A Hórusz-táblák az Újbirodalom korában tűntek fel. Kezdetben még a „megmentő”, vagyis Sed istent ábrázolták a sztélé lapján, amint győzedelmeskedik ellenségei felett. Őt váltotta fel a gyermek Hórusz, görögösen Harpokratész alakja. Két karját törzse mellett tartva kígyókat, skorpiót és más veszedelmes állatokat fogott kezében, mint az oroszlán vagy az antilop. Az ártó lények legyőzője volt a krokodil esetében is, amit lábai alatt ábrázoltak. Megszelídítette, eltaposta. Gyermeki voltát kiemelte csupasz teste és feje jobb oldalán az ifjúságfürt. Részben ez indokolta Bész isten jelenlétét is, aki az istengyermek fölött, maszk formában látható. A jelenetet gyakran szegélyezték standardok, és a szabadon maradt területeken lehettek további ábrázolások is. Varázsszövegek azonban mindig voltak. Jellemzően még a sztélé formájú lap oldalára és hátára is felvésték őket.
A vésett kőtábla a közepén álló figura alapján kapta mai nevét. Ez volt az a személy, aki az ókori egyiptomiak elképzelése szerint a varázsigéken keresztül hatékonnyá tette a vizet, melyet végigcsurgattak rajta. Mivel pedig azok is kifejezetten a veszélyes állatok okozta sérülés és mérgezés elhárítását szolgálták, különösen kígyó marásakor és skorpió szúrásakor, a sztélé a mérettől függően éppúgy lehetett gyógyító amulett, mint monumentális sztélé, akár egy szanatórium udvarán. A tábla a felirat szavainak az erején túl képekkel is védelmezett, és a hozzájuk kapcsolódó mitológikus tartalommal. A krokodil legyőzésével például nemcsak az állat fizikai legyőzése történt meg, hanem a mögötte álló, benne megtestesülő Széth isten is a tábla használójának a hatalmába került. Az analógiás mágia szabályai szerint Hórusz különösen alkalmas volt erre a szerepre, hiszen mire felcseperedett, számos betegséget és bajt átvészelt, tehát kitapasztalta már, hogyan lehet úrrá lenni a gonosz által keltett bántalmakon.

 

 

 

© Győry Hedvig