Montu
Montu isten a thébai nomosz Iuny (Armant) városának ősi istene volt. Helyi kultuszát jól mutatja, hogy a város teljes neve Iuny-Montunak hangzott, mely annyira általános volt, hogy kopt (Ermont) és görög (Hermonthisz) megnevezéseis ebből származik.
Általában két tollas, napkorongot viselő, sólyomfejes férfiként ábrázolták. Kezében az anh („élet“) jelet, az uasz-jogart vagy a khepes-(görbe)kardot tartotta. Tod isteneként sólyom alakot öltött magára, Armantban és Médamudban pedig Bukhisz bika alakjában is megtestesült. A Ptolemaiosz kortól tudunk itt kultuszához kapcsolódó viadalokról, és oraculumokról.
Templomi papsága forrásainkban I. Pepi fáraó (6. dinasztia) korától kimutatható, országos jelentőségét pedig mutatja, hogy II. Pepi szakkarai piramisfeliratában a nagy istenek között szerepel. „Armant urának” súlya jelentősen megnőtt, amikor az országegyesítő I. Mentuhotep (11. dinasztia) harca egyik legfőbb támogatóját látta benne. Háborús időkben, harcok korában később is népszerű volt, az uralkodó biztonságát (wDA) biztositotta. Különösen III. Thotmesz fáraó kedvelte, aki fiának tekintette magát. A háború isteneként csak Széth volt népszerűbb nála az Újbirodalom idején. A késői korokban kormányozta a Napbárkát.
Néha „Hórusz, az erőskarú” jelzőt kapta, ami a két isten időszakos azonosulását mutatja, de tekintették Ré Napisten felső-egyiptomi megfelelőjének is. Ilyenkor a Montu-Ré névvel illették. A thébai nomoszban több helyen is sólyomfejű ember- vagy bikaként jelenítették meg. Több istennőt is megneveztek feleségeként: Tjenenet, Junit, Raittaui. Karnaki templomában a Késői Korban Raittauival és Hor-paRével alkotott háromtagú családot, Armantban Iunit istennővel és Hór-Su-a-gyermekkel, míg Edfuban Mehit istennővel és Harpokratésszel. A személyes ellenségekkel szemben a görög-római korban is segítségül hívták – néha Apollón alakjában.
Általában két tollas, napkorongot viselő, sólyomfejes férfiként ábrázolták. Kezében az anh („élet“) jelet, az uasz-jogart vagy a khepes-(görbe)kardot tartotta. Tod isteneként sólyom alakot öltött magára, Armantban és Médamudban pedig Bukhisz bika alakjában is megtestesült. A Ptolemaiosz kortól tudunk itt kultuszához kapcsolódó viadalokról, és oraculumokról.
Templomi papsága forrásainkban I. Pepi fáraó (6. dinasztia) korától kimutatható, országos jelentőségét pedig mutatja, hogy II. Pepi szakkarai piramisfeliratában a nagy istenek között szerepel. „Armant urának” súlya jelentősen megnőtt, amikor az országegyesítő I. Mentuhotep (11. dinasztia) harca egyik legfőbb támogatóját látta benne. Háborús időkben, harcok korában később is népszerű volt, az uralkodó biztonságát (wDA) biztositotta. Különösen III. Thotmesz fáraó kedvelte, aki fiának tekintette magát. A háború isteneként csak Széth volt népszerűbb nála az Újbirodalom idején. A késői korokban kormányozta a Napbárkát.
Néha „Hórusz, az erőskarú” jelzőt kapta, ami a két isten időszakos azonosulását mutatja, de tekintették Ré Napisten felső-egyiptomi megfelelőjének is. Ilyenkor a Montu-Ré névvel illették. A thébai nomoszban több helyen is sólyomfejű ember- vagy bikaként jelenítették meg. Több istennőt is megneveztek feleségeként: Tjenenet, Junit, Raittaui. Karnaki templomában a Késői Korban Raittauival és Hor-paRével alkotott háromtagú családot, Armantban Iunit istennővel és Hór-Su-a-gyermekkel, míg Edfuban Mehit istennővel és Harpokratésszel. A személyes ellenségekkel szemben a görög-római korban is segítségül hívták – néha Apollón alakjában.
© Győry Hedvig