A burgonyfélék (Solanaceae) családjába tartozó mandragóra (Mandragora officinalis L.) bogyóit arabul „az ördög almájának”, vagy a „dzsinn tojásának” nevezik. A középkori Európában a termékenység szimbóluma volt, és a növény puszta jelenlétének már szelleműző hatást tulajdonítottak. Gyökere kiásásakor pedig halált hozó sikoltást véltek hallani. Mai egyiptomi neve jabrúh.
A Földközi tenger környékén őshonos. Hosszúkás levelei között vékony száron emelkednek ki sárgás, fehéres vagy lilás virágai, majd kisebb paradicsom-nagyságú, sokmagvas sárga termése. A növény minden része mérgező. Az egyiptomiak mégis afrodiziákumnak tartották – hallucinogén, víziót keltő hatása van, és szerelmi szimbólumként kezelték. A lakoma jeleneteken egymásnak nyújtott sárga gyümölcsök a feltételezések szerint mandragórák voltak – bár van, aki a perzea termésének tartja. Egyik óegyiptomi neve a reremet volt, egy másikat csak a görög-római időszakból ismerjük: Dioszkoridész szerint ezaperium, amit egyelőre nem tudunk értelmezni. A démotikus nyelvben a görög mandragóra szót írták át, mantragwrw formában. A görög szerzők sokféle orvosi felhasználásáról tudnak, és különböző varázsláskor alkalmazott rituálékat is feljegyeztek vele kapcsolatban. Egyiptomból azonban egyelőre még nem ismerünk ilyeneket.

 

 

 

© Győry Hedvig