus ábrázolásában általában öt levele van. A tábla jobb oldalán egy vetési mákfej látható. A tenyér forma ábrázolás feltehetően datolyapálma. A felirat betűi talán a viselő nevének rövidített változatai. Az ankarai Anatóliai Civilizációk Múzeumában található gemmák tanulmányozása is része a kutatási programnak.

Mufungizi Mutwangashaba Medard, Historical Trajectories and Future Prospects of Coffea arabica in a Changing Climate / A Coffea arabica történelmi pályái és jövőbeli kilátásai változó éghajlaton
Az előadás célja, hogy átfogó képet adjon a Coffea arabica múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőbeli pályáiról. Ennek a fajnak a történetét tárja fel az eredetének, a Coffea robusta és a Coffea eugenioides fajokból való származásának, valamint az elmúlt évszázadok evolúciójának és globális terjeszkedésének nyomon követésével. Áttekintést adunk a kávéültetvényeket sújtó egyik legpusztítóbb járvány – a kávérozsdáért felelős Hemileia vastatrix gomba – hatásáról.
A hangsúly ezután a jelenkori kihívásokra, különösen az éghajlatváltozás kávétermelésre gyakorolt ​​hatására helyeződik, különös tekintettel Brazíliára, a világ vezető kávéexportőrére, ahol a kávétermesztő települések hőmérséklete 1974 óta körülbelül 0,25 °C-kal nőtt évtizedenként. az éves csapadék mennyisége a virágzási és érési időszakban csökken. Ezek a változások csökkentik a kávétermelésre alkalmas területeket Brazíliában.
A Coffea arabica egy fajokban gazdag nemzetséghez tartozik, túlnyomó többsége vadon létezik. Áttekintés készült a Coffea nemzetség jelenleg elfogadott 132 fajáról, kiemelve azok egyedi jellemzőit, valamint a Coffea nemzetségen belüli biológiai sokféleség különböző gócpontjait, valamint az éghajlatváltozás e fajokra gyakorolt ​​hatását. Folyamatosak az erőfeszítések annak biztosítására, hogy a kávé életképes és virágzó termény maradjon a 21. század környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásaival szemben.
A következtetések hangsúlyozzák a kávé, mint emblematikus ital és a globális gazdaság pillére, ellenálló képességét és fenntarthatóságát biztosító tevékenységek döntő fontosságát.

Mutwedu Mwishingo, Eli, Sustainable strategies for the future of Hevea brasiliensis (Willd. ex A. Juss.) Mull. Arg.  cultivation in Africa: addressing environmental and economic challenges / Fenntartható stratégiák a Hevea brasiliensis (Willd. ex A. Juss.) Mull. Arg. termesztéshez Afrikában: a környezeti és gazdasági kihívások kezelése
A gumiültetvények fenntarthatóságát jelenleg aláássák az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó környezeti kihívások és a latex árának ingadozásából adódó gazdasági korlátok. E kihívásoknak való megfelelés érdekében számos alkalmazkodási stratégiát dolgoztak ki, mint például a gumialapú agroerdészet (RAS) és a melléktermékek (fa és vetőmag) hasznosítása. Ez a szakirodalmi áttekintésen alapuló előadás az afrikai országokban e kihívásoknak való megfelelés érdekében végrehajtott kezdeményezéseket kívánja feltárni. Megvizsgálja a RAS környezeti és társadalmi-gazdasági előnyeit, felméri az ültetvényekből származó fa értéknövelésének lehetőségét, és elemzi a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) folytatott gumifa-tenyésztés sajátos jellemzőit. A szakirodalom azt mutatja, hogy a RAS jelentős előnyöket kínál. Amellett, hogy segítik az éghajlati hatások mérséklését, többletbevételt biztosítanak a gazdálkodóknak, különösen a gumifák fiatalkori szakaszában, és kompenzálják a latexárak esése miatti veszteségeket. A gumifa értéke Afrikában továbbra is korlátozott, a termelés főként tüzelőfára és faszénre összpontosul. Ezen túlmenően, bár a Kongói Demokratikus Köztársaságban jelentős lehetőségek rejlenek, a gumitermesztéssel kapcsolatban kevés konkrét adat áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy alaposabb tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy iránymutatást nyújtsanak az e kihívások kezelésére irányuló szakpolitikák számára. A gazdálkodók, kutatók, politikai döntéshozók és más érdekelt felek közötti szoros együttműködés elengedhetetlen e kihívások hatékony kezeléséhez. Ez biztosítja a természetes gumitermelés fenntarthatóságát a kontinensen, miközben erősíti a gumiültetvények környezeti és gazdasági életképességét.

