Az első kőedények Egyiptomban Merimde Beni-Salamében tűntek fel, és a Nagada kultúra II. szakaszára teljesen általánossá váltak. Technikailag tökéletesen fejlett, művészi kivitelű formáikkal ma is csodálatot keltenek. Formai gazdagságuk és mennyiségük az 1-2. dinasztia korában érte el csúcspontját, de készítésük az egész fáraókort végigkíséri. Természetes formákat, kerámia és fémedények alakját egyaránt átvették. a kőanyag át nem eresztő képessége miatt elsősorban parfümök, krémek és más kozmetikumok, orvosságok tárolására használták, melyeket hidegen is tartott, keménysége miatt pedig kedvelt anyaga volt a mozsárnak. Tartóssága a halotti kultuszban a belső szervek tárolására kiválóan alkalmassá tette. Szívesen használták, különösen az Újbirodalom korában, a legkülönbözőbb formájú díszedényekhez. Készült belőle még mérőedény pl. gabona vagy tömjén méréséhez, vízóra, és tisztálkodási felszerelés. A 20. dinasztia után mennyiségük jelentősen csökkent, és csak a 25. dinasztia korában tűnt fel új forma, az alabasztron.
Rendkívül sokféle követ felhasználtak, de a korai időkben a kemény kövek voltak leginkább kedveltek, mint a bazalt vagy gránit, majd a 3. dinasztiától az egyiptomi alabástrom és diorit. A Középbirodalom korában a kékes anhidrit is általános volt. Nagy műhelyekben állították őket elő, melyeket szívesen ábrázoltak is a sírfestményeken – elsősorban a fúrás műveletét. Ezek alapján először kívülről készítették el az edényt, és csak utána alakították ki a belső üreget.

 

 

 

© Győry Hedvig