Hapuszeneb
Amon első főpapja volt Hatsepszut fáraónő idejében. Apja Hapu korábban Amon harmadik főpapja tisztséget töltötte be, anyja Ahhotep „királyi dajka” volt. Egyik nagyapja az Imhotep nevet viselte, és I. Thutmoszisz fáraó idejében ő volt a vezír. Öccse Sa-Amon, Amon kincstárának írnoka és első pecsételője volt, húgát Jahmesznek nevezték. Fő feleségét Amenhotepnek hívták. Négy fia (Thotmeszemahet, Uszerpahet, Aaheperkarenefer, Aaheperkare) és 4 lánya (Henut, Nenurneferet, Tamreszefu és Szeniszeneb) volt. Közülük Aaheperkarenefer nevú fia II. Thotmesz halotti templomának főpapja lett, Szeniszeneb meg Amon papnője lett, míg férje Pujemré, Amon 2. főpapja volt.
A Louvreban található szobra alapján, mely Hatsepszut királynő rendeletére készült Amonnak ajándékba, a királyi sír építője volt, és Amon-Ré karnaki templomának felszerelését végezte. Mint a karnaki templom-együttes legfőbb tisztviselője, Amon-Ré templomának bővítését ő irányította: obeliszkek felállítása, Maat palotája, 8. pülon felépítése az É-D. i tengelyen. Bár a Deir el-Bahari templom építését Szenenmut vezette, Hapuszeneb is közreműködött benne. Részt vett a punti expedíció szervezésében, amit aztán Neheszi vezetett. A Louvrebeli szobor alapján viselte még a Felső és Alsó Egyiptomi főpapok vezetője, vagyis az ország összes papjának az elöljárója, és a vezíri címet is. Tekintve, hogy Hatsepszut 5. évétől Uszer (amon) töltötte be ezt a tisztséget, korábban pedig Amtu, így a szoborfelirat kétféleképpen értelmezhető: a szobor Hatsepszut uralkodásának az elején készült, és akkor átmenetileg valóban vezír volt, vagy tiszteletbeli címként vehette fel akár jóval később is. Bolognai szobrának önéletrajzában „az emberek által kedvelt, isteneknek tetsző dolgokat” művelt, és a királyi parancsokat mindig teljesítette.
Hapuszeneb sírja (TT67) Théba Gurna nevű térségében volt, melynek rossz állapota részben szándékos rongálás eredménye, ami feltehetően III. Thotmesz idejére tehető. Weigall tárta fel 1906-ban. Három sírkúp a Metropolitan Musuemban került, egy kanopusz edény a torinói Múzeumba. A falfestmények között megmaradt egy favágás jelenet és hajó részletek, a felirat egy része (Urkunden IV, 1906, 487-488), áldozati jelenet és szekér készítés részlete. A mennyezet színes növényi ornamentikája is jól kivehető. Belső fülkéjében semmiféle díszítésnek nem maradt nyoma. Dzsebel el-Szilszile („Lánchegy”) nyugati partján kenotaphiumot (no. 15) is épített magának, gyermekeit onnan ismerjük.
A Louvreban található szobra alapján, mely Hatsepszut királynő rendeletére készült Amonnak ajándékba, a királyi sír építője volt, és Amon-Ré karnaki templomának felszerelését végezte. Mint a karnaki templom-együttes legfőbb tisztviselője, Amon-Ré templomának bővítését ő irányította: obeliszkek felállítása, Maat palotája, 8. pülon felépítése az É-D. i tengelyen. Bár a Deir el-Bahari templom építését Szenenmut vezette, Hapuszeneb is közreműködött benne. Részt vett a punti expedíció szervezésében, amit aztán Neheszi vezetett. A Louvrebeli szobor alapján viselte még a Felső és Alsó Egyiptomi főpapok vezetője, vagyis az ország összes papjának az elöljárója, és a vezíri címet is. Tekintve, hogy Hatsepszut 5. évétől Uszer (amon) töltötte be ezt a tisztséget, korábban pedig Amtu, így a szoborfelirat kétféleképpen értelmezhető: a szobor Hatsepszut uralkodásának az elején készült, és akkor átmenetileg valóban vezír volt, vagy tiszteletbeli címként vehette fel akár jóval később is. Bolognai szobrának önéletrajzában „az emberek által kedvelt, isteneknek tetsző dolgokat” művelt, és a királyi parancsokat mindig teljesítette.
Hapuszeneb sírja (TT67) Théba Gurna nevű térségében volt, melynek rossz állapota részben szándékos rongálás eredménye, ami feltehetően III. Thotmesz idejére tehető. Weigall tárta fel 1906-ban. Három sírkúp a Metropolitan Musuemban került, egy kanopusz edény a torinói Múzeumba. A falfestmények között megmaradt egy favágás jelenet és hajó részletek, a felirat egy része (Urkunden IV, 1906, 487-488), áldozati jelenet és szekér készítés részlete. A mennyezet színes növényi ornamentikája is jól kivehető. Belső fülkéjében semmiféle díszítésnek nem maradt nyoma. Dzsebel el-Szilszile („Lánchegy”) nyugati partján kenotaphiumot (no. 15) is épített magának, gyermekeit onnan ismerjük.
© Győry Hedvig