Nagy Dóra, Ínségételek és növények megjelenítése a “Korgó valóság. Az éhezés és az élelmiszer-bizonytalanság tapasztalatai” című kiállításban / Famine food and plants in the exhibition “Rumbling Reality. Experiences of Hunger and Food Insecurity”
A történelem során kialakult krízishelyzetek, mint a háborúk, járványok és természeti katasztrófák gyakori következménye volt az élelmiszerhiány és az éhezés. Az élelmiszer-bizonytalanságra adott válaszként tartjuk számon az úgynevezett ínségételeket és növényeket, illetve szükségmegoldásokat, melyekről a “Korgó valóság. Az éhezés és az élelmiszer-bizonytalanság tapasztalatai” című kiállításban láthatunk példákat.

Nagy-Laczkó Balázs, Az örökség, az emlékezet, a helyi identitás és a fák kapcsolata Békés vármegyében / The relationship between heritage, memory, local identity and trees in Békés county
Békés vármegyében a helyi, közösségi emlékezetben fontos szerepet játszó növények sorában kiemelt szereppel bírnak egyes, gyakran matuzsálemi kort megélt fák, melyekre nemcsupán a természeti örökség, de a helyi kulturális és történeti örökség részeként is joggal tekinthetünk. A vidék átalakulása, az éghajlatváltozás, a talajvízszint változása és egyéb, jellemzően antropogén eredetű változások következtében a többnyire a korábbi környezeti adottságokhoz jól alkalmazkodott, leginkább őshonos fajokhoz tartozó „élő mementók” egy része a legutóbbi időben vált fenyegetetté, indult pusztulásnak vagy éppen veszett oda. Ezekre a jelenségekre az egyes közösségek más és más, de jellemző válaszokat adnak, melyeket előadásomban néhány kiemelt példán, mintegy esettanulmány szerűen igyekszem érzékeltetni, rávilágítva az ember és a fák, valamint az épített és természeti örökség közötti sajátos és dinamikus kapcsolatra.

Nagy-Pölös Andrea, Gránátalma a magyar népművészetben / Pomegranate in Hungarian folk art
A gránátalma, mint nagyúri, polgári művészeti, majd népművészeti motívum elterjedését, szimbolikáját, rangjelző szerepét, valamint megjelenési formáit elsősorban textilen és kerámián mutatja be az előadás, és közelmúltbeli megjelenését.

Ossama A.W. Abdel Meguid, Climate change mitigation and adaptation of museums in Egypt  /Az éghajlatváltozás mérséklése és a múzeumok adaptálása Egyiptomban
Mi köze a klímaváltozásnak a múzeumokhoz? Az éghajlatváltozás mindenütt hatással lesz az élet minden területére, ami azt jelenti, hogy az éghajlatváltozás minden múzeum számára fontos, és mindannyian szerepet tölthetnek be az éghajlatváltozás kezelésében. A múzeumok a klímaváltozást beépíthetik kiállításaikba, rendezvényeikbe és oktatási programjaikba, bármilyen témájuk is legyen. Ezek a tevékenységek segítik az „Action for Climate Empowerment” elemeinek támogatását, nevezetesen az oktatást, a képzést, a nyilvánosság tudatosítását és az információkhoz való nyilvános hozzáférést. A múzeumok a programjukon túl más módon is támogathatják az éghajlatváltozást. Például a gyűjteményeken alapuló kutatás hozzájárulhat az éghajlatváltozás hatásainak jobb megértéséhez; ill. az ilyen kutatások eredményeinek nyilvános hozzáférhetővé tétele. A múzeumok működésükön keresztül közvetlenül is kezelhetik az éghajlatváltozást, mivel gyakran hatalmas mennyiségű energiát és erőforrásokat fogyasztanak, amelyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz: saját kibocsátásuk csökkentése az egyik legfontosabb módja annak, hogy kivegyék a részüket a klímaválság kezeléséből. A múzeumok szintén érintettek ebből a szempontból is, hiszen sok közfinanszírozott intézmény, és ésszerű elvárás, hogy a közfinanszírozást a közjóra fordítsák. A múzeumok különleges szerepét a fenntartható fejlődés szereplőiként az UNESCO „A múzeumok és gyűjtemények, sokszínűségük és társadalmi szerepük védelméről és népszerűsítéséről szóló ajánlás” (UNESCO 2016) ismeri el a legvilágosabban.
Biztosan nem véletlen, hogy ez az ajánlás ugyanabban az évben született, amikor a Fenntartható Fejlődési Célokról és a Párizsi Megállapodásról megállapodás született. Míg az éghajlatváltozást az UNESCO-ajánlás külön nem említi, az ajánlás célja a kulturális és természeti örökség védelme és előmozdítása (amelyeket természetesen fenyeget az éghajlatváltozás), az emberi jogok előmozdítása és egy pozitív társadalmi cél megvalósítása. Mindazonáltal, bár a múzeumok nagymértékben érintettek az eredeti UNFCCC-ben és a Párizsi Megállapodásban, meglehetősen lassan kezelték az éghajlatváltozást értelmes és hatásos módon. Ez a helyzet az elmúlt 10 évben javult, és az aktivitás gyorsan növekszik, de hosszú út áll még előttünk, és nincs sok idő erre. Ebben az előadásban két kérdést vizsgálunk meg: 1) hogyan segíthetnek a múzeumok az embereknek a jobb megértésben, mit jelent számukra az éghajlatváltozás? és 2) hogyan segíthetnek a múzeumok az éghajlati kihívásra adott válaszban?

