Az egyiptomiak többféle lélekfogalmat különböztettek meg: ba, ka (életerő), akh (megigazult fénylő lélek), khaibit (árnyék), melyekhez a szahu (megistenült test), a khat (mumifikált holttest), szekhem (az életerő megtestesítője a halál után), a szíve és igazi / titkos neve társult a túlvilági emberi lét legfontosabb elemeként.

Az esznai templom falán látható egyik dombormű szemléletesen mutatja az egyiptomiak viszonyát ka-lelkükhöz: Hnum isten fazekaskorongján formálja meg az ember khat-testét és hasonmásaként ka-lelkét, melynek létrejötte után, mindkettő az anyaméhbe kerül, hogy onnan születhessen az ember a világra. Bár az ábrázolás a római korból származik, a mögötte húzódó elképzelés legkésőbb az Újbirodalom korában már általánosan elfogadott volt. A király, és mögötte ka lelke hieroglif jelével és nevével a templomok falán az Újbirodalom korától nyomon követhető. Ilyenkor a hasonmás valamivel kissebb, és kezében jogart tart, melyet a fáraó fejével díszítettek.

Feltételezhetően azonban ennek a fogalomnak is változott a jelentése az idők folyamán. A Piramisszövegekben a fáraóról halljuk, hogy „ka-lelke áll mögötte és tartja életben” (Pyr273-74), és a ka-szobor szintén őt illette meg. A masztabákban azonban álajtók készültek, hogy a halottak ka-lelkei azon keresztül kijöhessenek a halotti kápolnába, ahol az áldozatot bemutatták a halottaknak, ugyanis a ka-lélek abból merítette erejét. Ezért is nevezték az ételáldozatot a ka többes számú formájával kau-nak. Ahol mindez történt, a sírt pedig a „ka-házának” tekintették.

Ez a lélekforma az ember élete folyamán és halála után is önállóan cselekedhetett, akár szellemként megjelenhetett, és kísérthette azokat, akik a halottnak vagy családjának ártottak, de a családtagokat is, ha azok nem végezték el az illő halotti áldozatokat. A halottakhoz szóló levelek valójában őket szólították meg. Nemcsak az emberi testben lakott, hanem a halotti szobrokban is testet ölthetett.

Gyakran ábrázolták az ember mögött állva, annak hasonmásaként, fején a ka hieroglifát mintázó két felemelt karral és névvel. Élő embereknél ez a királyt illette mag, halottaknál azonban nem volt ilyen kötöttség.