Sallee-Kereszturi Barbara, Quo vadis Balaton? Egy kultúrtáj alakulása és alakítása a klímaváltozás tükrében / The development and shaping of a cultural landscape in the light of climate change
Bármilyen messzire pillantunk visszafelé az időben, a Balaton térség arculatának folyamatos változását láthatjuk. Ez az érzékeny ökoszisztémájú, főképpen társadalmi igények mentén történő beavatkozások nyomait viselő, több mint 2000 éves kultúrtáj, az elmúlt évtizedekben a szociokulturális változások mellett az éghajlatváltozással összefüggő hatásoknak is kitett területté vált – Európa több multifunkcionális kultúrtájával együtt. Míg korábban a térségben domináns tájhasználati formák és élőhelyek (főképpen erdők, üde rétek, legelők, szőlők és gyümölcsfa telepítvények) vonzották az ide látogatókat és itt letelepedőket, a közelmúltban éppen ezen társadalmi csoportok döntései mentén változott meg a környezet, az ültetett és (be-)telepített növények szempontjából is. Viszont az elhibázott, nem tájba illő döntések összessége veszélyeztetheti a térség biokulturális örökségét, a tájhoz kötődő és a tájban „működő” tudás továbbadását a jövő generációk számára is.
A Tanuló Térség Balaton interdiszciplináris projekt keretében, melynek egyik fő célja a Balaton természeti adottságaira épülő fenntartható jövőkép kialakítása, a Magyar Biodiverzitás-kutató Társasággal együttműködve nyújtunk előadásokat és gyakorlati képzéseket a biológiai sokféleség és éghajlatváltozás témaköreiről helyi és térségbeli gazdálkodók, (kis-)kert- és zöldfelület tulajdonosok és laikus érdeklődők számára. Az őshonos és idegenhonos (sok esetben inváziós) növényfajok (és az inváziós kártevők) tájalakító szerepe nem csupán ökológiai szemszögből hangsúlyos, hanem gazdasági, turisztikai-rekreációs és kulturális szempontokból is. A problémák tudatosításához teljes körű, valós kutatásokon, felméréseken és adatgyűjtéseken alapuló megközelítések szükségesek. Ennek érdekében minden adódó alkalommal bevonjuk a helyi érintetteket és stakeholdereket biotikai felméréseinkbe (pl. Biodiverzitás Napok), egyúttal a fenntarthatósági kommunikációnak is jelentős teret adunk.
A helyiekkel és érintettekkel folytatott munka során a résztvevők észrevételei több közös elemet is tartalmaznak: a Balaton értékei és szépségei iránti vonzalmat, jövője iránti aggodalmat, Magyarország és Közép-Európa legnagyobb tavának féltését környezeti, gazdasági és társadalmi káros hatásokkal szemben, egy szóval a Balaton szeretetét. Feladatunknak érezzük, hogy erre alapozva tudatosítsuk az Európai Unió által is hangsúlyozott, a biológiai sokféleség megőrzésére és az ökoszisztémák helyreállítására irányuló igényt, valamint a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás közötti összefüggéseket.

Scheffer Krisztina, A Hortus Isidis Projekt: A ricinus – gyógyszer vagy méreg?
A 2021-es Növények és Egészség konferencia után indult a Semmelweis Múzeum és a Magyar Egyiptomi Baráti Társaság közös kutatása a Hortus Isidis projekt.  A kutatás a „Materia Medica”, ezen belül a növények felhasználásának történelmi változásait vizsgálja orvostörténeti szempontból.  A kutatások kiterjednek egy-egy gyógynövény konkrét történetének vizsgálatától a különböző betegségek során alkalmazott növényi drogok felhasználásának változásaiig. A Hortus Isidis projekt időben és térben is kiterjedt időszakot ölel fel, az ókortól a közelmúltig, Európától Egyiptomon és Amerikán át, Kínától Indiáig tanulmányozzuk a növények orvosi, gyógyszerészeti vonatkozásait.  Előadásomban bemutatom a projekt főbb kutatási témáit.
Az előadás második részében bővebb bepillantást adok az egyik kutatási témába: a ricinus (Ricinus communis) megjelenéséről és felhasználásáról Magyarországon.  A magjából sajtolt ricinusolaj története egészen az ókori Egyiptomig vezethető vissza, ahol gyógyászati, szépségápolási célok mellett lámpák világítására is használták. A ricinust hatóanyagainak köszönhetően mind a gyógyszerészet mind a népi növényismeret számon tartja, de felhasználása és megítélése az évszázadok során változott. Előadásom során arra keresem a választ, hogy hol, milyen módon használták fel, hogyan termesztették, megtudunk-e valamit az éghajlat változásáról a ricinus elterjedésének vizsgálatából.

Shehatta Attia, Venice Ibrahim, Medicinal uses of Meadow saffron (Autumn crocus) in ancient Egypt / A mezei sáfrány (Autumn crocus)orvosi felhasználása az ókori Egyiptomban
A sáfrány az Iridaceae család egyik neme. Több mint 400 faj, alfaj, fajta és forma található, amelyek az év különböző időszakaiban különböző színekben virágoznak.
A Colchicum autumnale, közismert nevén őszi sáfrány, mezei sáfrány, feltűnő és mérgező virágos növény, és gyakran összekeverik az igazi sáfránnyal. Hasonló megjelenésű virágai a Colchicaceae családba tartoznak, míg az igazi krókuszok az Iridaceae családba tartoznak. A Colchicum autumnale nem a sáfrányfűszer forrása, mivel az igazi sáfrány a Crocus sativusból, egy másik sáfrányfajból származik.
A Colchicum autumnale lenyelve rendkívül mérgező. Kolhicint tartalmaz, amelyet a történelem folyamán kis adagokban felhasználtak az orvoslásban.
A kolhicin, az őszi sáfránynövényből származó természetes vegyület. Az ókori Egyiptomig visszanyúló gyógyászati ​​felhasználásának nagy múltja van, reuma és egyéb gyulladásos betegségek kezelésére használták, és értékes gyógymódnak számított. A kolhicinben lévő aktív vegyület a gyulladás csökkentésével fejti ki hatását, ami megmagyarázza a modern orvoslásban való folyamatos alkalmazását is, mivel a modern kutatások feltárták hatékonyságát számos gyulladásos állapot kezelésében, beleértve a szívburokgyulladást, a köszvényt, a családi mediterrán lázat és a Behcet-kórt.
A kolhicin, a Colchicum autumnaleból származó alkaloid, gazdag története Kr.e. 1500 körülre nyúlik vissza, amint azt az Ebers Papyrus, egy ókori egyiptomi orvosi szöveg dokumentálja, amely leírja a fájdalom és duzzanat kezelésére való alkalmazását, jelezve hosszú távú szerepét gyógynövényes gyógyszer.
A kolhicin gazdag történelmi kontextusa rávilágít a növényi alapú gyógymódok régóta fennálló szerepére a humán gyógyászatban, miközben az ókori egyiptomiak nem tudhatták pontos tudományos okait annak, hogyan működik, de tisztában voltak terápiás előnyeivel.

Soliman, Essam Ahmed, Overview of Archaeobotanical material excavated during ground water lowering project in Kom Ombo Temple / A talajvíz lecsapolási projekt során a Kom Ombo templomban feltárt archeobotanikai anyag áttekintése
2018-ban az Egyiptom déli részén fekvő Kom Ombóban egy nagyszabású talajvíz lecsapolás zajlott. A mentőásatásokat az USAID Program (Fenntartható befektetés a turizmusba kétoldalú megállapodása az Amerikai Egyesült Államok és Egyiptom kormánya között) végezték. A kontextus az Óbirodalomra (i.e. 2686–2055) és a Ptolemaioszi időszakra (kb. Kr. e. 186–145) és római korra (kb. (i.e. 30–442) nyúlik vissza. A lelőhelyek nagyrészt a települési területeken belül találhatók, de néhány temetkezési helyet is tartalmaznak. Az Óbirodalomból származó mintákban a termesztett kalászosok (Hordeum vulgare és Tritcum dicoccum) és a termesztést kísérő gyomok (Trifolieae törzs, Rumex sp., Lolium sp.) dominálnak. A római kort olyan gazdasági növények uralják, mint a szőlő (Vitis vinifera), a datolya (Phoenix dactlyfera) és az olajfA (Olea europea) mellett Az árpa (Hordeum vulgare) és a különböző búzafajok (Triticium sp). Az előadás az Óbirodalom és a római kori települések leletanyagát mutatja be, miközben kiemeli a késői gazdasági üzemek közötti változási mintákat. A római korszak, mint például a szőlő, az olajbogyó és a datolya nem létezik, vagy legalábbis ritka az óbirodalom mintáiban. A különböző kontextusokból származó archeobotanikai minták lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy területet összehasonlítsunk egy hosszú időszakon keresztül.

Afaf Wahba, Nádkoporsó egy érintetlen Óbirodalmi temetésen, a lépcsős piramis temetőjétől délnyugatra, Szakkarában
Ez a cikk egy egy férfi temetkezés sértetlen nádkoporsóját mutatja be és vizsgálja Gisr-el-Mudir késő óbirodalmi temetőjéből, a szakkarai lépcsőpiramistól délnyugatra. Az Egyiptomi Régészeti Hivatal ásatásai során számos nádkoporsót tártak fel, amelyek jól példázzák a botanikai anyagok felhasználását az ókori egyiptomi vallási és temetkezési gyakorlatokban. Petrie ugyanilyen típusú koporsót ásott ki Tarkhanban, de az Óbirodalomhoz való datálása bizonytalan volt. A tanulmányban szereplő koporsó segít Petrie ilyen típusú koporsójának a késő óbirodalomra való datálásának alátámasztásában. A tanulmány a temető 5-6. dinasztiabeli magas és középosztálybeli tisztviselőinek temetkezéseibe is betekintést enged.

Wilde, Heike, Ancient Egyptian Way of Classifying plant material: Understanding Antju and Senetjer / A növényi anyagok osztályozásának ókori egyiptomi módja: Antju és Senetjer megértése
A tömjén és a mirha jól ismert az ókori egyiptomi templomokban az isteneknek felajánlott áldozatok között. Az ikonográfia és az írott források is igazolják őket. A fáraói Egyiptomban vannak illatos gyantáról szóló feliratok, amelyeket füstölőben égetnek el a szentély füstölésére, vagy illatos kenőcsökké főzték a szobor megkenésére. A legelterjedtebb termékek az „Antju” kenéshez és a „Senetjer” a füstöléshez.
Továbbra is nyitott kérdés, hogy az ezekben a feliratokban megnevezett anyagok mit jelentenek a templomi kultusz számára. Továbbra is kérdéses, az „Antju” „mirha”-ként és „Senetjer” „tömjénnel” való azonosítása. Nem kielégítő, legalábbis a templomi feliratok kontextusában, a fatermékek fajtáit említve ezekben a felajánlási jelenetekben. Míg a tudósok egyedi illatok, aromás anyagok és növények elkülönített azonosítását javasolják, valamint egy-egy botanikai fordítást találnak, az egyiptomi források tágabb jelentésre mutatnak ezeknek a kifejezések a használatakor.
Az összetevők listáját a Ptolemaiosz kori templomokban rögzítették, a legteljesebbet az edfui templom úgynevezett „laboratóriumában”, amelyet Hórusznak szenteltek. Az írott és ikonográfiai források (egyiptológia, szövegkritika, nyelvészet, ókori görög-római tanulmányok) kultúrákon átívelő tanulmányozását, valamint a szerves kémia és botanikai kísérleti módszereinek eredményeit felhasználva ez a tanulmány példákat mutat be a Ptolemaiosz kori templomfeliratok növényi anyagának leírására, a rendszer jobb megértése és az „antjw” és „senetjer” egyiptomi osztályozása alapján.